Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

500 Az országgyűlés képviselőházának 268. ülése 193% április 27-én, pénteken. hiány és hány kartellnek,, vállalatnak és részvénytársaságnak az igazgatóságában foglal helyet. Ha tehát ez így van, mint ahogy a lapok ezt hozzák, én is azt mondom, hogy addig nem lehet ebben a kérdésben gyökeres rendet teremteni, amíg az összeférhetlenségi törvényt a legszigorúbban, a legjobban nem fogják végrehajtani. (Jánussy Gábor: Ügy van! Ügy van!) Végeredményben itt törvények felett kell dönteni. Kérdezem, különösen most, amikor szerencsém van, hogy ilyen nagy számban vannak jelen a képviselők, (Farkas István: Ügy van. nagy számban! Alig férünk el ebben a teremben!) hogy nincs-e nehéz helyzetben az a képviselő, aki talán éppen olyan törvényjavaslat felett kell, hogy állást foglaljon, amely törvényjavaslat belevág egyik, vagy másik nagy vállalat, vagy részvénytársaság érdekeibe, és akkor neki mint igazgatósági tagnak, a részvénytársaság érdekeit kellene védenie, mint törvényhozónak pedig a közérdeket kötelessége védeni. Szerintem nagyon nehéz helyzetbe juthat az a képviselő, akinek ilyenkor választania kell. (Farkas István: A kormány nem meri végrehajtani! — Lázár Andor igazságügy miniszter a terembe lép.) Éppen azért nagyon kérem a most megjelent igazságügymiiriszter urat, akinek a reszortjába tartozik az összeférhetlenségi törvény, hasson oda, hogy abból a törvényjavaslatból, amelyet ezelőtt két évvel a Képviselőház már elfogadott, valóban tor vény legyen, vagyis a végrehajtás stádiumába kerüljön. T. Ház! Szólanom kell még a nagyipar és a kisipar egyenlőtlen versenyéről is. Mint ahogyan mondottam, a törvényeknek és a rendeleteknek mindig a kisemberek érdekeit kell véri eniök, mert a nagy önmagát is meg tudja védeni. (Farkas István: Megfordítva van!) Nálunk fordított helyzet van, mert nálunk az a helyzet, hogy a nagyok érdeke van megvédve, a nagyok érdekei vannak körülbástyázva és a kisemberek vannak elhanyagolva. Egy-két konkrét esetre vagyok bátor kitérni. Itt van, amit a Házban már két ízben is szóvá tettem, a Wolfner-féle szerződés. Még 1921-ben 15 esztendőre megkötöttek egy szerződést egy gyárral. (Farkas István: Bud képviselő úr ismeri! Azt hiszem, az ő korából származik! — Bud János: Nem ismerem! Belenyugszik"? — Farkas István: De itt a Házbati ismertette! — Bud János: Nem ismerem, nyugodjék hele!) 15 évi szerződés óriási nagyjelentőségű dolog, különösen akkor, amikor az a szerződés azt tartalmazza, hogy minden állami lábbeli-, szíjgyártó-, csizma-, bakancs- stb. munkának 60%-át ez az egy gyár kapja és a pótrendeléseknek — amik a rendes rendelésnek 25%-át jelentik — száz százalékát ez az egy gyár kapja, A megmaradt rendes rendelésből tehát csak 40% jut a 32.000 cipész kisiparosnak. Kérdezem, hol van itt az igazság? Az a 32.000 cipész kisiparos nem fizet több adót, nem jelent nagyobb értéket az államnak, mint az a gyár? Nem akarom a gyártól sem elvonni, mert hiszen a gyárnak is megvan a maga létjogosultsága, sőt a Wolfher-gyár is — miként sok más gyár is — igazán nagy nemzeti missziót teljesített, amikor a bőrkikészítést fejlesztette, amikor olyan természetű munkákat hozott be, amelyeket kisiparilag nem is lehet elvégezni. Ennek a gyárnak is megvan tehát a maga hatásköre, de, engedelmet kérek, azért a kormányzatnak nem volna szabad megengedni azt, hogy ezt a derék, becsületes kisiparostársadalmat ilyen súlyos sérelem érje. Itt van egy másik eset is, az Országos Ruházati Intézet esete. A miniszterelnök úr azt mondotta, hogy ez már egy örök görbe nálam, mert mindig visszatérek rá. Kénytelen vagyok rá visszatérni mindaddig, amíg ezt az igazságtalanságot ki nem küszöbölik. Fel kell hívnom először is a Ház figyelmét arm, hogy ez egy részvénytársaság, amelyben a kincstárnak is vannak ugyan részvényei, ma már azonban a miniszterelnök úr szerint a kincstár teljesen kivonult, csak a katonatisztek árváinak alapja van meg, amely alap elúszott és éppen ezen elúszás miatt kellett az Országos Ruházati Intézetnek egy olyan nemzeti ajándé kot adni, hogy minden állami rendelésnek 25%-át ez a részvénytársaság kapja minden pályázat nélkül, tehát a pályázaton részt sem kell vennie, a kialakult árak alapján a munkálatok 25%-át mindig ez a részvénytársaság kapja, 75%-át kapja azután az ország szabóiparossága. Szerintem ez is igazságtalan dolog, itt is a nagyot, az erősét védik, a kicsinyek rovására. T. Ház! Mi helyeseljük a gazdák megsegítését, iparos és gazdasági körökben örültek annak, amikor a kormány jött ezzel a javaslattal, a bajbajutott gazdákat megsegítette, tartozásaikat konvertálta, hosszabb időre kitolta, a kamatokat mérsékelte és méltányos kamatfizetést biztosított részükre. Örültek ennek, hiszen végeredményben agrárország vagyunk, a nagy többség mégis csak a mezőgazdaságból él, mindenkinek oda kell törekednie, hogy elsősorban is a mezőgazdaságból élőket állítsuk talpra. A városi lakos, az iparos és a kereskedő tehát Örült ennek. Azt hiszem azonban, hogy a kormány nem tehet kivételeket, hanem, miként ennek az osztálynak segítséget nyújt, ugyanolyan mértékben számarányához mérten segít'séget kell nyújtania a másik osztálynak is. Ahogyan van a gazdáknál védett birtok, úgy, azt hiszem, igazságos lenne, ha az önhibájukon kívül bajba jutott kisiparosoknál is lenne védett műhely és a bajbajutott kiskereskedőknél védett üzlet, mert azt látjuk, hogy a kisiparost önhibáján kívül, olyan adósságokért, amelyeknek megfizetésére képtelen ma. ellenben 1—2— 3—4—5 éven belül meg tudná fizetni, elárverezik, tönkre teszik mint adóalanyt s így természetes, hogy a jövőre nézve megszűnt adóalany lenni. Szerintem ez is igazságtalan dolog. Nagyon helyeseltük, helyesen csinálta a kormány, hogy megsegítette a gazdákat, de ugyanakkor segítséget, támogatást kérünk a lnsioarosság javára is. Sajnos, nem látok ebben a költségvetésben a kisipar részére segítséget, bár az iparfejlesztésre 3,400.000 pengő fel van véve. Ez 330.000 pengővel kevesebb, mint a múlt költségvetésben, de mégis tekintélyes összeg. Ha laikus böngészik a költségvetésben, akkor azt mondja: uram, mit panaszkodnak ezek a kisiparosok, hiszen számarányuknál fogva bizonyára ennek a 3,400.000 pengőnek nagyrészét ők kapják meg és csak a kisebb ré- szét kapják a gyáriparosok. Bátor leszek rámutatni arra, hogy mi is jut a kisiparnak ebből a 3,400.000 pengőből. A Kisiparosok Országos Központi Szövetkezetének szanálására fordítanak 800.000 pengőt, amit én köszönettel nyugtázok a kormánynak, hiszen ez a kisiparosságnak intézménye. A múlt évek rossz konjunktúrájából kifolyólag a szövetkezet baj'ba került és nőst a kormány szanálja. En ezért a kormány-