Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.
Ülésnapok - 1931-271
ÄZ országgyűlés képviselőházának 271. helyben való tartózkodáshoz kívánja fűzni. Ez is valami. Utalok arra, hogy a jelenlegi választójogi törvényünkben is vannak idevonatkozólag bizonyos intézkedések, voltak az 1918. évi választójogi törvényben is. Hogy ezek kiterjeszthetők lesznek-e és milyen mértékben, olyan mérvben-e, hogy a titkosság elve a megfelelő garanciákat megadja, ez kérdés. Sokat tőle nem várhatunk. A harmadik kautéla, amelyet Eckhardt képviselő úr említ, az volna, hogy ő lajstromos és pedig törvényhatóságok szerinti lajstromos választójogot kívánna. Hogy a törvényhatóságok szerinti lajstromos választójog, — amely lényegileg mégis csak lajstromos, akár több vármegyét foglalunk össze, akár csak egy vármegyét veszünk — a titkosságnak azokat a rossz hatásait, amelyekre Eckhardt Tibor képviselő úr is céloz, csakugyan kiparirozná-e, erre vonatkozólag legyen szabad rámutatnom arra, hogy ennek hatását nagyon jól ismerjük a német választói jogból. Én részemről egyébként sem vagyok a lajstromos választói jog híve, de ez kizárólag saját véleményem. Nem akarok arra hivatkozni, hogy sem Anglia, tehát a parlamentarizmus igazi hazája, sem Franciaország, amely legközelebb van hozzá és ahol Anglia után az egész kontinensen a parlamentarizmus mégis relatíve még a legtisztábban él, a mai napig sem tért át a lajstromos választójogra, ott még ma is kerületekén ti választás van. Ezt a kerületenkénti választást én jobbnak tartom, jobban meg is felel a magyar fajnak és a magyar felfogásnak az a közvetlenség, amely ebből származik és egyébként is ez az egyénnek, a személynek, az embernek nagyobb mértékben való érvényre jutását jelenti. Ez tisztán az én egyéni felfogásom. E három kautélán kívül Eckhardt Tibor képviselő intőbbet nem jelölt meg, csak azt mondotta, hogy még egyebeknek is kell lenniök, de ő nem akar részletes programmot adni. Hogy mik azok az egyebek, annak elmondásával Eckhardt Tibor képviselő úr adós maradt. Nem érzem magam feljogosítva arra, hogy itt a költségvetési vita. végén idevonatkozólag egyéni véleményemet is előadjam, pedig lehetne idevonatkozólag egyet és mást elmondani. Itt van például az ajánlási rendszer, amelynek például mai formája abszolúte tarthatatlan. Ha az ajánlási rendszer fenn is marad, — én fenntartandónak vélem — figyelmébe ajánlom a t. Képviselőháznak, hogy Franciaországban 'gen nagy mozgalom volt két évvel ezelőtt, amikor a választójog reformjáról volt szó, abban az irányban, hogy az ajánlási rendszert a nagyobb választókerületekbe bevezessék. Apponyi Albert 500-ban jelölte meg a választóknak azt a számát, amelynek esetén az ajánlási rendszert fenntartandónak vélte. Azt hiszem, hogy ez helyes szám. Lehet arról is beszélni, ami szintén megvan ma is Angliában és amire rá akar térni Franciaország is, hogy az úgynevezett ballotage-ot, vagyis a pótválasztást bizonyos körülmények között korlátok közé szorítsuk olyan formán, hogy amennyiben három, vagy több jelölt közül az egyik már elnyerte a leadott szavazatok bizonyos nagyobb százalékát, — Franciaországban 40%:b an.akarták ezt megállapítani — abban az esetben a pótválasztás elmarad. Ennek az oka tudniillik abban a pszichológiai momentumban van, hogy a pótválasztásnál rendesen nem az elvek érvényesülnek már, 'hanem ott rendesen érvényesül — amint ezt a praktikus angolok megállapították és előre látták — a relatív többséget elnyert jelölttel szemben a ülése 19 SU május 3-án, csütörtökön. 153 többi jelöltek személyes gyűlölete és összefogása. Bele lehetne dobni ebbe a kérdésbe azt, hogy melyek azok a panácéák, amelyek a parlamentarizmus gyógyítására, alkalmasak, vájjon egyáltalában reformáltassék-e a Képviselőház olyan formán, hogy a titkos választójoggal szemben — természetesen a képviselők bizonyos számára korlátozva — bejöjjenek a Képviselőházba olyan elemek, amelyek tulajdonképpen nem a népképviselet alapján kerülnének be. Ahhoz, hogy ez kétségtelenül a népképviseleti rendszer bizonyos csorbításával jár. szó sem férhet. De ha tekintjük azt az általános evolúciót, amelyben ma különösen a kontinens van, — Angliáról nem szólok, mert arról már Széchenyi István megállapította azt, hogy az egy más planétán van, nem is ezen a földgömbön, hanem csak a kontinensről beszélek — akkor kettőt látunk. Először azt, hogy az Interparlamentáris Uniótól kezdve, végig, a legkiválóbb, különösen a polgári gondolkodású államférfiaknak idevonatkozólag egyöntetűen az véleményük — utalok arra az ujságankétra, amelyet az egyik nagy francia lap rendezett —, 'hogy a jelenlegi parlamenti rendszer nem felel meg és hogy egyáltalában a parlamentarizmus alapos reformra szorul. A másik pedig, amit látunk, az, hogy ezt a reformot kétségtelenül — jól, vagy rosszul, afölött én ítélni nem akarok, mert kellő f idő sincs hozzá — különösen a középeurópai államokban keresztül vitték. Ezek olyan reformok, amelyek tekintetében nekem egyéni meggyőződésem, hogy nekünk ezekre ilyen mértékben szükségünk nem lesz. Mindezekkel csak azt • akartam a t. Képviselőháznak a költségvetés általános vitájának végén, mint a vitának talán utolsóelőtti felszólalója bizonyítani, hogy a választójog szélsőséges reformjának veszélyeivel számolnak még az ellenzéki oldalon is és azt hiszem, hogy ebben az összes polgári pártok kivétel nélkül — legalább is elvben — teljesen egyetértenek. T. Képviselőház! Ezekben körülbelül végeztem is azzal, amit Propper t. képviselő úr felszólalására válaszképpen előadni akartam. Engedtessék meg nekem végül, hogy befejezésül csak egy-két mondatot mondjak még. Sokszor gúny tárgyává teszik a nemzeti egységet, a Nemzeti Egység Pártját, annak szervezetét és egyebeket. Ez a gúny talán inkább innen, a Képviselőházból robbant ki bizonyos ellenzéki szónokok részéről. Legyen szabad azt gondolnom, hogy e tekintetben egy pillantás a múltba és a jövőbe, talán meggyőzhetne bennünket arról, hogy a nemzeti egységet nem lehet és nem szabad lekicsinyelni. (Malasits Géza: Az Egységes Pártot kicsinyelték le!) Én nem az Egységes Pártról beszélek, sem pedig pártszempontokról, hanem a nemzeti egységről magasabb szempontból. Azt teljesen mellékesnek tartom, hogy — meggyőződésem szerint —• bizonyos idő múlva mind, többé-kevésbbé egy pártban leszünk, a polgári elemek szemben a másik elemekkel, de adós vagyok ezzel a múltba és a, jövőbe való pillantással. Legyen szabad itt rámutatnom a magyar közélet egyik hamis igazságára, amelyet gyakran hallottunk és hallunk ma is és amely azt mondja, hogy a magyar a veszély idejében mindig összetart. Sajnos, a történelem nem ezt bizonyítja. Éppen a nagy veszélyek idejében nem tartott össze a nemzet és éppen azért, mert nem tartott össze, következtek be a legnagyobb csapások. Nem akarom itt végigvezetni a t. 21*