Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

470 Az országgyűlés képviselőházának i tartására, akkor meg kell döbbennem. Meg kell döbbennem azért, mert azt az időszakot éljük, amikor a technikai tudományok olyan újításokkal, olyan tökéletesbítésekkel szolgálnak, amelyek az állami intézményeknek nemcsak teljesítőképességét emelik, hanem amely teljesítőképesség nyomán feltétlenül rentabilisabb működésük is lehetővé válik. Csodálom és elismeréssel vagyok — ezt ismételten hangoztattam már — a magyar Államvasutaknak azzal a teljesítményével szemben, hogy az invesztíciók évtizedek óta tartó szünetelése ellenére azon a színvonalon van úgy a forgalmi igények szempontjából, mint — ami idegenforgalmi szempontból lényeges — kocsijainak, vagónparkjának külseje szempontjából is, amely nem enged következtetni arra a lehetetlen — gazdasági terminológiát használva — rablógazdálkodásra, amely ezzel az értékes invesztíciónkkal folyik. Olyan ez, mint amikor a bérelt földet, amely csak öt évre van bérbevéve, állandó termésre kényszerítenek anélkül, hogy trágyáznák. Hiába adom meg magamnak azt a lelki elégtételt, hogy a magyar Államvasutaknak ezekbe a régi, talán a külső kényelmi ismérvek szempontjából nem tetszetős kocsijaiba az üzembiztonság nagyobb érzetével ülhetek, mint a fényes, új berendezkedésű francia kocsikba, végeredményben nemcsak ezekről a lélektani erdeményekről van szó, hanem úgy az Államvasutaknál, mint a postánál és a távirdánál, de nem utolsó sorban az utaknál olyan feladatok várnak elintézésre, amelyek elől a modern gazdasági áramlatoknak megfelelően berendezkedni akaró gazdasági életnek elzárkózni nem lehet. (Helyeslés a balközépen.) Hogy különösen az utak jelentőségét egy dologgal illusztráljam: Olaszországban, amely az idegenforgalomnak ma legfrekventáltabb országa, az idegenforgalomban a jó utak nyomán néhány év alatt az az eltolódás következett be, hogy másfélmilliót meghaladó idegenjéből már közel egymillió autón érkezik. A messzemenő, nagy vasúti kedvezmények ellenére az utak révén az autó nyomul előtérbe. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) En tehát olyan beruházásokat reklamálok, (Helyeslés balfelől.) amelyek nemcsak intézményeinknek a tudomány fejlettségének megfelelő színvonalra hozását jelentenék, hanem meghoznák a maguk hasznát is. Itt joggal felmerül az a kérdés, hogy miként lehetséges ezeknek a feladatoknak pénzügyi megoldása. E tekintetben csak arra legyen szabad hivatkoznom a pénzügyminiszter úrral szemben, hogy, azt hiszem, egy évvel ezelőtt volt szerencsém előtte utalni arra, hogy álmagyar gazdasági életben vannak olyan lélektani pillanatok, amikor egy hasznos beruházásokat célzó belső kölcsön céljaira nem nagy, szélsőséges összegeket, de a szerény magyar viszonyoknak megfelelő összegeket mobilizálni lehet. Az egész magyar kölcsönpolitikát a pénzügyi tárca tárgyalása akaimával leszek bátor szerény bírálatommal kísérni, most csak azt említem meg, hogy megint nem találok r összhangot abban, hogy amikor az állami (hiányok fedezésére a konzervatív pénzügytan tanításaival annyira szembenálló hitelműveleteket

f is megengedhetőnek tartjuk, akkor a gazdasági élet megélénkítése szempontjából olyan fontos hasznos beruházásokkal szemben ennyire konzervatívoknak bizonyulunk. De ha tovább kísérem a pénzügyminiszter urat az ő beszédében és a beruházások idősze38. illése 193Jp április 27-én, pénteken. rűtlensége után az építkezések kérdésében elfoglalt álláspontjával foglalkozom, akkor azt kell megállapítanom, hogy helyes az a negatívum, amely a pénzügyminiszter úr megállapításában van, hogy általános házadómentességgel nem szabad egy Kapitalfehlleitungra emlékeztető építési konjunktúrát előidéznünk, ami azonban távolról sem jelenti azt, hogy nem hiányzik erősen az a pozitívum, a gazdasági élet szempontjából az az útmutató jelentőségű megállapítás, hogy miként kívánja mégis a pénzügyminiszter úr az egész magángazdaság szempontjából olyan lényeges építési munkálatokat biztosítani. Mert erre valójában tett a pénzügyminiszter úr kijelentést, de a gazdasági életnek a mai viszonyok közt nemcsak a negatívumok tekintetében van szüksége határozott állásfoglalásra, (Ügy van! a baloldalon.) hanem ugyanolyan gyors és határozott állásfoglalásra van szüksége ott is, ahol pozitívumokat akarunk hallani. Bocsánatot kérek, még ma sincs tisztában a gazdasági közvélemény, legalább az ón legjobb tudomásom szerint nem jutott el a nagy nyilvánosságig, hogy a házépítkezések, főként pedig a modernizálásra szoruló házak tekintetében ideiglenes jelleggel megadott kedvezményt, miként kívánja a pénzügyminiszter úr kiterjeszteni, hogy olyan arányúvá váljék, hogy a gazdasági élet szempontjából éreztesse kedvező hatását. (Ügy van! a baloldalon.) Itt kell rámutatnom arra is, hogy & pénzügyminiszter úrnak az a gondolata, hogy az idegenforgalmi létesítmények fokozása érdekében egy prémiumszerű kedvezményben akarja a vállalkozókat részesíteni, nem „felel meg a gyakorlati követelményeknek. Először egy olyan alapkedvezménynek kell lennie, amely a vállalkozást inspirálhatja. Hiszen ha ma a vállalkozás egy idegenforgalmi létesítményre rászánja magát, akkor nyilvánvaló, hogy meg van a készsége, hogy a maga szempontjából minden lehetőt elkövessen, ami módjában áll az idegenek, idehozása terén és ha a pénzügyminiszter úr ezen túlmenően buzdítóan akar hatni erre a vállalkozásra, akkor nincs akadálya annak, hogy az alapkedvezményen felül állapítson meg prémiumot, de maga a prémium nem alkalmas és nem elegendő arra, hogy ezen a területen a vállalkozás meginduljon. A legnagyobb meglepetéssel azonban a pénzügyminiszter úrnak azt az álláspontját fogadtam, amelyet a gazdasági életnek az iparvállalatok létesítése terén való befolyásolása tekintetében elfoglalt. Nem akarok hosszan foglalkozni azzal, mennyire helytálló az a megállapítás, hogy a magyar gazdasági regenerálódás az iparosodás nélkül elképzelhetetlen. Nem kell talán újólag és újólag rámutatnom arra, hogy a válsággal küzdő mezőgazdaság helyzetének legbiztonságosabb megoldását az a lehetőség biztosítaná, ha egy erőteljesebb iparosodás az ország lakosságának fogyasztóképességét jelentősen emelné, csupán arra óhajtok rámutatni, hogy îi'A cl szólam, mintha Magyarországon ipari túldimenzionáltságról lehetne beszélni, nem helytálló (Rakovszky Tibor: Csak az árak!) azokon a területeken, ahol az utóbbi időben keletkeztek iparvállalatok. Valóban túldimenzionáltság van néhány iparágban, de ezek nem új létesítmények, ezek az úgynevezett bodenständig iparágak, amelyek a nyukunkon maradtak és amelyeket a magyar gazdasági élet nagy kárára a Trianon követ-