Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-268
Az országgyűlés képviselőházának 268. ülése 1934 április 27-én, pénteken. m Rákóczi-korszakra. Amikor a Eákóczi-felkelés leverése után Kákóczi birtokait elvették, rögtön odaajándékozták a királyok másoknak. így születtek meg a nagybirtokok, a nagy feudális uradalmak, amelyek még ma is itt vannak. (Propper Sándor: A majtényi fegyverletételért nagybirtok járt Károlyi Sándornak.) ' Elnök: Csendet kérek. Farkas István: Ha ezt a történelem így tanítja, akkor nyilvánvaló dolog, hogy ennek a magyar földnek történelmi szerepe volt. 1830-tól 1848-ig volt a nemességnek, a vagyonos osztálynak is egy része, amely a régi birtokrendszert meg akarta szüntetni. Nem a jobbágyság iránti szeretet vitte őket erre, mert ez kevesekben élt, hanem az, hogy belátták, hogy helytelen az ,a gazdálkodási mód, .amelyet folytattak. Jókai Mór megírta, például azt, hogy amikor egy r nagy földesúrnak, akinek ezer darab marhája volt, kevés volt a szénája, téliidőben elhajtatta a marháit Ausztriába, Németország határszélére, gondolván, hogy azok a németek majd lesznek olyan okosak, hogy öszszefogdossák a marhákat és tavasszal visszaadják. XTgy is történt. Ilyen volt a régi magyar gazdálkodás a jobbagymunka rendszere mellett. Ez ellen a gazdálkodási rend ellen harcolt Kossuth, Széchenyi, Wesselényi és a többiek, és ezt a gazdasági rendszert szüntették meg a jobbágyság felszabadításával. A jobbágyság felszabadítóinál azonban mégis volt egy olyan kiváló elgondolás, amely nem volt meg a legutóbbi földbirtokreform alkalmából. Az 1848. évi IX. te. kimondta ugyanis, hogy a zselléreknek birtokukban marad az a föld, amelyet addig műveltek és hogy az állam vállalja a földesurak kártalanítását. Meg volt tehát az a nagy gondolat bennük, hogy a zsellérek minden teher nélkül jussanak földhöz s valóban ezek a zsellérek voltak azután azok, akik a földbirtok további fejlesztésével lehetővé tették azt a nagy fellendülést, amely Magyarországon 1867-től 1914-ig bekövetkezett. Ha már most összehasonlítom az akkori helyzetet a mai szituációval, — amiről különben részletesebben később akarok beszélni — akkor meg kell állapítanom, hogy ma ez a tehermentesítés fontosabb szempont, mint akkor volt. Akkor egy új gazdálkodási rendszer, a kapitalista gazdálkodás nyert utat, — a nyugati államokban már korábban, nálunk 1848-ban és 1867 után — de kétségtelen dolog, hogy velejárója volt ennek a földbirtokok termékenységének, jobb jövedelmezőségének lehetősége is, ami eddig nem volt meg. A jobbágyság megszüntetése ellen akkor mindenki tiltakozott; a jobbágy-munkarendszer megszűnése, a birtokosok kártalanítása, azok földjeinek elvétele ellen óriási küzdelem volt a 4Ches években, olyan hatalmas küzdelem, amilyen még nem is volt ebben az országban azóta sem, még a háború utáni esztendőkben sem. De azt is látjuk, hogy Kossuthnak, Széchenyinek, Wesselényinek tisztára igaza lett, mert a mezőgazdaság jövedelmezőbb és termékenyebb lett, és az iparral együtt fejlődésnek indult. Tudniillik a földesurak megmaradtak ugyan uraknak, a zsellérek is megmaradtak zselléreknek, mert ezeknek a" sorsa nem változott meg, ellenben jöttek a modernebb technikai eszközök és ekkor az urak bérbeadták birtokaikat, (Propper Sándor: Ezek a pipázó magyarok!) a bérlők pedig jobban művelték a földet, többet hQztak ki belőle és így a földesúrnak is több KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXI. jövedelme volt. A napszám természetesen mindig csökkent, egyre kevesebb lett. Ma sokan visszasírják és különösen legitimista részről emlegetik azt az időt, amikor a régi osztrák-magyar monarchia területe nagy felvevőterülete, Gebiet-je volt a magyar mezőgazdaságnak. Ez igaz, de akik ezt visszasírják, azok ne felejtsék el, hogy a nagy terület értékesítési lehetősége nem függ össze a szociális jóléttel. A néptömegek szociális viszonyai ebben a funkcióban, ebben a körzetben, ezen a nagy területen és ennek értékesítési lehetőségeiben sem javultak. Legjobban mutatja ezt közvetlenül a háború előtti korszak. Mert meg kell emlékeznem arról is, hogy milyenek voltak akkor a mezőgazdaságban a szociális viszonyok, amelyek egyrészt az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság fellendülését jelentették, másrészt pedig, amelyek mellett a tömegnyomor annyira nőtt, hogy a magycii* mezőgazdaság már nem tudta eltartani a néptömeget, amely a mezőgazdasággal foglalkozott. Azok, akik ezt visszasírják, ne felejtsék el, hogy akkor meg volt a nagy terület, ellenben meg volt a nagy kivándorlás is, bár meg volt a búza értékesítési lehetősége is. Mert tessék csak erre visszagondolni, én is emlékszem még vámtarifatételekre, tudnék is idézni tételeket, hogy akkor is az volt a helyzet, hogy amikor Marosvásárhelyről Bécsbe szállították a búzát, a göbölyökröket és az állatállományt, akkor a szállítási összeg csak harmadrésze voit annak, amibe út, amíg ezeket az árukat Budapestre szállították, került. Ha jól emlékszem, a háború előtti időkben 68 fillérbe került a szállítás, amíg a szállítmány Budapestre jutott, amikor is 112 fillér volt métermázsánkint a vasutak szállítási díjtétele. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) A szállításra tehát meg volt a lehetőség, vám nem volt, a szállításban is kaptak kedvezményeket, az ellenben kétségtelen, hogy a munkabérek annyira leszállottak, — a gazdálkodás annyira tökéletesebbé válván az aratógépekkel — hogy az 1890-es, de már ia 80-as években is a magyar nép kezdett az országból kivándorolni. Könnyen meg lehet állapítani azt, hogy ennek a magyar agrárpolitikának, amely itt volt, — hogy egyebet ne is említsek — szintén bizonyos része volt a háború felidézésébenMindenki emlékszik azokra a bizonyos koalíciós időkre, emékszünk arra is, amikor Szerbiával és Romániával szerződést kötöttek, amikor nem engedték keresztül Magyarország területén Ausztriába a szerb gabonát és a román állatokat. Akkoir kezdődött elidegenedni Szerbia és Románia Magyarországtól, mert hiszen addig az ideig Szerbia és Románia az Osztrák-Magyar monarchiához húzott és vele volt jóbarátságban.Ha megállapítjuk mindezeket a tényeket, akkor meg kell állapítani azt is, hogy ilyen önző, rideg osztálypolitikát csinált a liberális korszak és messze-messze elmaradt attól a Wesselényi, Széchenyi-féle 1848-as^ földbirtokpolitikától, amely úgy alakította át a régi földbirtokpolitikát az akkoiri kapitalista rendben, hogy az megfeleljen az akkori időknek, de ebben a liberális korszakban szó sem volt arról, hogy valamilyen szociálpolitikát, valamilyen elfogadható szociálpolitikai berendezést létesítsenek. Nézzük csak meg más oldalról ezt a kérdést. A nép éhezett, szenvedett, nyomorgott. A kivándorlás 1910ben, 1911-ben és 1913-ban olyan méreteket ül69