Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

472 Az országgyűlés képviselőházának í sével igyekszik a nemzet javára lenni. A mai viszonyok között éppen a kormány iránt indokolatlanul, mondhatnám gáncsszerüen megnyilvánuló dicséretekkel szemben fokozott kötelességemnek ^ tartom a bíráló szerepét betölteni s a bíráló szerepét fogom betölteni mindaddig, amíg azt nem látom, hogy a magyar polgárság minden rétege az állampolgári kötelességek ellenében megkapja végre azokat a gazdasági állapotokat, amikor nemcsak az adófizetés teljesítésében merülhet ki a polgári fantázia, hanem amikor ismét foglalkozhatik a polgár saját jelenével és családja jövőjével. (Ügy van! half elöl.) Mivel pedig még nagyon messze vagyunk ettől, s mivel ebből a szempontból a kormány intézkedéseivel szemben, úgy érzem, még sokszor és sokat kell bírálatot mondanom, az előterjesztett költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés és taps a baloldalon. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Simon András! Elnök: Simon András képviselő úr nincs jelen. Ki a következő szónok? Frey Vilmos jegyző: vitéz Kenyeres János! vitéz Kenyeres János: T. Ház! Nagy figyelemmel hallgattam Magyar Pál t. képviselőbeszédét. Olyan mélyreható gondolatokat vetett fel beszéde folyamán, hogy nem tartanám beszédhez méltónak azt, hogy most ezeket a gondolatokat néhány rögtönzött mondattal elintézzem, azért ne vegye rossz néven t. képviselőtársam, ha beszédével bővebben nem foglalkozom. Ha visszapillantok a költségvetés eddigi vitájára, egy igen érdekes és jellemző tünetet kell megállapítanom. A túloldalról több ízben óvtak bennünket a túlzó optimizmustól és ugyanezt olvassuk most igen gyakran politikusok vezércikkeiben az újságok hasábjain. Megnyugtatom az aggodalmaskodókat, hogy nyitott ajtókat döngetnek, mert hiszen mi magunk is tudjuk, hogy nincs még helye az optimizmusnak, de igenis, jellemző tünetnek tartom ezt, mert azt látom, hogy a kormány eredményes munkásságát igazolja az a körülmény, hogy egyáltalában szóba jöhet az optimizmus mérséklésének szükséges volta. A közelmúlt eseményei, a természetellenesen alakuló világgazdasági helyzet a pesszimistákat igazolta. Az optimistákat akár a közélet terén, akár a magánéletben súlyos csalódás érte. (Fenyő Miksa: Már hozzászoktunk!) Mindazonáltal érezzük azt, hogy a tenni és alkotni vágyó férfiak tulajdonságainak velejárója az optimizmus, és munkabírást, vitalitást, vállalkozási kedvet optimizmus nélkül nem tudunk elképzelni. Ilyen optimizms töltötte el Gömbös Gyula lelkét akkor, amikor majdnem két évvel ezelőtt igen nehéz időkben vállalkozott a kormányzásra. Ne felejtsük el, hogy még két évvel ezelőtt, amikor a költségvetést tárgyaltuk. nag> lelki erőre volt szükségünk, hogy kiragadjuk magunkat a pesszimizmus fojtó karmai közül és mégis meg kellett ezt tennünk, mert éreztük, hogy azokban a nehéz időkben a csüggedés a pusztulásunkat jelentette volna. Ez az egészséges optimizmus benne volt Gömbös Gyulának valamennyiünket felvillanyozó beszédeiben. Hitet és reménységet hirdetett és célkitűzéseiben is azt látjuk, hogy ezeket igenis a magyar jövőbe vetett hit irányította. Ha Gömbös Gyula pesszimista lett volna, S. ülése 19 3 U április 27-én, pénteken. akkor feladta volna azt a már-már reménytelennek látszó küzdelmet, amelyet a környező ellenséges érzelmű államok kiéheztető politikája ellen kellett folytatni, talán eladta volna atyai Örökségünket a mindennapi megélhetést jelentő tál lencséért. Sokan talán azt mondják, hogy hiszen egy ilyen jogfeladás nem lett volna érvényes örök időkre, de arra kérem t. képviselőtársaimat, tekintsük ezt a kérdést az elszakított területeken élő magyarság szempontjából. Higyjék el t. képviselőtársaim, egy bizonyos fokú csüggedést már tapasztalhattunk elszakított magyar testvéreinknél, mégpedig azért, mert felelős helyről nem hangoztatták elég határozottan a revízió szükséges voltát. Most képzeljék el, mi történt volna akkor, ha azt látták volna, hogy feladjuk reményeinket és megtagadjuk a velük való közösséget? Folytatták volna-e heroikus küzdelmüket, bízhattak volna-e a magyar jövőben és hihettek volna-e az összetartozandóságban? Azt hiszem, hogy néhány évtized múlva már nem tudtuk volna jóvátenni azt a rombolást a magyar lelkekben, amelyet ott a lemondás, a csüggedés és reményvesztés okozott volna. Hiszen, ha valaki ártatlanul ül börtönben, természetes, (hogy elveszíti hitét kiszabadulásában, ha azt látja, hogy hozzátartozói, barátai semmit sem tesznek abban az irányban, hogy az ő igazságát napfényre hozzák. En igenis, azt mondom, hogy az egész magyarság háláját érdemelte ki Gömbös Gyula azáltal, hogy azt a pozíciót, amelyet Magyarországnak az európai politikában megszerzett, nemzeti aspirációink erőteljes hangoztatásával érte el és azokat a nagyjelentőségű gazdasági eredményeket, amelyeket látunk, nem jogfeladással és lemondással fizette meg. En, aki összeköttetésben vagyok elszakított területen élő magyar testvéreimmel, tapasztaltam, hogy Gömbös Gyula úgy beszédeivel, mint tetteivel megerősítette az elszakított magyarság lelkét és teljesen aláírom azt, amit az előbb Krüger Aladár t. képviselőtársam mondott, hogy a hamis statisztikák ellenére és az erőszakos balkáni választások ellenére, a magyarság száma nem csökkent az elszakított területen, hanem egyre többen vannak azok, akik bizakodóan és büszkén vallják magukat magyaroknak. (Jánossy Gábor: Hála Istennek!) Rosszindulatú félreértések elkerülése végett megjegyezni kívánom, hogy mi nem arra biztatjuk elszakított területen élő magyar testvéreinket, hogy erőszakkal lépjenek fel elnyomóik ellen s éppen ezért a leghatározottabban visszautasítom a bukaresti haditörvényszék ügyészének azt az inszinuációját, mintha az összesküvéssel vádoltak magyar körökkel lettek volna összeköttetésben. (Elénk helyeslés.) Bombamerénylet és királygyilkosság balkáni specialitások, amelyek távol állanak a magyar lélektől. (Ügy van Ügy van! — Taps jobbfelőL) De nem is lett volna ez érdeke az ottani magyarságnak, mert hiszen tapasztalhatta a múltban, hogy akár az uralkodó személyváltozása, akár a politikában való változás sohasem fordította jobbra a sorsát. (Jánossy Gábor: Sőt mindig rosszabb lett!) Kenéz Béla t. képviselőtársam tárgyilagosan, de megrázóan ecsetelte az elszakított területen élő magyarok szenvedéseit és bebizonyította, hogy ezek az üldözések az utóbbi időben erős mértékben fokozódtak. En ezt megértem, mert visszaemlékszem arra, hogy amikor• a világháborúban egy ellenséges hadsereg szál-