Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

138 Az országgyűlés képviselőházának 271 kítéséhez, egy alkotmányjogi jogfosztáshoz, egy felháborítóan reakciós intézkedéshez semmi körülmények között nem járulhatnék hozzá, (Élénk helyeslés és taps a baloldalon és a szélsőbaloldalon.) ez ellen, — ha jól emlékszem, Tisza István használta a szavakat — a fanatizmus elszántságával és az elszántság fanatizmusával küzdenek. (Helyeslés a báloldalon.) Rendületlenül kitartok, t. Ház, a demokrácia és a parlamentarizmus álláspontja mellett és amikor ezt teszem, igen jó társaságban vagyok, amelynek tagjai közül csak kettőt szólaltatok meg. Az egyik egy régen élt, de nevének és bölcseségének hírét évezredek sem ,tuditák elkoptatni: Sokrates görög bölcs, aki a következőket írta (olvassa): »A szuverén hatalom egy ember kezében, akinek cselekedetei (semmiféle ellenőrzésben nem részesülnek, a lehető legrosszabb kormányforma«. A másik nem régen halt meg, egy kis ország nagy államférfia, akinek böleseségénél csak szerénysége volt nagyobb, és akivel az isteni gondviselés ajándékozta meg hazáját: Seipel Ignác, Ausztria volt kancellárja, aki 1929 januárius 22-én a müncheni egyetem aulájában a következőket mondotta. Ezt, ha a t. Ház megengedi, németül olvasom fel. (Halljuk! Halljuk! — Olvassa): »Ich selbst bekenne mich zu dem Glauben, dass es keine bessere Form geben kann und geben wird, in der die Mensehen ihre staatlichen Gemeinschaften führend verwalten, als die Form der Demokratie, der richtig verstandenen Demokratie... Ich kann mir nicht helfen: Ich sehe das Problem der Menschheit in ihrem Erdenwallen als ein grosses Problem der Erziehung. Gott führt die Menschheit und will, dass die Menschheit heranwächst zur volkommenen Freiheit auch in ihren gemeinschaftlichen Bindungen.« Eöviden azt mondja: magam is vallom, hogy a legtökéletesebb kormányforma a demokrácia, Isten a szabadságra neveli az emberiséget stb. Ez volt a nagy embernek, nagy papnak és nagy államférfiúnak a hitvallása a demokráciáról. Sajnos, politikai ellenfelei, nevezetesen a szocialisták, illetőleg ausztro-bolsevisták nem értették meg, nem akarták megérteni; tajtékzó düh, alávaló becsmérlés, maró gúny, szívének irányított golyó, ez volt a válasz részükről. (Buchinger Manó: Nem szocialista volt!) Nem akartak igazi demokráciát. Ök voltak az elsők, akik a hadsereget, a fegyveres erőt a maguk számára lefoglalták; a Schutzbund fegyveres alakulata előbb volt meg, mint a Heim wehr; fegyverhez nyúltak, fegyver által pusztultak el. Kihívták maguk ellen a sorsot. Nem úgy, mint a németországi szociáldemokraták, akik erőszakos legázoltatásukra semmi okot, de még csak ürügyet sem szolgáltattak, (Rassay Károly: Ügylátszik, az eredmény egy!) ellenkezőleg, a háborút követő nehéz időkben óriási szolgálatot tettek az európai civilizációnak, nemcsak szóval, de tettel is a demokrácia talaján állottak; csak egy hibájuk és bűnük volt, az, hogy a Führernek be nem hódoltak. De hogy Seipel szavaival éljek: »Ich kann mir nicht helfen«, nem tehetek róla; jobb szerettem volna, ha Ausztriában úgy alakul a helyzet, hogy a harcot a demokrácia fegyverével vívták volna meg és intézték volna el. (Egy hang a szélsőbaloldalon: A demokrácia győzelmével!) Mert nincs olyan történelmi esemény, amely megingathatná ama meggyőződésemet, hogy a ülése 193% május 3-án, csütörtökön. demokrácia felette áll a diktatúrának, mert míg a diktatúra minden más politikai nézetet elfojt és a széles néptömegeket kizárja az államéletben való részvételből, addig a demokrácia az egész népre appellál, az államnak minden polgárát munkatársának tekinti, az ellenzéki felfogásúakat is, hogy azoknak bírálatát a maga részére hasznosítsa; (Friedrich István: Ezért nem kell kiirtani az ellenzéket!) mert míg a diktatúra a hatalmat és elhatározást egy ember kezébe teszi le, addig a demokrácia az egész népre támaszkodik és így az állam is az egész népre támaszkodhatik súlyos válságok idején (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.); míg a diktatúra vak engedelmességet követel, valóságos intellektusbeli áldozatot, amire voltaképpen csak a gyermekek és szellemileg fejletlen emberek kaphatók, (Egy hang jobb felől: Es idealisták!) addig a demokrácia tudatos munkatársává teszi, ami, megengedem, első csapásra nem mindig sikerül, főleg akkor és ott, ahol és amikor a népnek kulturális művelése, a népművelés el volt hanyagolva és ahol hosszú időn át a nép el volt zárva a politikai jogok gyakorlásától és így politikai iskolázottságra nem tehetett szert; végül mert míg a diktatúra internálást, börtönt, száműzetést, halált jelent, addig a demokrácia szabadságot, amelyről nem kevesebb joggal mondhatom azt, amit Marton Béla t. képviselőtársam a rendről mondott, hogy »olyan mint a nap és levegő, el kell, hogy az ember veszítse és csak akkor érzi át azt, hogy nélküle nem lehet élni.« (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Hogy kimerítsem azokat az argumentumaimat, amelyek meggyőződésemet alátámasztják, még azt mondom: kitartok a demokrácia és a parlamentarizmus elvi álláspontja mellett, mert a diktatúra, annak legilletékesebb interpretáló ja, Lenin szerint, közvetlenül a fegyveres hatalomra alapított uralom, amely semmiféle törvényhez nincs kötve, én pedig, mint legitimista, a lexnek, a törvénynek uralmát, a jognak elismerését és a jogfolytonosság győzelmét kívánom, mert a demokrácia a forradalmi és ellenforradalmi reakciókat a legtöbb valószínűséggel kizárja, mert a gazdasági válsággal legalább olyan jól tud megbirkózni, mint az önkényuralmak, mert a korrupció, ha nem is zárhatja ki, de nem leplezi, hanem leleplezi, mert tudom, hogy valóban még ez a beteg parlamentáris rendszer is nagy dolgot, szinte csodát művelt Franciaországban a frank megmentésére. Tudom, hogy Anglia nagyságát, a világbirodalom jövőjét, miként a múltban nem egyszer, most is a demokrácia és a parlamentarizmus mentette meg, (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) mert tudom, hogy a demokratikus szabadságok elnyomása milyen szolgaságra juttatta Németországban az én katolikus hittestvéreimet (Ügy van! . Ügy van! a baloldalon.) s végül, mert voltaképpen úgy érzem, hogy én, aki a templomban a kereszténység legfenségesebb eszméit, az Isten előtt való egyenlőséget, a felebaráti szeretetet, a szegények méltóságát hirdetem, nem tagadhatom meg a törvényhozás házában embertársaimtól a politikai egyenlőséget (Élénk helyeslés balfelöl.) és nem zárhatom ki embertársaimat a politikai jogok gyakorlásából azon a Úr men, hogy esetleg szegények. (Ügy van! Ügy van! balfelől. — Mozgás a szélsőbaloldalon.) De, t. Ház. nem az a demokrácia kell nekem, amelyet Károlyi Mihály és Kunfi Zsig-