Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-255

70 Az országgyűlés képviselőházának 255. az eredeti szöveget Vázsonyi képviselő úr indítványával szemben, igen vagy nem? (Igen!) A Ház az eredeti szöveget fogadta el, Vázsonyi képviselő úr indítványát pedig el­utasította. Következik az 1. §. Tessék felolvasni. Frey Vilmos jegyző (felolvassa az 1. §-t): Söpkéz Sándor! Söpkéz Sándor: T. Ház! Tisztelettel javas­lom, hogy a törvényjavaslat 1. §-ának 3. be­kezdésében a »Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem« fő­cím után zár jelben bevétessék: »Magyar Ki­rályi József Műegyetem«, (Helyeslés.) amint benne volt ez az eredeti szövegben is, amely­ből csak a bizottsági tárgyalások során ha­gyatott ki. Amint tegnapi beszédemben elmondani bá­tor voltam, amióta a műegyetem létezik, illető­leg a műegyetem első ősének, a mérnöki inté­zetnek, azután a József ipartanodának s a József politechnikumnak, mind a három inté­zetnek, volt műtani, gazdászati és kereske­delmi osztálya. A »műegyetem« nevet 1839-ben használta Széchenyi István, amikor Pest vár­megye követének adandó utasításba felvétette, hogy kívánatos volna Pesten központi mű­egyetem felállítása. Amint az előbb a minisz­ter úr beszédéből méltóztattak hallani, a né­met műegyetemek, a Technische Hochschule-k, amelyek sorjában kibővültek gazdasági osz­tállyal, kereskedelmi osztállyal, erdészettel, bányászattal, mind megtartották ezt a címet, »Technische Hochschule«. A zürichi egyetem, amelyen, mint a miniszter úr elősorolta, két osztály van, szintén megtartotta az »Eidge­nossische Technische Hochschule« címet. Ne­künk, amikor a műegyetem magában egyesí­tette ezeket az osztályokat, a gazdászati és kereskedelmi osztályt, nincs okunk ettől a rö­vid címtől eltérni, eltekintve attól, hogy ami­kor 1914-ben a műegyetem kibővült egy köz­gazdasági osztállyal, eszébe sem jutott senki­nek a címen változtatni. Mindössze a szerve­zeti szabályzatban volt benne, hogy a Magyar Királyi József Műegyetem a technikai és köz­gazdasági tudományoknak az egyeteme. Végül —- röviden kell beszélnem, tekin­tettel az idő rövidségére, — ennek a névnek, hogy »Műegyetem«, patinája van; (Ügy van! Ügy van!) nagyon jó hírű intézet nemcsak eb­ben az országban, hanem külföldön, Ameriká­ban is. Ne térjünk el ok nélkül ettől a címtől. Tisztelettel ajánlom javaslatom elfogadását. Elnök: A miniszter úr kíván szólani. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! A Ház bölcseségére bízom e kérdés eldöntését, magam részéről elfoga­dom Söpkéz Sándor t. képviselőtársam indít­ványát. Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Vázsonyi János! Vázsonyi János: T. Ház! Nem kívánok szó­lani, csupán azt hangsúlyozom, hogy eredeti­leg beadott indítványomat fenntartom. Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. Ház! Nagyon sajnálom, de majdnem minden szakasznál kénytelen le­szek indítványt tenni, (Felkiáltások a jobbol­dalon: Mi is sajnáljuk!) Ha önöknek sok, ezt nagyon sajnálom. Én azonban kötelességemet teljesíteni fogom. (Söpkéz Sándor: Bizony Is­ten sajnálom!) Én is sajnálom. Az Országos Közgazda Testületnek 1200 tagja volt. Ez az 1200 tag a Közgazdasági Egye­temen tanult és mint ilyen, egy testületet ^^^^^^^HMM ülése 1934 március 22-én, csütörtökön. alkot. Ez a közgazda testület egyenként és összesen intelligens, elsőrangú emberekből áll, akik hasznos közgazdasági működést fejtenek ki. Ezek felkértek bennünket, engem és Vá­zsonyi János t. képviselőtársamat arra, hogy az ő indítványaikat az indokolásukkal együtt terjesszük be. Miután ezek az indítványok és indokolásaik teljesen fedik a mi nézetünket, ennélfogva ezeket az indítványokat tisztelet­tel be fogjuk nyújtani (Vázsonyi János: Ügy van! Xígy van!) és kérni fogjuk önöket, hogy legyenek szívesek ezeket meggyőződésük sze­rint megszavazni vagy elutasítani. Az 1. §-ra vonatkozó indítvány a követ­kező: A zár jelben lévő szöveg — röviden Jó­zsef Nádor Műegyetem — helyett felveendő: »röviden: József Nádor Egyetem« cím. Ennek indoka a következő. Minthogy az új egyetemen a műszaki és gazdaságtudományi ágazatok egyenlő súllyal vesznek részt és a javaslat hangsúlyozza, hogy nem beolvasztásról, ha­nem egyesítésről van szó,. megtévesztés volna továbbra is a műegyetem kifejezést fenntar­tani. Ez teljesen fedi a t. miniszter úr néze­tét is, mert ezentúl nemcsak műegyetem lesz ez, hanem mezőgazdasági és közgazdasági egyetem is. (Söpkéz Sándor: De régen is ez volt!) Maga a teljes cím is egyetemnek nevezi és mint az egyes tudományegyetemeket ana­lóg módon röviden nevezik Pázmány Péter Tu­dományegyetemnek, stb., úgy itt is helyesebb a József Nádor Egyetem kifejezést fenntar­tani. Természetesen ez a módosítás az egész törvényjavaslaton végig keresztülvezetendő. A rövidítési szükségletnek nem felel meg a József Nádor Műszaki és Gazdasági Egyetem kifejezés, amelyet módosításai a bizottság el­fogadott, mert ez sokkal hosszabb név, sem­hogy a gyakorlatban meghonosodhatnék. Ép­pen ezért szükséges, hogy maga a törvény a rövidített kifejezést megállapítsa, annál is inkább, mert esetleg ennek ellenére a gyakor­latban az elmondottak szerint helytelen »mű­egyetem« kitétel honosíttatnék meg. Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: SchandI Károly! Schandl Károly: T. Ház! A magam részé­ről nagyon kérem a t. Házat, hogy ne^ méltóz­tassék ahhoz az indítványhoz hozzájárulni, amelyet Söpkéz képviselőtársam tett, és pedig azért ne, mert bármennyire tisztelem a mű­egyetem patináját és a műegyetem tanári ka­rának érzékenységét, ugyanezt teszem a többi egyesített főiskola, kar és professzorral szem­ben is. Ha ez az indítvány keresztülmenne, ak­kor ez az egész egyesített egyetem, tehát a mezőgazdasági egyetemi oktatás, az állatorvosi főiskola és az erdészeti főiskola is, egyesített műegyetemnek neveztetnék és akkor tényleg igaza lenne Sándor Pál képviselő úrnak, hogy a műegyetembe beolvasztatnék a többi szak­oktatás. Ha a t. Ház ezt az indítványt azzal az indokolással fogadja el, hogy a műegyetem­nek patinája van, ebből az következik, hogy a többi főiskolának ilyen patinája nincs. Már pedig az állatorvosi főiskola világhírű intéz­mény, amelynek patinája van, az erdészeti fő­iskola is európai hírű intézmény és azt hiszem, hogy a patinát nem lehet megtagadni egyik főiskolától sem. (Ügy van a szélsőbaloldalon.) A magam részéről nem tudtam már indít­ványt benyújtani a rövidített név megállapítá­sára, mert nem tudtam, hogy Söpkéz képviselő úr ellentétes indítványt nyújt be, a házszabá­lyok pedig nem teszik lehetővé, hogy az álta-

Next

/
Thumbnails
Contents