Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

Az országgyűlés képviselőházának 271. nem tudott sarkára állni akkor, amikor ki akarták forgatni magából. Pártokat, amelyek fütyültek a demokráciára és az egész parlamentarizmusra, magára szabadított és beeresztett a parlamentbe, pedig kézenfekvő dolog, hogy csak az való valamely intézménybe, aki abban hisz is, nem pedig az, aki annak létjogosultságát tagadja (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) és csak azért megy be abba, hogy azt belülről szétvesse. (Buchinger Manó: A la Meskó!) A német demokrácia nem tudott élni a hatalommal, sem a kommunistákkal, sem a hitleristákkal szemben. Egy darabig még erélyes volt, éreztette is hatalmát azokkal szemben, akik elfelejtették, hogy elvégre mindennek van határa a világon és hogy a demokratikus szabadságoknak sem szabad figyelmen kívül hagyni ok a törvények rendelkezéseit és azok tiszteletét. 1919-ben Noskenek például volt szíve ahhoz, hogy vérbe fojtsa a spartakisták lázadását és ugyancsak Eber elvtársnak volt bátorsága ahhoz, hogy gépfegyvereket állítson a Kapppuccsisták ellen. A német demokrácia akkor kapta halálos sebét, amikor engedte erőre kapni az illegalitást és tűrte, hogy az illegalisták előnyeivel élve tönkretegyék a törvényességet. Ha a német demokrácia nem engedte volna meg, hogy a kommunizmus sárkányve tése kikeljen, Hitlerek sohasem kerültek volna uralomra és nem temethették volna el a weimari alkotmányt. T. Ház! Ezekután legyen szabad a mi parlamentarizmusunk alapvető hibájának ecsetelésére rátérnem. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) A rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt parlamentarizmusunknak csak ezzel a veleszületett betegségével, — hogy úgy mondjam — eredeti bűnével kívánok foglalkozni, hiszen többé-kevésbbé úgyis ez a gyökere és forrása parlamentarizmusnak többi fogyatkozásainak és hibáinak. Alapvető hibája az, hogy nem igazi, hanem csak látszatparlamentarizmus, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) álparlamentarizmus, államosított képviselőház és államosított országgyűlés. A már nálunk divatos, úgynevezett hivatalos jelöltség bizonyítéka annak, hogy nálunk a választás nem a pártoknak és a jelölteknek szabad versengése a törvény határai között a nép által nyújtandó képviselői mandátumért, hanem kinevezés. A választás csak formalitás. Abban az órában, amelyben a főispán a foszol gabírákkal, a főszolgabírák pedig a jegyzőkkel közlik, hogy a magyar királyi kormányt támogató pártnak X. Y. a hivatalos jelöltje, rendszerint már el is dőlt a mandátum sorsa. (Ügy van! balfelől. — Egy hang a baloldalon: Mindig!) Nem mindig, de rendszerint, mert a iormány nyilt szavazással, megfejelve az erkölcstelen és lehetetlen ajánlási rendszerrel, közigazgatási presszióyal, csendőri megfélem lítéssel, hivatali függéssel, adónyomással, és abban az esetben, ha a kormánytanácsosi címeknek ázsiójuk van, megfelelő pártkasszával azt választathatja meg és azt buktathatja meg, akit akar. (Rassay Károly: Ez így van! Szórói-szóra igaz!) És mivel a mandátum forrása nem a népakart, hanem a kormány jóindulata, hatalma és támogatása, beáll az öszszeférhetlenségnek legsúlyosabb esete; nem a kormány függ a parlamenttől, hanem a parlament függ a kormánytól. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) A kormány jóakaratából lett képviülése W3U május 3-án, csütörtökön. 137 sel ők még a látszatát is kerülik annak, hogy valamiféle ellenkezésbe kerüljenek a mindenható kormány akaratával. Minden állásfoglalásnál, minden szavazásnál hasonlít a helyzetük ahhoz, amiről Tacitus emlékezik meg, mikor megírja Tiberius császárnak a római szenátushoz való viszonyát. »Quo loco censebis Caesar

1

?« — kérdezte tőle egy szenátor: »Si primus, habebs, quod segmar, si postomnes, vereor, ne impudens dissentiam.« »Miképpen gondolkozol Caesar? Ha első leszel a szavazásban, akkor tudom, hogy hová szavazok, ha azonban utolsó, akkor félek, hogy eltérők lesznek nézeteink.« Mivel a képviselőháznak nemcsak az a feladata, hogy megszavazza, vagy meg ne szavazza a törvényjavaslatokat, hanem az is, hogy ellenőrizze a kormányt, amely utóbbi feladat legalább olyan fontos, mint az előbbi, a nyilt szavazás szülte parlamentnek ez a feladata is teljesen illuzoriussá válik. Az ilyen parlamentben alkotmányunk alapelvének, a minisztérium parlamenti felelősségének voltaképpen gyakorlati jelentősége nincsen, mert elképzelhetetlen, hogy a kormánynak lekötelezett, a kormánytól függő parlament, ezt a felelősségrevonást valóban gyakorolja is. Csak ilyen parlamenttel történhetett meg az, hogy éveken át tűrte azt az alkotmányellenes pénzügyi kormányzatot, amely minden nyilvános, r parlamenti ellenőrzés nélkül az ország pénzével önkényesen gazdálkodott, — nem mondom azt, hogy garázdálkodott — (Gál Jenő: Pedig lehet!) csak azt mondom, hogy gazdálkodott, (Propper Sándor: Találó meghatározás!) míg végre 1932-ben egyszerre négy zárszámadás került az országgyűlés színe elé, akkor

: amikor már a minisztérium új emberekből tevődött össze. (Rassay Károly: És új rendszert hirdettek ugyanazok!) T. Ház! Beteg, súlyosan beteg a mi parlamentarizmusunk. De ha beteg, abból én nem azt a következtetést akarom levonni, hogy agyon kell ütni, hanem azt, hogy meg kell gyógyítani. (Ügy van! Ügy van!) Meg lehet gyógyítani, ha a kormány meg akarja gyógyítani. Ennek, elemi előfeltétele az, hogy választójogi, törvényünk ne úgy legyen megkonstruálva, hogy a haza polgárainak független akaratnyilvánítását megneiezítse, vagy teljesen lehetetlenné tegye, hanem úgy, hogy a haza polgárai a kormánytól és minden más hatalmi tényezőtől függetlenül adhassák le szavazataikat, hogy a nemzet résztvétele valóban biztosítva legyen az állam kormányzásában, amit természetesen nálunk is csak a titkos választás bevezetése eredményezhet. (Ügy van! balfelől.) Ha ez az előfeltétel — a választás titkossága — megvan, akkor a parlament már úgyszólván magától terelődik a helyes mederbe, ha azonban nincs meg, akkor minden egyéb parlamenti reform meddő, üres és hiábavaló. Sajnos, masit nem áll módomban mindazokra a reformokra kitérni, amelyektől — a nyiltszavazási rendszer eltörlését előrebocsátva és feltételezve — parlamentünk erkölcsi nívójának és munkakészségének emelését várom. r Nem foglalkozhatom a tekintélykormány és érdekképviseleti rendszer kérdésével, amelyhez pedig érdemes volna reflexiókat fűzni, de abban a^ reményben, hogy a választójog kérdése törvényjavaslat alakjában rövidesen a Ház elé kerül, már most annak a jelentésemnek lerögzítését óhajtom, hogy a választójog mostani keretének szű19*