Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-272

166 Az országgyűlés képviselőházának ï azt is, amit a szociáldemokraták hirdetnek és követelnek: a munkaidő fokozottabb leszállítását. Én a gépet azért tartom szükségesnek és tartom az emberiség szempontjából jótéteménynek, mert az ember nehéz, egészségtelen és fáradságos munkáját könnyíti meg. „Amikor az ősember megalkotta magának az ő primitív eszközét és az ő primitív gépét, nem azért csinálta-e azt magának, hogy saját nehéz emberi munkáját igyekezzék magának megkönnyíteni*? Tehát csak örülhetünk annak, hogy a gépek fejlődése az ember nehéz fizikai, testi munkáját lecsökkenti és az ember csak mint gondolkozó és irányító fő lesz ott a gép mellett. Nekem pl. mindig imponál, hogy egy vasesztergályos milyen precízen tudja ' azokat a csavarokat beállítani s hogy az a gép neki milyen gyönyörűen dolgozik, ő pedig felelősség mellett csak felügyel és atyáskodik a gép fölött. Nem is merném határozottsággal állítani még azt sem, hogy ha a gépeket összetörnénk vagy leállítanánk, mint ahogy Svájcban most cselekedtek 2000 hímzőgéppel, vájjon több munkás nyerne-e foglalkoztatást? Mert méltóztassék csak a magyar textilipart nézni. A magyar textilipar olyan szép fejlődést mutat, hogy ennek mindnyájunknak csak Örülnünk kell. Ezalatt olyan technikai fejlődésen ment keresztül, hogy egy szakmunkás egyre több és több szövőszéket, tud egymaga kezelni és ellátni. Emellett mégis azt látjuk, hogy a munkáslétszám a textiliparban állandóan emelkedik; ha pedig a kifizetett munkabéreket vizsgáljuk, azt meglátjuk, hogy ma Csonka-Magyarország textilipara négyszerannyit fizet ki munkabérben, mint kifizetett a háború előtt Nagy-Magyarország egész textilipara. Hatvan és hetven millió pengő között mozog ugyanis ma az a munkabér, amelyet csak a textilipar munkásai kapnak. Ha minden mechanikai szövőszéket leállítanánk és újból kézi szövőszékek mellé állítanánk be az embereket, talán valójában többen dolgoznának, kétségtelenül jobban izzadnának és fáradnának, éjjel-nappal is dolgoznának, de kétségbevonom, hogy 60—65 milliót megkeresnének. (Magyar Pál: Nem dolgoznának, mert nem volnánk versenyképesek!) De autarchikus berendezést feltételezve, — teljesen megvédve a külföldi behozatal lehetőségétől — csak válaszolok erre a közbeszólásra — nagyon kérdésesnek tartom, hogy visszatérve^ a régi primitív termelésre, gépek nélkül tudnának-e a munkások annyit keresni, mint ma. Megadják a választ egyébként az előbbi közbeszólásra azok az adatok is, amelyek azt bizonyítják, hogy ugyanakkor, amikor a munkás munkabére 1906 óta közel kétszeresére emelkedett, a munkás által produkált termelés értéke mennyivel növekedeti Itt meg kell objektíve azt is állapítanom, hogy amíg a gazdasági válság következtében az itiari termelés értéke 1929-től 1931-ig 28%-kai csökkent, addig a munkáslétszámot a gyárak csak 19%-kal csökkentették, tehát volt szociális érzék a munkaadókban akkor, amikor nem olyan mértékben bocsátották el a munkásokat, mint amilyen mértékben a termelés értéke lecsökkent. Mentől tökéletesebb a gép, mentől ügyesebb a munkás és mentől nagyobb szaktudással dolgozik, annál többet keres ő maga is, de annál nagyobb az általa termelt munkaérték. Amíg ugyanis a háború előtt egy ipari munkás termelésének értéke átlag 7000 korona volt, addig ez a termelési érték 1931-ben már 18.000 72. ülése 193 h május 4-én, pénteken. pengőre emelkedett, tehát több mint kétszeresére, arányban a munkabérrel, amely szinten több mint kétszeres lett. Amint említettem, 1930-ban egy ipari munkás átlag 1410 pengőt keresett; ugyanakkor egy budapesti szakmunkás _ mert Budapesten mindig magasabbak voltak a munkabérek — átlag 1900 pengőt keresett. Megemlítem,' hogy egy hasonló amerikai szakmunkás ezzel szemben 1700 dollárt keres, viszont egy amerikai munkás termelésének értéke 8000 és 18.000 dollár között mozog. Tehát a munkás munkabére mindig függvénye kell hogy legyen az általa termelt termelési értéknek. Nálunk 12—13% között, Amerikában valamivel magasabb, 15—18% között mozog a munkásnak munkabérértéke a termelt cikk értékéhez viszonyítva. _ Ezeket a számokat azért voltam bátor itt előhozni, hogy ezzel szemben rámutassak a mezőgazdasági munkásnak katasztrofális helyzetére, nemcsak azért, mert a mezőgazdasági munkásnak foglalkoztatottsági lehetősége egy évben sokkal rövidebb időre van determinálva, — örül, ha 150 napig dolgozhat egy évben — míg egy ipari munkás 250—300 napot is dolgozhat, — hanem részben azért is, mert sem megfelelő szervezettséggel nem rendelkezik, részben pedig azért is, mert olyan speciális szakértelemmel sem rendelkezik, mint az az ipari munkás, akinek szívesen fizetnek mint szakmunkásnak többet. Azt látjuk, hogy a mezőgazdasági munkás munkakeresete az utóbbi években katasztrofálisan esett, mert amíg a mezőgazdasági munkás átlagos keresete 1928-ban még kereken 800 pengőt tett ki, addig a mezőgazdasági válság folytán, amelyet a munkásság éppen úgy megérez, mint a munkaadó gazda, az évi kereset 426 pengőre csökkent, tehát alig egynegyedére egy ipari munkás keresetének. Még sokkal kedvezőtlenebb képet látunk — és itt Matolcsy Mátyásnak adatait vagyok bátor felhozni, mert ezzel a kérdéssel én magam ilyen részletesen nem foglalkoztam — a gazdasági cselédeknél és a törpebirtokosoknál. Matolcsy azt mondja, hogy egy gazdasági cselédnek és hozzátartozóinak a megélhetésére fejenként összesen 280 pengő esik. egy törpebirtokosnál pedig — hozzátartozóit is hozzászámítva — csak 190 pengő. (Mozgás.) Ebből az látszik, hogy egy mezőgazdasági cselédnek az által, hogy az állam jóvoltából földhöz juttattuk, megélhetésére csak egynegyedrésze jut annak, mint amennyit a mai dekonjunktúrában is megkeres egv mezőgazdasági munkás, aki átlagban mégis megkeres 426 pengőt. (Erdélyi Aladár: Ezért vágyunk mi olyan gonoszok!) Ezeket a számokat nem ok nélkül állítottam szembe. Ezekből a szamokból következik, hogy milyen nagy különbség van egy ipari állam lakosságának keresete és ezzel összefüggően fogyasztóképessége és egy agrárország lakosságának keresete és fogyasztóképessége között. Nekünk tehát a fogyasztóképességünket kell mindenáron emelnünk, mert akkor szükségszerűen az agrárlakosság keresete is feltétlenül növekedni fog. Végül még csak pár szóval térek í"cü cl hatodik argumentumomra, nevezetesen arra, hogy a nemzeti jövedelem szempontjából miért van szükség az iparra. Eupen a legutóbbi gazdasási krízis azt bizonyítja, hoíry a mezőgazdasági termelés értéke az utóbbi öt év alatt — csak globális számokat mondok — 2-5 milliárdról kerekszámban 1 milliárdra csökkent. Az ipari termelés értéke