Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-255

60 Az országgyűlés képviselőházának 255, közgazdasági tantárgyat tanít rendes tanár, a legtöbb tantárgyat meghívott előadók vagy helyettesek tanítják. A mérnököket meg kell tanítani a közgazdasági ismeretekre, de egészen más szempontból, mint amilyen szempontból ez a közgazdaságtudományi karon történik. Nem vagyok pedagógus, nem tudom tehát megítélni, hogy ennek a két egymástól mégis csak különböző tantervi és oktatási rendszernek együvéolvasztása hogyan fog .történni, hogyan fogják megoldani azt, hogy az egyik karon közgazdászokat, a másikon mérnököket nevelnek; a közgazdászok fognak majd mérnöki tudományt is tanulni, a mérnökök pedig meg fogják tanulni azt is, amit a közgazdászok tanulnak 1 Ez olyan vállalkozás, amilyen vállalkozás volna az, ha egy órás négy különféle óra kerekeiből egy Ötödik órát akarna csinálni, még pedig olyan órát, amely pontosan járjon. Ez valószínűtlenül nehéz feladat és nem hinném, hogy akár kormánybiztossal, akár kormánybiztos nélkül^ ezt így meg lehetne csinálni. Még csak egy-két megjegyzést akarok hozzáfűzni ehhez a dologhoz. Kétségtelen, hogy a mérnöki kart a mainál jobban kell közgazdaságilag kiképezni. Azzal azonban, hogy a közgazdaságtudományi kart, a soproni bányászati és erdészeti főiskolát s az állatorvosi akadémiát egyebolvasztják a műegyetemmel, ezzel a mérnökképzést m^ég nem fogják abba az irányba terelni, amelybe terelni kellene. Szerintem túlságosan sok a technikus, a gépészmérnök, a kohász és vegyész, akik nem tudnak elhelyezkedést találni és kénytelenek 80 pengős havi fizetés mellett nyomorogni, kultúrmérnök és építészmérnök azonban túlságosan kevés van. Ebben^ a vonatkozásban csak két kérdést vagyok bátor említeni. Az egyik a tagosítás kérdése, öriási nemzetgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy a tagosítást minél előbb keresztülvigyük Magyarországon, Nem mondom, hogy éppen mérnökhiány volna az oka annak, hogy a tagosítás nem megy gyorsabb tempóban, de az is kétségtelen, hogy a kormány nem eléggé foglalkozik már az oktatásnál sem ezzel az igen fontos kérdéssel. A másik a kultúrmérnökök dolga. Ma járásonkint találunk egy főszolgabírót, egy főszolgabírói hivatalt, meglehetősen nagy apparátussal, találunk egy járásorvost, egy járási állatorvost, a mezőgazdasági járásokban legalább tizenhatféle felügyelőt, csendőrséget, fináncokat, mindenki ott van járásonként, csak mérnök nincsen. Hogy ez mennyire megboszszulja magát, annak bizonyítására nem kell egyebet tennem, mint rámutatnom arra, hogy körülbelül tíz éve annak, hogy megalkottuk ebben a Házban a Faksz.-törvényt, a Faksz. dicséretes módon pénzt és anyagot bocsát a szegények rendelkezésére, hogy házat építsenek (Farkas István: Csak nagyon drágán, uzsoraáron!) — uzsoraáron, de erről a kormány tehet, amely megszabta ennek az intézménynek a kereteit — de rengeteg építő anyag^ és munka megy pusztulóba azért, mert a világon senki sem törődik azzal, hogy ezeket a házakat hogyan építik fel. Mint a gombák a földből

; úgy nőnek ki ezek a házak (Farkas István: Mar nem nőnek!) és ha tavasszal újságot veszünk a kezünkbe, olvashatjuk, hogy ebben a faluban három, abban a faluban négy ház dőlt össze, mert nincsenek kellően megalapozva» nedvesek, egészségtelenek és a tuberkulózis fészkei. Miért? Azért, mert ülése 19

Si március Êê-én, csütörtökön. minden megvan járásonként, csak műszaki tanácsadó nincsen. A legkisebb megyei városban is találunk mérnököt, ellenben járásonként — holott egy járásnak a lakossága sokszor sokkal nagyobb, mint egy kisebb megyei városé — nincsen mérnök. Szerintem igen nagy nemzeti érdek fűződik ahhoz, hogy mérnök ide is, oda is jusson. A mérnök nem más, mint nagyon jól kvalifikált munkás. Es azt az állapotot, amely ma fennáll, hogy a mérnöki munkát lenézik, a mérnöki munka alsóbbrendű, az urak grádusában a mérnök meglehetősen mélyen áll, meg kell szüntetni és a mérnököt s annak munkáját arra a helyre kell tenni, amely őket megilleti. Kétségtelen, hogy a mérnöki kiképzésben és oktatásban még igen sok tennivaló van. Teljesen egyetértek az indokolásnak azzal a részével, amely az oktatásnak rugalmasabbá tételét és az élettel való szorosabb kapcsolatát állítja íel, mint követelményt. Es ha valami kibékíteni tudna azzal, hogy összesítik ezeket a fakultásukat, akkor az az, hogy a közgazdaságtudományi kart közelebb hozzák a műegyetemhez és így a műegyetemnek közgazdasági és szociálpolitikai kérdésekben meglehetősen reakciós nézetét talán kissé enyhíteni fogják. Mert sajnálattal kell tapasztalnom azt, hogy a mérnökképzés legnagyobb hiánya az, hogy a mérnököket nem tanítják meg arra, hogy megértsék annak a munkásnak a lelkivilágát, akivel együtt dolgoznak. A technika mai fejlettsége mellett a mérnöknek egészen más szerepe van, mint 20—30 esztendővel ezelőtt. Ma a legtöbb gyárban nem munkásokat alkalmaznak művezetőknek, hanem mérnököket állítanak oda az osztályok vezetésére. Nagyon gyakran előfordul, hogy a mérnökök közvetlen a munkások között dolgoznak, tehát nem közömbös az, hogy az a mérnök megértse a munkások lelkivilágát és nem közömbös az, hogy az a mérnök hogyan gondolkozik a munkások vágyairól és törekvéseiről. Ma az a helyzet, hogy a műegyetemről kikerülő mérnökök legtöbbje, ha nem viseltetik ellenséges indulattal a munkásokkal szemben, akkor a legjobb esetben is közömbös azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek a munkásokat fűtik. Az urak még mindig abban a hitben vannak, hogy minél védtelenebbel teszik, minél jobban kizsákmányolják a munkást, annál biztosabb az a társadalmvés gazdasági pozíció, amelyet számukra a kapitalizmus nyújt. Azt kérném tehát már most, hogy a mérnökök oktatásánál nagy gondot fordítsanak a szociális szempontok oktatására. A műegyetemen örvendetes változás állt elő ezen a téren az utóbbi időben, mert az egyik meghívott előadó úr valóban tárgyilagosan foglalkozik azokkal a kérdésekkel, amelyek a munkásokat érdeklik, a szakszervezeti mozgalommal és egyebekkel. Azok az oktatások ellenben, amelyben az ifjúság az egyetem aulájában részesül, egyáltalán nem tárgyilagosak. Ott például egy Fekete nevű úr a közelmúltban olyan tónusban és olyan beállításban tartott előadást a magyarországi szakszervezeti mozgalomról, amely nagyon alkalmassá tette ezeket az intézményeket a gyűlöletre és az ifjúság, amely nem tud disztingválni, amelynek nincs sejtelme arról, hogy hogyan néz ki egy szakszervezet belülről, ezután az előadás után joggal hihette, hogy minden szakszervezet egy felfegyverzett rablóbandából áll. Az ilyen előadás mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy az ifjúsággal megismertesse és megkedveltesse a munkásság törekvéseit.