Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-269

Az országgyűlés képviselőházának alapfeltételek szerint, mint ahogy az állam vette meg a birtokostól, megválthassa. E megváltott tulajdon rögtön az ő nevén lenne, habár eszmeileg is, és a telepes mindenesetre mentesülne a megváltott rész utáni bérfizetéstől. E módszer szerint úgy fogja kezelni bérletét az a bérlő, mint a sajátját, minden törekvése az lesz, hogy a birtokot takarékos gazdálkodás által mielőbb kifizethesse. Pontos bérfizető lesz, mert tudja, hogy ha nem fizeti a bért, akkor még azt a reményt is elveszti, hogy a földhöz juthat. Meg vagyok győződve arról, hogy ha ilyen telepítési kísérletet tennének, a pénzügyi lebonyolítás az előirányzatnál is hamarabb történnék meg, mert a telepes minden erejével azon lenne, hogy minél előbb szabaduljon a tehertől, minél előbb fizessen és minél előbb, minél több birtokrészt magáévá tehessen. Azért is jó lenne ez a módszer, mert hiszen biztos, hogy nem minden telepes fog beválni; vannak közöttük is elsőrangú, és másodrangú emberek. Ha tehát az illető nem fizet, sokkal könnyebb tőle egy bérletet visszavenni, mint egy ráíratott tulajdont, amelynek visszavétele annyi időbe kerül és annyi mindenféle bírósági eljáráshoz van kötve, hogy mire visszayétetik, akkorra a tulajdonosnak annyi hátraléka van, hogy ez számára okvetlenül veszteséget jelent. Elismerem, hogy ennek az elgondolásnak van egy hibája, és pedig az, hogy ilyen módon csak azokat telepíthetjük valahova, akiknek van annyi pénzük, hogy házat építhessenek vagy egy pár hold földet megvehessenek, hogy magukat legalább egy esztendeig élelmezhessék és instrukciót beszerezhessenek. Ne telepítsünk azonban olyanokat, akiknek a, mai viszonyok között nincsen semmijük. (Ügy van! Ügy van!) Egyébként, ha egy községből, ahol sok a munkaerő, egy bizonyos rajt kiveszünk, azt kitelepítjük, itt mindenesetre több munkaalkalom áll elő és munkaalkalom szaporodik. Mindenesetre egy községből telepítenék egy új községbe, mert hiszen a magyar embernek úgy sem tartozik jó tulajdonságai közé az egymáson való segítés; így legalább az egy községi telepesek jobban segítenének egymáson, mint különböző községekből összezsúfolt emberek, akik míg össze nem szoknak, rendesen mast sem tesznek, mint veszekednek egymással. Milyen szép eredményt lehetne elérni, ha mondjuk, például Mezőkövesdnek derék népéből vagy a Gyöngyös Bokréta egy más községéből kitelepítenénk egy rajt, ahol most csak házhelye vagy egy pár hold földje van, ellenben sohasem lehet reménye arra,, hogy kevés vagyonkáját mondjuk egy kisgazdatelekre kiegészíthesse. Ha régi házát vagy pár hold földjét eladja és itt felépít egy új házat s hozzájut egy 10—15 holdas bérlethez, azt hiszem, szívesen letelepedne az a kisember a főváros környékén. S úgy gondolom, hogyha egy ilyen kis Mezőkövesd itt letelepednék, a maga népviseletével és jellegzetes tulajdonságaival, a főváros is segítségére jönne házépítéssel, — magyarosabb stílusú házakat építenének — s ezáltal a főváros is olyan idegenforgalmi attrakcióhoz jutna, amely felérne egy pár tavaszi vásárral. Ha mégis olyan telepek létesítését határoznák el, amelyekhez pénz kell, föltéve, hogy a pénz meglenne, azt ajánlanám az igen t. földmívelésügyi miniszter úrnak, hogy küldjön ki valakit az olasz mezzadria rendszerű telepítések tanulmányozására. Ezeket a telepítéseket főleg a, német irodalom tárgyalja bőven. Eze269. ülése 19U május 1-én, kedden. 5 ket természetesen itt a magyar viszonyokhoz kell alkalmazni. A telepítésnek ez a módja nem mas, mint feles telepítés, ahol is a birtokos felesbe adja ki a földjét apró parcellákra elosztva s annak minden termését megfelezi. Azért volna jó, ha így telepítenénk és birtokokat parcelláznánk, mert ezzel a móddal azok a gazdasági cselédek és gazdasági munkások jutnak kenyérhez, akik a telepítés folytán kenyerüket vesztik. Pénzügyi szempontból talán az lehetne itt az ellenvetés, hogy egy ilyen telepítési akció, amelynél a vételárat később megállapítandó áron és részletekben fizetnék meg, szokatlan. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy azok az eladások sem olyan biztosak, amelyek eddig létrejöttek, megtörténtek. Ne beszéljünk egyébről, csak arról, hogy hányan voltak, akik birtokaikat eladták, a pénzen jól jövedelmező hadikölcsönt vettek, amely most teljesen elveszett; vagy búzáért adták el a földet, amelynek ára most csak harmadrésznyi lett; vagy' hányan voltak olyanok, akik az akkori viszonyokhoz mérten nagy áron adták el földjüket, ma pedig vagyonuk csak a felét éri annak, ami azelőtt volt. Báró Podmaniczky Frigyesnek tulajdonítanak egy mondást, hogy Shakespeare-t adni vagy jól kell, vagy sehogy; de adni kell. Ezt a mondást húzom én rá a telepítésre, amikor azt mondom, vagy sehogy sem kell telepíteni, vagy jól kell telepíteni, de muszáj telepíteni. Ha pedig muszáj telepíteni, akkor telepítsünk úgy, hogy abból ne csak a telepesnek, hanem az egész nemzetnek haszna legyen. (Helyeslés.) T. Ház! Minthogy időmből még kifutja, méltóztassék megengedni, hogy egy másik kérdést szintén ilyen hosszabban tárgyaljak. (Halljuk! balfelől.) Ez a biztosítás kérdése. Ezzel a kérdéssel képviselőtársaim alig foglalkoztak, de annál nagyobb súlyú képviselőtársam említette meg debreceni beszédében, Bethlen István gróf, aki a tűzbiztosítás államosítását vetette fel. Én tovább mennék és nemcsak a tűzbiztosításnak államosítását szeretném, hanem azt is. ha a kötelező jégkárbiztosítás elrendelését be lehetne vezetni. A kötelező biztosítás nemcsak a biztosítási díjak leszállítását jelentené, hanem azt hiszem, a pénzügyi kormányzatnak új bevételi forrásul is szolgálhatna, azonkívül a biztosítottak nagyobb biztonságban is lennének az állami biztosításnál, mint a társasági biztosításnál. Hogy a biztosításról főképpen gazdavonatkozásban szeretnék beszélni, ez azért is van, mert e tekintetben mi vagyunk úgyszólván kisemmizve. Tudom, hogy ez a mi hibánk, mert nem vagyunk szervezettek, hiszen az iparosok, a gyárosok szövetsége, akiknek a biztosításai sokkal kockázatosabbak, mint a szétszórt gazdabiztosítások, mégis 40—50%-os engedményeket tudtak a biztosítótársaságoknál kikötni, míg mi semmit sem tudunk. A biztoj sításokra a pénzügyminisztériumba tartozó felügyeleti hatóság ügyel fel, és ez az intézmény főképpen arra fekteti a fősúlyt, hogy a biztosítótársaságok erejét fenntartsa, vagyonát konzerválja, mert leginkább ebben látta biztosítva a biztosítottak biztonságát. Itt azonban elfeledkeznek arról, hogyha a biztosítottak mindig magas díjat fognak fizetni, akkor nekik is csökken az erejük. A konkurrencia nélkül kartellbe tömörült társaságok, amelyeknek kartelljában, sajnos,