Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

498 Az országgyűlés képviselőházának 26S. ülése 1934- április 27-én, pénteken. talánosságban romboló hatással voltak, szá­mára még lehetetlenebbé tették, hogy teljesí­teni tudja a háromszoros értékben előírt fize­tési kötelezettségeket. Azok a hátralékok, ame­lyekkel ezek a földhözjuttatottak, az állam­kincstárnak adósai maradtaik, nem könnyelmű célokra vonattak el, hanem azt a célt szolgál­ták, hogy a szegény földhözjuttatott földmí­velő munkás az éhenhalástól mentse meg a ne­héz években magát és családját. Az országút tele van azokkal a földművelő munkásokkal, akik 250—300 kilométernyiről gyalog jönnek fel Budapestre munkaalkalmak keresése céljából, akik így az országút ván­dorai lettek. {Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Es amikor egy kenyérrel a hátukon feljőve, többheti budapesti tartózkodás után remény­vesztetten hagyják el a fővárost, keserű csaló­dással a szívükben térnek vissza nélkülöző családjukhoz. A juttatott földek ezeket a hiányzó munkaalkalmakat vannak hivatva pótolni. En azonban nem érzelmi alapon, hanem az igazság.tevés jogi alapján, a kényszerítő erköl­csi jog alapján kutatom ennek a kérdésnek megoldását és azt indítványozom, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr, illetve az igen t. kormány gondoskodjék arról, hogy ebben az esztendőben, lehetőleg rövid idő alatt, — hiszen a törvényhozásnak ezt a kérdést úgyis rendeznie kell, mert ennek az évnek végén le­ltelik a 3200-as rendelet joghatálya — a józan osztó igazság elve szerinti új jogszabályozás történjék a földhözjuttatottak kérdésében, mert az állam érdeke követeli meg, hogy ész­szerű és a mai viszonyoknak megfelelő áron történjék az új rendezés. En azt tanácsolom, t. Ház, hogy térjünk vissza az 1920:XXXV1. te. alapján nyugvó jogállapothoz és állapít­suk meg újra terményben a földhözjuttatottak fizetési kötelezettségeit. (Simon András: Tér­jünk vissza a bírói ítéletekhez!) Állapítsuk meg az övezeteket, a terményben való fizetés céljából — nem^ akarok nagy bürokráciát, nem akaróik új kiadást, — ahol lineárisan rendezve legyen a diszparitás kérdése, amely Budapest és a vidék közt a terményben való fizetésnél jelentkezik, de a fizetési kötelezettség ter­ményben legyen megállapítva. Tanácsolom az igen t. kormánynak, hogy földtőkét ma ne kö­veteljen. Amikor a mezőgazdaság veszteséges, akkor józan ésszel nem követelhetünk föld­tőkét azoktól, akik a föld művelésére vannak kényszerülve. (Ügy van! a jobboldalon.) A hátralékok kérdésében pedig egészen radiká­lis álláspontot foglalnék el. Őszintén megmon­dom.: a hátralékok kérdését úgy gondolom el­rendezhetőnek, hogy ezeket egyszersminden­korra töröljük. (Helyeslés a jobboldalon.) Individuális vizsgálat alá kell vetni azt a helyzetet, (Zaj a jobboldalon.) ahol a nemfize­tés oka a fizetni nem akarás volt, de ahol a fizetni nem tudás jelenségei mutatkoznak, ahol megállapítást nyert, hogy nem indolen­cia, hanem pusztán az életnek, a családnak fenntartása és az éhenhalástól való megmen­tése volt az oka annak, hogy a földhözjuttatott nem fizetett, o.tt ezeket a hátralékokat töröl­jük éppen úgy, mint ahogyan töröljük azokat az adókat, amelyek az alap elpusztulása révén be nem hajthatók. (Helyeslés a jobboldalon.) Időm már letelőben van. Szerettem volna még egyes kérdésekről beszélni, (Halljuk! Hall­juk! a jobboldalon.) ezeket azonban majd az egyes tárcák részletes tárgyalásánál leszek bá­tor előadni. Most befejezésül egyet mondok. Nevezetesen azt, hogy az igen t. kormány ed­digi működésével bebizonyította, hogy az az előlegezett bizalom, amellyel ennek a pártnak részéről találkozott, teljesen jogosult. Példa­szerű Európában az a nyugalom, az a fegyelem, az a rend, amely Magyarországon van és ez nem a véletlen következménye, hanem annak a céltudatos működésének, annak az őszinte, be­csületes politikának a következménye, amelyet ez a kormány folytat. Ma éreznie kell minden­kinek Magyarországon, hogy ez a kormány az 1848-iki magyar géniusznak természetes örököse. A kisember ebben a kormányban láthatja a maga legerősebb támaszát és mivel án mindig ennek a politikának voltam híve, mivel a jövő­ben is azt várom a kormánytól, hogy ennek a politikának következményeit következetesen, tu­datosan, lelkiismeretesen a nemzet érdekében le fogja vonni és ezt a politikát fogja érvénye­síteni, a kormánv iránt való bizalomból a költ­ségvetést elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik: Takách Géza jegyző: Müller Antal. (Zaj a jobboldalon. — Elnök csenget.) Müller Antal: T. Ház! Létay Ernő t. képvi­selőtársam azzal kezdte beszédét, hogy előtte szólott f ellenzéki képviselőtársa beszédének nagy részével egyetért. En is azt mondhatom, hogy Létay Ernő t. képviselőtársam beszédé­nek egy részével egyetértek, mert mikor azt mondotta, hogy a költségvetésnek vannak se­bezhető részei, e sebezhető rész szerintem is, mint ahogy ő mondotta, elsősorban az, hogy nincsen közmunka,, nincsen munkalehetőség be­állítva, keveset ad szociális ügyekre, ö, mint kormánypárti képviselő, azt állította, hogy a mai közterheket feltétlenül csökkenteni kell, (Ügy van! Ügy van!), mert ezek a közterhek fenn nem maradhatnak. Hiszen említette, hogy a háborúelőttinek kétszeresénél is nagyobb a mai közteher, tehát arányos adóztatást kell ke­resztülvinni. Ezekben a kérdésekben én is egyet­értek vele, nem érthetek azonban egyet Létay t. képviselőtársamnak azzal a fejtegetésével, amely a mai pénzügyi politikát helyr;sli és ké­sőbben ki fogom fejteni, hogy miért nem értek ebben vele egyet. (Egy hang jobbfelől: Egyedül van ezzel az álláspontjával!) A költségvetés olyan a politikusnak, mint az orvosnak a diagnózis. Ebből látja, hogy az ország mennyire egészséges vagy milyen beteg. Ha valaki ezt a költségvetést tüzetesen tár­gyilagosan átnézi, megállapíthatja, hogy kevés egészség és kevés élet sugárzik belőle. A végső összegtétel majdnem ugyanaz, mint a múlt évié, de hiányzik belőle a vér, amely az ország beteg gazdasági testét táplálná. A rádió hullá­main azt halljuk és a sajtó hasábjain azt olvas­suk, hogy a világgazdaság a javulás útjára tért, hogy a nemzetek költségvetéseiben ez megnyilvánul, hogy a közületek, a magánosok háztartásai javulnak, a kereseti viszonyok emelkednek, a munkanélküliség csökken. Saj­nálom, de én ennek Magyarországon mind ÍIZ ellenkezőjét tapasztaltam. Annak, aki kint jár az életben, az emberekkel foglalkozik, tényleg azt kell tapasztalnia, hogy, sajnos, ide Magyar­országra még nem érkezett el a javulásnak ré­gen várt hulláma. Mondhatom, reménykedve figyelnek ide a költségvetés vitájára azok a munkára, illetőleg kenyérre váró tömegek, amelyek azt gondolják, hogy a kormány helyes közgazdasági politikája révén mégis csak bizo­nyos munkaalkalom fog kínálkozni számunkra. Szerintem sokan csalódtak és hiába várják köz-

Next

/
Thumbnails
Contents