Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-255

Az országgyűlés képviselőházának 255. í tételt, amelyei az előttem szólott t. képviselő úr [mondott, hogy tudniillik a kultúrpolitika a közoktatásügyi miniszter úr hatáskörébe tartozik, én is azt vallom, hogy az egész oktatást a kultuszminisztérium hatáskörébe kellene áttenni, de a mezőgazdasági oktatást mindenesetre olyan módon kell kifejleszteni, amilyen módon ezt az ország agrár jellege kívánja. Tisztelt Képviselőház! Rátérve imagára a törvényjavaslatra, mindenekelőtt felvetődik előttünk az a kérdés, hogy kinek és minek kell a tervezett reform. Az. érdekelt iskolák hallgatóinak nem kell, mert amint tudjuk, sztrájkkal tiltakoznak ellene. Ha itt apró gimnazistákról volna szó, akkor azt mondanám, hogy nem értik meg a kérdést és felheccelték őket, hogy sztrájkba lépjenek a tervezett egységesítés ellen. De itt nem apró gyerekekről van szó, hanem olyan fiatalemberekről, akik mégis csak tovább látnak egy gyufaszál világosságánál. Ha azok tiltakoznak iskolájuk ilyetén összeolvasztása ellen, akkor erre bizonyára megvan a komoly okuk. De tiltakoznak a tanárok is az összesítés ellen, ha nyíltan nem is. Ha a tanárokat úgy privátimi, egy, a minisztertől távolálló valaki megkérdezné, akkor /bizony mind kivétel nélkül bevallaná, hogy ennek az összesítésnek egyáltalában nem. örülnek és semmi gyönyörűséget nem találnak benne, úgyhogy nyugodt lélekkel merem állítani, hogy a műegyetem néhány soviniszta tanárától eltekintve, az összesítésben érdekelt tanárok kivétel nélkül ellenzik ezt a reformot. A kereskedelmi, mezőgazdasági, szövetkezeti köröknek sem kell a reform, mert joggal féltik a javaslatban tervezett intézkedésektől a közgazdaságtudományi kar eddig igen értékesnek bizonyult oktatási rendszerét és eredményeit. Vgy látszik, a miniszter úr is arra az álláspontra helyezkedik, amelyre általában a magyar bürokrácia szokott helyezkedni. Ha valamilyen intézkedést tesznek, amely senkinek sem tetszik, akkor arra rámondják, hogy az jó intézkedés, mert senkinek sem tetszik. Ügy látszik, a miniszter úr is ebből indul ki és azt mondja, hogy miután ez az előttünk fekvő törvényjavaslat — eltekintve a tisztelt többségi párttól, — senkinek sem tetszik, (Homan Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Csak a többségnek tetszik! •*- Sándor Pál: Annak sem tetszik! Láttuk Schandl beszédéből! Nézze a miniszter úr, hogyan tiltakoznak!} tehát keresztül fogja vinni. (Farkas István: Ott sem tetszik, csak megszavazzák! — Sándor Pál: Nem tetszik nekik, csak pártszempontból szavazzák meg!) A közvélemény a miniszter úrtól egészen mást vár. A magyar közvélemény a miniszter úrtól olyan reformokat vár, amelyekkel a meglévő intézményeket magasra fejleszti, életet visz beléjük és gyümölcsözőbbé teszi őket. Mindenekelőtt azt várja a magyar közvélemény a miniszter úrtól, hogy elsősorban a népiskolákkal fog foglalkozni és megszünteti azt a hallatlanul botrányos állapotot, amelyet ma a falusi iskoláztatás körül találunk. Néhány esztendővel ezelőtt beszéltünk a nyolcosztályos elemi iskoláról, azóta ez a kérdés lekerült a napirendről és a piramisokat Egyptomban nem borítja olyan vastag homokréteg, amilyen vastag homokrétege a feledésnek feküdt rá erre a kérdésre. A meglévő népiskoláik, — különösen a falvakban, — borzalmas állapotban vannak. Éppen tegnap beszélt itt egyik képviselőtársam és dicsőitette ezt a reformot. M'a* akarom neki megmondani, hogy választókerületének egyik főhelyén olyan állapotban vanilése 193Jt máfcius 22-én, csütörtökön. 59 nak az iskolák, hogy a tavaszi olvadás valószínűleg összeomlasztja az egész épületet. Száz gyerek jár egy kétablakos kis szurdékszobába, egy tanító tanít száz gyereket. A tanítók olyan rosszul vannak fizetve, olyan ritkán és nehezen kapják meg fizetésüket, hogy minden kedvük elment a tanítástól. Ha a Háznak van ideje, és ha a kormánynak nincs egyéb teendője, akkor azt hiszem, ennél a reformnál mindenesetre sürgősebb volna megcsinálni a népiskolák reformját, megszüntetni azokat a botrányos állapotokat, amelyek a népiskoláztatás körül tapasztalhatók. Ha gazdasági téren a közgazdaságon akarunk segíteni, akkor ennél sokkal fontosabb teendők várnak a kormányra. Itt van a mezőgazdasági munkások égbekiáltó nyomorúsága, amelyen semmi módon nem lehet segíteni azért, mert amíg a nagybirtok, a_kö_tött birtok olyan állapotban van, amilyenben van, — kevés kézben — és amíg nem áll a nép rendelkezésére elegendő föld, addig a mezőgazdasági munkások nyomorúsága nem szűnik meg. Ez a nyo; morúság ma már persze túlhaladja a maláji vagy kínai kuliknak a nyomorúságát. Ezen belső telepítéssel, új földreformmal kellene segíteni. Ha a kormánynak van ideje és pénze a reformokra, akkor, nézetem szerint elsősorban a mezőgazdasági munkások égbekiáltó nyomorúságán, rettenetes elesettségén, vigasztalan helyzetén kellene segíteni. Itt van a munkanélküliség égető problémája. Napok óta vitatkozunk, testületek üléseznek, hogy az építőipart fel kell lendíteni. A pénzügyminisztérium azonban^ a háztulajdonosok hatása alatt makacsul elzárkózik az adómentesség kiterjesztése elől. Nem, indulhat meg az építkezés, az idén tavasszal azt a kevés építkezést is, ami még lesz, befejezik, és az építőipari munkások, 46 iparág munkásai, nézhetik a napot. Itt van a munkásifjúság munkábahelyezésének a problémája. Beszélünk a tanulóifjúságról, de elfeledkezünk arról, hogy százezrei vannak a munkásif jaknak, akiknek még kenyenük sincs, akik megtanulták mesterségüket, de négy-öt évig munka nélkül vannak s régen elfelejtették azt, amit tanultak. Ezeknek a munkákhelyezése legalább olyan fontos és égető probléma volna, mint ennek a reformnak a keresztülvitele. Itt van a dolgozó nők és gyermekek szociális védelme. Nem lehet Weintraub Ábrahámoknak és Eosches Owsejeknek kiszolgáltatni a magyar gyermekeket és nőket. Méltóztassék elolvasni, hogy a szociálhigienikusok mit írnak egyes textilgyárak állapotáról. Mindezekről szó sincs; a legsürgősebb teendő az, hogy csinálnak egy technikai szervezeti reformot, amely senkit sem elégít ki, amely sem költségmegtakarítást nem jelent, sem pedig nem jelenti azt, hogy az oktatás valamivel jobb lenne, mint ma. Igen t. Ház! Bud János igen t. képviselőtársam ma valósággal lírai hangulatba jött ennél a javaslatnál. Nagyszerűen magyarázta, milyen gyönyörű, milyen nagyszerű a javaslat, s az oktatás milyen egységes lesz, ha a közgazdaságtudományi kart összeolvasztják a Műegyetemmel, a mérnökök akkor mi mindent fognak tanulni. Legyünk kissé óvatosak ezzel a kérdéssel. Más feladata van a Műegyetemnek és más a közgazdaságtudományi karnak. A Műegyetem mérnököket, technikusokat nevel, akiknek gazdasági oktatása csak mellékes tantárgy. Ezt bizonyítja az is, hogy alig három