Képviselőházi napló, 1931. XXII. kötet • 1934. május 01. - 1934. május 16.

Ülésnapok - 1931-270

'Az országgyűlés képviselőházának 270. ü A hadirokkantakra is felhívom az igen t. kormány figyelmét és nagyon kérem, hogy a jogosítványok kiadásánál és egyebütt is vegyék figyelembe őket és igyekezzenek biztosítani rokkantilletményeiknek igazságos és méltányos kiutalását. Ugyanígy a vitézségi érmeseket is figyelembe kell venni az alkalmazásoknál és általában véve mindenütt. Nagyon helyes, hogy ezeknek az adófizetésnél már kedvezmény adatott, de különösen a frontharcostörvényt kell meghozni és a frontharcosok sérelmeit orvosolni kell, mert nem lehet valaki, aki a hazát védte, hátrányosabb helyzetben, mint azok^ akik itthon voltak. A védkotelezettségnél az egyenjogú védekezést kell követelni, mert minden államnak joga van az önvédelemre, különösen pedig nekünk, akik körül állig felfegyverzett szomszédok fenyegetőznek állandóan. A revízió kérdésében hála Istennek, nincs különbség magyar és magyar között, mert abban, amit gróf Bethlen István, mint kormánypárti és dr. Eckhardt Tibor, mint ellenzéki képviselő együtt hirdethettek Angliában, — a magyar igazságot — s mint az előkészítő nagy munkákat szintén mint kormánypárti férfiú, Nagy Emil t. képviselőtársam (Éljenzés!) úttörő munkaként végzett, azt hiszem, egyesül minden magyar ember érzése. (Ügy van! Ügy van!) Az igazság, a békerevízió ellenségei pedig jegyezzék meg, hogy bárhogy fegyverkeznek, bárhogyan acsarkodnak, az igazság útjában meg nem állítható. (Ügy van! Ügy van!) Példa erre Lengyelország, amelyet olyan három hatalom, mint a nagy orosz és német birodalom és Ausztria osztottak fel; de elérkezett az igazság napja. Amit tőlünk, az ezeréves Magyarországtól, a (kereszténységért és a nyugati kultúráért oly sokat vérző és harcoló nemzettől sem vehetnek el azok, akik nem bátorságukkal, hanem árulásukkal ragadták el zsákmányukat. Az egész világ vajúdik és nagy események jöhetnek. Mi magyarok csak úgy várhatunk reménységgel és biztonságunk tudatában, ha nem keressük azt, ami bennünket szétválaszt, hanem azt, ami bennünket összehoz. (Ügy van! Ügy van!) Ezért fogjunk össze pártkülönbség nélkül, mindenki mondja meg azt, ami szívén fekszik, gyakorolja a kritikát, csak legyen az igazságos, méltányos s nem a forradalomnak gyújtó hangja, hanem a magyar szeretetnek, a magyar aggódásnak a lelkiereje legyen benne. Ilyen összefogással fogjunk hozzá egy újaibb ezredévre Magyarország megalapozásához. (Éljenzés.) Miután tudom, hogy kormányunk is ezen az úton halad, ezért teljes bizalommal iránta, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvözlik!) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Farkas Tibor! Farkas Tibor: T. Ház! A pénzügyminiszter úr beszéde elején srapnelekről és gránátokról emlékezett meg háborús reminiszcenciák alapján. Engedtessék meg nekem, hogy én is háborús jelenséggel kezdjem beszédemet, olyan jelenséggel, amelyet mindnyájan tapasztaltunk akkor, amelyben nagyon sokszor csalódást láttunk és amelyben végeredményben nagyon sok örömünk nem volt: ezek a háború Höfer-jelentései. Annakidején ezek a jelentések nagyon sokszor nem fedték a valóságot. Azok a jelentések, amelyeket ma a kormányzat kiad, nagyon sokszor éppilyen kevéssé fedik az igazságot, í KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXII. lése 1934. évi május hó 2-án, szerdán. 9

5 De ennek kapcsán meg kell még emlékeznem egy speciális jelentésről, amelyet egyszer már szóvá tettem itt a Házban, amelyet azoiíban szerintem szóvá kell tenni mindaddig, amíg az elintézve nincsen. Ez az a bizonyos jelentése a hivatalos lapnak, hogy a kémkedés kapcsán először is milyen akció történt, hogy az összes résztvevők elfogattattak; azonkívül annak a szerencsétlen megállapításnak kritikája, hogy a társadalom minden rétege résztvett ebben a kémkedési afférben. Meg kell tudnia először is a törvényhozásnak azt, hogy ki fogalmazta ezt a szerencsétlen jelentést, ki felelős érte, menynyiben felelős érte nemcsak formailag az illetékes miniszter és a közvéleménynek és a nyilvánosságnak a jövőre nézve több garanciát kell kapnia arra vonatkozólag, hogy azok a hivatalos állami funkcionáriusok, akik ezeket az ügyeket intézik, — legyenek azok katonák, vagy civilek — több gondossággal és szakértelemmel lássák el azt az ügykört, amely nekik jutott. A pénzügyminiszter úr költségvetése, szerény véleményem szerint, abban a hibában leledzik, hogy nem reális. Talán sokan csodálkozni fognak rajta, hogy hogyan merem azt állítani a pénzügyminiszter úr költségvetéséről, hogy nem reális, amikor az egész vonalon dicsőitették a pénzügyminiszter urat azért, mert lefaragott és mert őszintén bemondta a deficitet. Amikor a pénzügyminiszter úr költségvetési beszédében megmondta, r hogy az autonómiák költségvetése tulajdonképpen mekkora, akkor, azt hiszem, helyes úton járt a tekintetben, hogy ezt szembeállította a nemzeti jövedelemmel, de kihagyott egy nagyon lényeges tételt. Ez a lényeges tétel az, hogy az autonómiák keretében abszolúte nem emlékezett meg az autonómiák terhének egy részéről, vagyis — nema vármegyei autonómiákról beszélek itt — az egyházi terhekről. Végeredményben teljesen mindegy ugyanis, hogy valakinek a zsebéből milyen címen vesszük ki azt a közterhet és adót. Legyen az állami vagy vármegyei hozzájárulás, legyen községi pótadó, vagy pedig legyen egyházi adó, azt hiszem, végeredményben mind közteher jellegű. Közteher jellegű az egyházi terheknek az a része, amely egy olyan feladatot alimentái, amely végeredményben éppen nem egyházi feladat, — értem itt az elemi oktatásügyet — hanem amelyet elsősorban állami feladatnak kell tekinteni: hiszen végeredményben az állam érdeke és mindnyájunk érdeke az, hogy az állampolgárok összessége a kultúra minimumában részesüljön. Ha pedig elismerjük azt, hogy ez állami feladat és közérdek, akkor ebből logikusan csak az következhetik, hogy ennek a feladatnak elvégzését is egyforma mértékkel közadókból kell fedezni. Ezzel nem indítványozom, hogy az összes iskolákat államosítsuk, — ez más kérdés — de az iskolák fenntartását, amely elsőisorban állami feladat, szerény véleményem szerint, másképpen kell megoldani, mint ahogy megoldják. Teljesen abszurdum ugyanis az, hogy legyenek olyan községek, ahol olyan esetekben is, amikor az illető községek nem építkeztek, csak a normál iskolafenntartási teher az adóalapnak néhány száz százaléka, legyen ugyanakkor, amikor más, vagyonosabb helyeken, ahol állami iskolák vannak, az -összteher 5% körül mozog. Azt hiszem, ez olyan kérdés, amelyet ténvleg megoldhatnánk összefogással és úgy gondolom, e tekintetben az ellenzék részéről sem találna a kormány ellentállásra. 14