Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-271

Az országgyűlés képviselőházának 271. nem tudott sarkára állni akkor, amikor ki akarták forgatni magából. Pártokat, amelyek fütyültek a demokráciára és az egész parla­mentarizmusra, magára szabadított és beeresz­tett a parlamentbe, pedig kézenfekvő dolog, hogy csak az való valamely intézménybe, aki abban hisz is, nem pedig az, aki annak létjogo­sultságát tagadja (Ügy van! Ügy van! a bal­oldalon.) és csak azért megy be abba, hogy azt belülről szétvesse. (Buchinger Manó: A la Meskó!) A német demokrácia nem tudott élni a ha­talommal, sem a kommunistákkal, sem a hit­leristákkal szemben. Egy darabig még erélyes volt, éreztette is hatalmát azokkal szemben, akik elfelejtették, hogy elvégre mindennek van határa a világon és hogy a demokratikus sza­badságoknak sem szabad figyelmen kívül hagyni ok a törvények rendelkezéseit és azok tiszteletét. 1919-ben Noskenek például volt szíve ahhoz, hogy vérbe fojtsa a spartakisták lázadását és ugyancsak Eber elvtársnak volt bátorsága ah­hoz, hogy gépfegyvereket állítson a Kapp­puccsisták ellen. A német demokrácia akkor kapta halálos sebét, amikor engedte erőre kapni az illegalitást és tűrte, hogy az illega­listák előnyeivel élve tönkretegyék a törvé­nyességet. Ha a német demokrácia nem engedte volna meg, hogy a kommunizmus sárkányve tése kikeljen, Hitlerek sohasem kerültek volna uralomra és nem temethették volna el a wei­mari alkotmányt. T. Ház! Ezekután legyen szabad a mi par­lamentarizmusunk alapvető hibájának ecsete­lésére rátérnem. (Halljuk! Halljuk! a balolda­lon.) A rendelkezésemre álló idő rövidsége miatt parlamentarizmusunknak csak ezzel a veleszületett betegségével, — hogy úgy mond­jam — eredeti bűnével kívánok foglalkozni, hi­szen többé-kevésbbé úgyis ez a gyökere és for­rása parlamentarizmusnak többi fogyatkozá­sainak és hibáinak. Alapvető hibája az, hogy nem igazi, hanem csak látszatparlamentarizmus, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) álparlamentarizmus, álla­mosított képviselőház és államosított ország­gyűlés. A már nálunk divatos, úgynevezett hivata­los jelöltség bizonyítéka annak, hogy nálunk a választás nem a pártoknak és a jelölteknek szabad versengése a törvény határai között a nép által nyújtandó képviselői mandátumért, hanem kinevezés. A választás csak formalitás. Abban az órában, amelyben a főispán a foszol ­gabírákkal, a főszolgabírák pedig a jegyzők­kel közlik, hogy a magyar királyi kormányt támogató pártnak X. Y. a hivatalos jelöltje, rendszerint már el is dőlt a mandátum sorsa. (Ügy van! balfelől. — Egy hang a baloldalon: Mindig!) Nem mindig, de rendszerint, mert a iormány nyilt szavazással, megfejelve az er­kölcstelen és lehetetlen ajánlási rendszerrel, közigazgatási presszióyal, csendőri megfélem lítéssel, hivatali függéssel, adónyomással, és abban az esetben, ha a kormánytanácsosi cí­meknek ázsiójuk van, megfelelő pártkasszával azt választathatja meg és azt buktathatja meg, akit akar. (Rassay Károly: Ez így van! Szórói-szóra igaz!) És mivel a mandátum for­rása nem a népakart, hanem a kormány jó­indulata, hatalma és támogatása, beáll az ösz­szeférhetlenségnek legsúlyosabb esete; nem a kormány függ a parlamenttől, hanem a parla­ment függ a kormánytól. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) A kormány jóakaratából lett képvi­ülése W3U május 3-án, csütörtökön. 137 sel ők még a látszatát is kerülik annak, hogy valamiféle ellenkezésbe kerüljenek a minden­ható kormány akaratával. Minden állásfogla­lásnál, minden szavazásnál hasonlít a helyze­tük ahhoz, amiről Tacitus emlékezik meg, mi­kor megírja Tiberius császárnak a római sze­nátushoz való viszonyát. »Quo loco censebis Caesar 1 ?« — kérdezte tőle egy szenátor: »Si pri­mus, habebs, quod segmar, si postomnes, ve­reor, ne impudens dissentiam.« »Miképpen gon­dolkozol Caesar? Ha első leszel a szavazásban, akkor tudom, hogy hová szavazok, ha azonban utolsó, akkor félek, hogy eltérők lesznek néze­teink.« Mivel a képviselőháznak nemcsak az a fel­adata, hogy megszavazza, vagy meg ne sza­vazza a törvényjavaslatokat, hanem az is, hogy ellenőrizze a kormányt, amely utóbbi feladat legalább olyan fontos, mint az előbbi, a nyilt szavazás szülte parlamentnek ez a feladata is teljesen illuzoriussá válik. Az ilyen parlament­ben alkotmányunk alapelvének, a miniszté­rium parlamenti felelősségének voltaképpen gyakorlati jelentősége nincsen, mert elképzel­hetetlen, hogy a kormánynak lekötelezett, a kormánytól függő parlament, ezt a felelősség­revonást valóban gyakorolja is. Csak ilyen parlamenttel történhetett meg az, hogy éveken át tűrte azt az alkotmányellenes pénzügyi kor­mányzatot, amely minden nyilvános, r parla­menti ellenőrzés nélkül az ország pénzével ön­kényesen gazdálkodott, — nem mondom azt, hogy garázdálkodott — (Gál Jenő: Pedig le­het!) csak azt mondom, hogy gazdálkodott, (Propper Sándor: Találó meghatározás!) míg végre 1932-ben egyszerre négy zárszámadás került az országgyűlés színe elé, akkor : amikor már a minisztérium új emberekből tevődött össze. (Rassay Károly: És új rendszert hirdet­tek ugyanazok!) T. Ház! Beteg, súlyosan beteg a mi parla­mentarizmusunk. De ha beteg, abból én nem azt a következtetést akarom levonni, hogy agyon kell ütni, hanem azt, hogy meg kell gyó­gyítani. (Ügy van! Ügy van!) Meg lehet gyó­gyítani, ha a kormány meg akarja gyógyítani. Ennek, elemi előfeltétele az, hogy választó­jogi, törvényünk ne úgy legyen megkon­struálva, hogy a haza polgárainak független akaratnyilvánítását megneiezítse, vagy tel­jesen lehetetlenné tegye, hanem úgy, hogy a haza polgárai a kormánytól és min­den más hatalmi tényezőtől függetlenül ad­hassák le szavazataikat, hogy a nemzet részt­vétele valóban biztosítva legyen az állam kor­mányzásában, amit természetesen nálunk is csak a titkos választás bevezetése eredményez­het. (Ügy van! balfelől.) Ha ez az előfeltétel — a választás titkossága — megvan, akkor a parlament már úgyszólván magától terelődik a helyes mederbe, ha azonban nincs meg, akkor minden egyéb parlamenti reform meddő, üres és hiábavaló. Sajnos, masit nem áll módomban mind­azokra a reformokra kitérni, amelyektől — a nyiltszavazási rendszer eltörlését elő­rebocsátva és feltételezve — parlamen­tünk erkölcsi nívójának és munkakész­ségének emelését várom. r Nem foglalkoz­hatom a tekintélykormány és érdekképviseleti rendszer kérdésével, amelyhez pedig érdemes volna reflexiókat fűzni, de abban a^ remény­ben, hogy a választójog kérdése törvényjavas­lat alakjában rövidesen a Ház elé kerül, már most annak a jelentésemnek lerögzítését óhaj­tom, hogy a választójog mostani keretének szű­19*

Next

/
Thumbnails
Contents