Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

Az országgyűlés képviselőházának 270. szükség, akkor ez azt jelentené, hogy az első megállapítás bizonyos felületességgel történt. Szakemberektől hallottam, hogy május 1-ével kilónként körülbelül 7-.5 fillér különbséget fog kitenni a marhánál az olasz vámemelés. (Far­kasfalvi Farkas Géza: Tizenkét fillért!) Most 7-5 fillér, azután majd fel fog menni foko­zatosan. Nem akarom ezt ismételni, hiszen ezt mindnyájan kontrollálhatjuk. Ennek azonban van egy másik oldala is, mert valószínű, hogy ha ott az egyik főpiacun­kon, Milánóban esni fognak az árak, akkor ez visszahatással lesz a belföldi árakra is Ma­gyarországon. (Gr. Sigray Antal: De meny­nyire!) Méltóztassék megengedni azonkívül, — szomorúan teszem, hogy itt a Házban elmon­dom, de talán használok vele az ügynek — hogy megemlítsem egy tapasztalatomat. A teg­napi nap folyamán beszéltem egy keres­kedővel, akit jól ismerek, aki nagyon so­kat jár Bécsbe és ott jó összekötte­tései vannak. Azt mondta, hogy amikor a leg­utóbb Bécsben járt, a bécsi, ausztriai kereske­dőkkel beszélve, azok nagyon szívesek voltak a^ magyar kereskedővel szemben, és mert álta­lában a kereskedők politizálnak is, azt mond­ták: Die Ungarn, die sind gute Leute, abei die Ungarn, die sind dumme Leute. Ez azt jelenti, hogy az osztrákok a maguk gemütlich­keitségükben — hogy ezt a szót használjam — tulajdonképpen azit konstatálták, hogy a ma­gyar kiküldöttek a külkereskedelmi relációk­ban a tárgyalásoknál nem szoktak olyan szak­értelemmel, olyan tudással és olyan rafinériá­val eljárni, mint a külföldi országok meo-bi­zottai. {Ügy van! Ügy van! a jobb- és a bal­oldalon. — Farkas Gyula: Nincs bennünk ke­reskedelmi szellem!) Azt hiszem, hogy ez így van és szomorúan láttam a múlt évben és ki fogásoltam is, hogy a külkereskedelem vezeté­sét és irányítását a Külkereskedelmi Hiva­talra bízták, amely Külkereskedelmi Hivatalt azután a miniszterelnökséghez osztották be, ahova szerintem nem igen tartozik. (Örgr. Pal­lavicini György: De biztos, hoey ott van va­lami hozzáérltő osztályfőnök!) Már szóvátettem és nagyon ajánlom, hogy t. képviselőtársaim megfontolják, helyeslik-e, hogy megtörténhes sék, hogy amikor a kereskedelmi érdekeltség képviselői forszírozták, hogy elsősorban azt nézzék a kivitelnél, hogy a mezőgazdasági áruk megfelelő áron értékesüljenek, erre a keres­kedelmi hivatal igen t. vezetője azt mondotta : hogy ezt mi nem tettük, nem is a mi hivatá­sunk, a 'mi hivatásunk az volt, hogy minden ilyen exportnál tartsuk a pengő értékét. A bi­zottságban a földmívelésügyi miniszter úr mindenesetre elismerte, hogy a múltra nézve helyes az a megállapítás, hogy volt egy idő, amikor a pengő tartásának költségeit túlnyo­mórészt a magyar mezőgazdasági termelés és a fogyasztás viselte. (Ügy van! Ügy van! bal­felől.) A pengő tartásánál, a stabil pengő kérdé­sénél, amelyről Fenyő Miksa képviselőtársam igen helyesen emlékezett meg, bár a konzek­venciákat talán nem^ vonta le egészen, mert bizonyos fokig tompított rajtuk, azt hiszem, hogy ez a kérdés talán mégis jogosult. Ha a pénzügyi kormányzat azt mondja, hogy a pengő tartása elsőrangú állami érdek, talán jó volna, ha bizonyos számításokat hoznának ide, — hiszen ezt a minisztérium tehetné meg a legjobban, mert ez nem az egyesek hivatása — amelyek legalább azt mondanák meg, hogy a pengőt tartani kellett és az bizonyos ösz­szegbe került, amely nélkül a dolog nem ment. ülése 1934-. évi május hó 2-án, szerdán. 97 Ki kellene mutatni először is, hogy amióta a pengő-tartás megindult, mennyibe került ez az országnak, ki kellene mutatni, hogy ki fizette, ki viselte ezt a pengőtartást, (Farkasfalvi Far­kas Géza: A mezőgazdaság mennyit viselt eb­ből?) hogy akik elsősorban vannak hivatva ebben a kérdésben dönteni, felállíthassák a mér­leget, vájjon megérte-e a pengő tartása azt az áldozatot, amibe került. (Farkasfalvi Farkas Géza: A Gyosz.-nak megérte!) Az kétségtelen, hogy a pengőtartásnál,' a stabil pénznél és általában a pénzügyi mani­pulációknál előfordul az, amit a legjellemzőb­ben talán egy hindu közmondás fejez ki, amely azt mondja, hogy az egyiknek a háza ég, a másik melegszik a tűznél. Azt hiszem, ez a je­lenség ezeknél a valutakérdéseknél nagyon sokszor tapasztalható volt nemcsak nálunk, hanem másutt is. (Úgy van! balfelől. — Far­kasfalvi Farkas Géza: És nem a Gyosz.-nak égett a háza!) Én mindenesetre bizonyos szkepszissel nézem azokat az abszolút igazsá­gokat, amelyeket a kormány részéről hallot­tunk, az utóbbi három esztendőben a pénzre, a Nemzeti Bankra és erre vonatkozólag. Lehet, hogy talán a miniszter úr szerint én is a fan­taszták közé, a fantazmagóriákkal dolgozók közé tartozom, azonban úgy érzem, hogy az ember per absolute ott nincs mindig rossz társaságban, talál olyan társaságot ott is, amely hivatkozhatik nagyobb eredményre, mint azok, akik évek óta csak tartanak, tarta­nak, ha azonban az eredményeket nézzük, azt látjuk, hogy ebben az országban meglehetősen pusztul minden a pénz stabilitása ellenére. Azt hiszem, hogy a stabil pénznél van fon­tosabb is. A stabil pénznél fontosabb az élet minden vonalon. Itt felvetem a kérdést, talán másnak is feltűnhetett, miért van az, hogy a háború alatt azok. akik azután utóbb a legvehemensebb de­fláció hirdetői voltak, csináltak inflációt? Azt hiszem, Teleszky János is csinált inflációt, a Nemzeti Bank igen t. elnöke is. de utólag az­zal védekeztek, hogy akkor arról volt szó, hogy a nemzet élete, a nemzet biztonsága forog kockán s akkor mindenütt, nemcsak nálunk, hanem Angliában is. túltették magukat bizo­nyos pénzügyi elveken. Az eredmények azt mutatják, — egyes államokban kísérleteztek is ezzel és pedig azt hiszem, helyes úton — hogy ilyen műveletekre nemcsak akkor van maga­sabb szempontból jog. ha háború van, hanem békében is, mert végeredményben a nemzet életét fenyegetheti másként is veszedelem. Egyesek, különösen az orthodox bankárok — megtették ezt Amerikában is — ab ovo elítél­ték mindazt, ami e téren történik. Angliában is egyidőben leszamaraztak vagy legalább is bolondnak tartottak mindenkit, aki egy kis pénzfelhigítás vagy a MacDonald-féle elgon­dolás mellé hajlott, az eredmény azonban mégis azt mutatja, hogy azok az országok, ahol nem ijedtek meg bizonyos heves és sok­szor talán osztályérdeket szolgáló kritikától, ma jobb helyzetben vannak, mint azok az or­szágok, ahol ellenkezőleg, túlzott óvatossággal kezelték ezt a kérdést. Egyébként méltóztassék azt is figyelembe venni, hogy volt egy időszak Franciaországban, amikor a legmostohább Dénzügyi helyzetben volt és akkor kiadtak eí?y kommünikét, hoary infláció nincsen, pedig már abban az időben. 1924 és 1928 közötti idő­szakban többször előfordult és volt ott bizo­nyos infláció, de azért az ország becsülete ott mégsem veszett el. Egyébként a legszerencsét­lenebbnek tartom azokat a nyilatkozatokat, 14*

Next

/
Thumbnails
Contents