Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

Az országgyűlés képviselőházának 271, egyike volt azoknak az osztályoknak, amelyek a legtöbbet véreztek és amelynek tagjai, amikor .a háborúból hazajöttek, megrokkanva, megtörve, nagyrészt elvesztették vagyonuknak legnagyobb részét, (Fábián Béla: Nekik csinálták a vagyonmentő-vásárt!) amely kénytelen volt egyrésztt eladni ingatlanát, ha volt neki, másrészt pedig, amikor az államnak, vagy a közületnek fix fizetéséből élt és ezen a kettős alapon biztosítva volt jobbléte, akkor állandóan fejlődött erkölcsi és anyagi javakban. Ez a középosztály, sajnos, a háború után letört, úgyszólván megsemmisült, feláldozta ingóságait isi és mint méltóztatik mondani vagyonmentő-vásárra vitte. Kénytelen volt elkótyavetyélni még az ereklyéit is (Gr. Sigray Antal: Ügy van! Ugy van!) és kénytelen volt leszállítani életszínvonalát olyan mély pontra, amelynél mélyebbre azután már nem zuhanhatott. Mi tehát keressük ennek a középosztálynak érdekében is azt a remédiumot, amely ezt a középosztályt ismét erősebbé teszi, ismét visszaállítja arra a helyre, amelyen méltóképpen és eredményesen képviselte jól felfogott érdekét. Ezt egyedül és kizárólag a restaurációban látom biztosítva. Mi legitimisták a vezérszónokunk, Sigray Antal gróf okfejtésével teljesen azonosítjuk magunkat. Amit ő mondott, azt aláírom az első iszavától az utolsóig. Mi nem kívánunk mást, — ahogy ő helyesen és bölcsen fejtegette — mint alkotmányos: úton, a kormányzó és a kormány egyetértésével és parlamentáris törvényes úton megvalósítani a restaurációt és törvényes úton akarjuk Szent István koronájával megkoronázni azt, aki szerintünk Szent István koronájának jogos várományosa. Nekünk a legitimizmus nemcsak koronázást jelent, nekünk a legitimizmus nemcsak királyt jelent, nekünk a legitimizmus jelenti a régi boldog Nagy-Magyarországot és meg vagyok győződve arról, hogy a régi boldog NagyMagyarország csakis a restauráció útján jöhet vissza. Hiszen ha erre más fegyver nem volna a kezünkben, mint az* ' amit a kisantant és Benesék állandóan dobálnak felénk mérgezett nyilaikkal, ez maga már — mint ezt itt többen kifejtették — elegendő indok volna arra, hogy a restauráció előkészítését minél inkább sürgessük és szorgalmazzuk az igen t. kormánynál. A legitimizmus a mi szempontunkból jelenti a politikai és gazdasági rend teljes visziszaállítását. A mi legitimizmusunk jelenti az egyéni és közszabadságok kiterjesztését addig a mértékig, amíg a nemzetnek jól felfogott érdeke azt megengedi. A legitimizmus végül — és enélkül el sem képzelhető a restauráció és Nagy-Magyarország visszaállítása — jelenti ezenfelül természetesen a koronás királyt is. Ha azt nézzük, hogy a középosztály milyen hűséggel viseltetik ezekben a súlyos időkben is ez iránt a kérdés iránt, akkor keresnünk és kutatnunk kell annak okát, hogy a középosztály miért ragaszkodik olyan legendás hűséggel a restaurációhoz, a koronás királyhoz és a magyar királysághoz. Ez nem új az európai történelemben: az európai nemzeteknél nem új az, hogy a középosztály ragaszkodik ehhez az intézményhez. Hiszen méltóztatik látni, hogy a nagy Angliának polgári társadalma, középosztálya el sem tudja képzelni azt, hogy Angolországban más államforma legyen, mint a monarchikus rendszer. De keressük, — mint mondottam — hogy ülése 193

If május 3-án, csütörtökön. 155 mi az, ami a középosztály túlnyomó nagy részét, mondhatnám egészét, ebben a kérdésben elkötelezte. Semmi esetre sem a materializmus, mert a középosztályt — amelyhez nemcsak a tiszt viselőosztály tartozik, hanem a gazdatársadalom, az iparos- és kereskedőosztály is, stb. — nem a materializmus vezeti a restauráció kérdésében, illetőleg a királyhüségben. Ennek a középosztálynak lelkét nem lehetett volna anyagiakkal megnyerni, ennek a középosztálynak szimpátiáját nem lehetett volna materiális iiton biztosítani. De ha kutatom ennek okát, kettős forrásra találok. Az egyik a nemzeti, illetőleg történelmi megérzése a középosztálynak, a másik pedig — bocsánatot kérek, hogy én mint katolikus ezt mondom — az, hogy ebben az országban, illetőleg ezen a világon az egyetlen földi állandóságnak a mintaképe, jelképe Krisztus sziklája, a katolikus anyaszentegyház tanítása. Szerintem e kettős forrás az, amely a középosztályban kiölhetetlenül biztosítja a királyhűséget és azt, hogy ezen az alapon látja biztosítva a régi Nagy-Magyarország visszaállítását. Igen t. Képviselőház! Most már, mint mondottam, mi alkotmányos úton kívánjuk ezt a kérdést megoldani. (Helyeslés a baloldalon.) Mi azt mondjuk, hogy a kormánynak jogai is vannak, a jogok mellett azonban ott áll a kötelezettség és a felelősség. Amikor ezt a nemzetet felosztották és háromnegyed részét elrabolták, akkor, a világtörténelmi időkben nem fegyverekkel győzték le a magyar nemzetet és a hős magyar katonát, hanem ármánykodás volt az, amelynek eredménye most ez az ideiglenes 14 vármegye. Ez az ármánykodás vitte majdnem sírba ezt a nemzetet, és mi tudjuk, hogy az összefogásnak itt van az ideje — bár megtörténne abban az irányban is, amelyben mi azt elképzeljük — és mi tudjuk azt, hogy elérkezett az ideje annak, amikor ezt a kérdést elő kell készítenie az igen t. kormánynak és elő lehetne készítenie. Mi nem máról-holnapra való megoldás mellett ' vagyunk, de viszont tudjuk azt is, hogy olyan nemzetközi vagy világesemény sodrába kerülhetünk, amikoa* ha az alkalmas pillanatot elmulasztjuk, az többé visszatérni nem fog, tehát azt elő kell készíteni, erre készen kell állani. Sigray Antal, Esterházy Móric és több képviselőtársunk hivatkozott Deák Ferencre, az ő böleseségére. Én is Deák Ferencre hivatkozom. Deák Ferenc, ha jól emlékszem, azt mondotta, — nem tudom hol, melyik beszédében — hogy ő tud hinni reménytelenül is, tud küzdeni remény néLkül is. Mi, a restauráció hívei és a legitimizmus szerény közkatonái azt mondjuk, hogy mi tudunk bizni reménykedve, mert a remény bennünk él és ha ezzel élünk, ez lesz egyedül hivatva — a kormány is így fogja mihamarabb meglátni — ezt az országot visszaállítani. Mi óva intünk mindenkit attól, hogy meggondolatlan lépést tegyen, de feltételezzék rólunk is azt, hogy meggondolatlan lépésre nem vagyunk hajlandók. Mi tudatában vagyunk annak, hogy a magyar nemzetnek túlnyomó többsége így érez és nem vagyunk elfogultak, amikor azt mondjuk, hogy ez az egyik kérdés, amelyben azt a bizonyos nemzeti egységet meg lehetne teremteni. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Minimális százalék volna az, amely itt letöredezne. Mi fanatikusai vagyunk ennek a gondolatnak. Nem azért, inert várunk valamit. Fenyő Miksa t. képviselőtársam bölcsen és nagyszerűen állapította meg