Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-272
68 Az országgyűlés képviselőházának 272. ülése 193 í május U-én, pénteken. Túlzott optimizmust mutat főleg a magyar gazdák, a föl dmív eless el foglalkozók állapotát illetőleg. És itt méltóztassék megengedni: az igen t. _ pónzügyiminiszter xír beszédeiből valahogy ki-kicsilían egy bizonyom idegenkedés, egy bizonyos megnemértési a, magyar gazdatársadalommal szemben. (Rakovszky Tibor: Ez igaz!) Nem utalok arra a nem egészen szerencsés elszólására, amely beszédének végén elhangzott és én leszek az utolsó, aki őt ezért osztályelleni izgatással vádolnám, de nekünk agráriusoknak tényleg az az érzésünk, hogy a pénzügyminiszter úr az agrár elgondolásokkal szemben ridegséggel és t idegenkedéssel viseltetik. (Fábián Béla: A városi képviselőknek meg az az érzésük, hogy a városi elgondolásokkal szemben! — Lázár Andor igazságügyminiszter: Ez a pénzügyminiszterek sorsa! — Erdélyi Aladár: Hátha mindkettőnek igaza van? — Fábián Béla: "Én is azt hiszem!) Talán azt hiszi a miniszter úr, hogy azt a rettenetes mélypontot, amelyen a gazdatársadalom szenved, bizonyos; fokig talán szimulálja is, pedig méltóztassék megengedni az igen t. pénzügyminiszter úrnak, ez igen komoly jelenség és ha talán vannak is egyes gazdaságok, amelyek prosperálnak és fenntartják magukat, azt hiszem, azokat igazán tíz ujjunkon meg tudjuk számolni. Én úgy gondolom, hogy iamíg a t. korimány nem lép teljesen új térre, addig a magyar gazdasági válságot nem lehet megoldani. Azt hiszem, hogy addig, amíg az adócsökkentések terére nem lépünk, (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) nem lesz lehetséges a magyar büdigetet rendbehozni és a. magyar közgazdaságot fellendíteni. Hiszen itt, agrárszempontból nézve, teljesen egyforma helyzetben van úgy a nagybirtok, mint a kisbirtok, A nagybirtok, ha adóját fizeti, öiZt a vagyonából fizeti, tehát ez értékcsökkenést jelent és amellett a földnek is rohamos elértéktelenedését. Mi van a kisbirtokkal? Az a kisbirtkos, aki adóját ki tudja fizetni, — hiszen ki tudja fizetni, a leg-jobb adófizető, mert tényleg kifizeti adóját — legelemibb kultúrszükségleteinek sem tud eleget tenni, testi szükségleteire, ruházkodására nem tud semmit sem fordítani. Az igen t. pénzügyminiszter úr egyszer vehetné magának azt a fáradságot, — hiszen tudom, hogy el van foglalva — hogy akármelyikünkkel bejárná a vidéket, anélkül, hogy tudnák, ki az, aki a vidéket bejárja, tehát inkognitóban és akkor látná, hogy nagy a lerongyolódottság a legjobban szituált, a leggazdagabb miaigyar vidékeken is, ahol a kisgazda eladósodottsága talán még nem is oly nagyfokú, és tapasztalhatná, hogy az ai magyar kisgazda nem képes évente, mondjuk, egy rend ruhát sem megvenni. {Ügy van! bal felől — Müller Antal: Érzi is a kisipatros!) Aki össze tudja hasonlítani a magyar kis-' gazda vagyoni állapotát, még a háború alatti' állapotával is, amikor pedig nyersanyagokkal nem rendelkeztünk, látni fogja, hogy azért az áldozatért, hogy az adófizetésnek eleget tehessen a kisgazda, a teljes lerongyolódottságra; van kárhoztatva és legminimálisabb kultúr igényeit sem tudja kielégíteni. Bátor vagyok az igen t. pénzügyminiszter úr figyelmét arra is felhívni, hogy, azt hiszem, elérkezett volna az ideje annak, hogy az illetékhátralékok kérdése is rendeztessék. Ez nyomasztó hatással van az egész gazdasági élete; látjuk azt, hogy az adóhátralékok rendezésével legalább valami könnyebbülés mutatkozptit és tényleg több adóhátralék is folyt be. Az illetékeknél ugyanez állana be, ha elengednétk legalább a kamatokat, amelyek úgyis nagyrészt behajthatatlanok lesznek. En gondolom és hiszem, hogy az igen t. pénzügyi kormány foglalkozik ezzel a kérdéssel, de minél előbb valósítaná meg ezt, annál inkább hasznára válnék és bizonyos lüktető erőt adna a gazdasági életnek. De ha már erről beszélek, akkor meg kell emlékeznem arról is, hogy ha jól emlékszem, a 95 pontban is szó volt az adóhátralékok behajtásáról, abban a formában, hogy az adóhátralék természetesen adassék le ott, ahol földbirtok adóhátralékról van szó. Nagyon sajnálom, hogy ezt a kérdést elejtették, mert hiszen akkor tényleg fennáll az a szomorú tény, hogy büntetik a jó adófizetőt és megmenekül a rossz adófizető. (Ügy van! balfelől.) Tudom, hogy ma ennek a kérdésnek nehéz a megoldása, de úgy hiszem, hogy ezzel még a telepítés is részint megoldható lenne, merst statisztikai adatok nincsenek ugyan a kezemben, de tudom, hogy az állandó adóhátralék circa 250 millió pengőt tesz ki és felteszem, hogy ennek igen nagy része mezőgazdasági adóhátralék, anélkül, hogy annak kritikájába bocsátkoznám, hogyan keletkezhetett ilyen nagy adóhátralék és kik azok, akik ilyen adóhátralékkedvezményben részesültek. Ez jó egynéhányezer hold földet tesz ki értékben. Kérdem, nem lehetne-e ezt az adóhátralékot természetben behajtani, annak egyrészét értékesííteni és többi részével az értékesített szolgáltatásokért kapott pénzből egy okos telepítési akcióit létesíteni? . Mert ne felejtsük el, (Gr. Sigray Antal: Ezer falu!) — éppen az ezer faluról akarok beszélni — hogy nemcsak programjában, hanem különböző választási beszédekben is hangoztatta a t. földmívelésügyi miniszter úr, hogy a legrövidebb idő alaitt ezer falut telepítenek, (Berki Gyula: Tizenhetet mondott!) persze nem egy év alatt, de ebben az évben még 20 falu telepítését foganatosítják. Azt hiszem, eddig még egy új telepes falu sem léítesült annak a 95 pontnak hangoztatása ellenére. T. Ház! Az is lehetetlen állapot, hogy ma, amikor Magyarországon a legalacsonyabb termelő árak vannak, amikor az összes mezőgazdasági cikkek ára mélyponton van, a primär fogyasztási cikkek ára átlagban semmivel sem alacsonyabb, mint a minket környező országokban. A búza Magyarországon a legolcsóbb, ellenben a kenyér semmivel sem olcsóbb itt, mint például Bécsben, vagy Csehországban, ahol a búzaára a mi búzaárunknak a kétszerese, vagy háromszorosa. (Müller Antal: Sok adó terheli!) Azt hiszem, mindezek a jelenségek abból következnek, hogy a kormánynak egyik fő programmpontja az intervencionizmus, illetve egyes mezőgazdasági ágak protekciója. Ha ezt ia kérdést nézzük, azt látjuk, hogy intervencionizmus van a legfőbb fogyasztási cikkeknél: a búzánál, a tejnél, a fánál, a, szesznél, a dohánynál, a burgonyánál, a paprikánál. A fogyasztónak ebből semmi előnye sincs, mert hiszen anélkül, hogy itt statisztikai adatokat mondanék, tény az, hogy az az ár, amelyet a fogyasztó és főkép a fővárosi fogyasztó fizet, igen kevés esetben alacsonyabb azoknál az áriaknál, amelyek ma az ipari országokban állanak fenn. Itt tehát egy hibás szisztéma van, Ezt a hibás szisztémát valahogyan meg kell változtatni. Azt hiszem, 'hogy az az ország fog leg-