Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

Az országgyűlés képviselőházának 268. ülése 193A április 27-én, pénteken. 467 hogy gazdaságpolitikai és társadalompolitikai tekintetben mennyire nem találta még meg a válsággal küzdő világ a helyes kiuta,t, e tekintetben csak arra kell utalnom, hogy ugyanannak a pártnak keretében milyen egymástól szélsőségesen eltérő gazdasági felfogásokat hallottunk. Amikor a költségvetéshez hozzászólok, érthetően már a parlamentben eddig kifejtett szerény tevékenységemnek megfelelően is, elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozom. Mielőtt magára a költségvetésre rátérnék, legyen szabad azzal a gazdaságpolitikai háttérrel foglalkoznom, amelyet a pénzügyminiszter úr festett meg itt előttünk, amikor nagyszabású expozé keretében a költségvetést a Ház elé terjesztette. T. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr gondolatmenetében a gazdaságpolitikai fejlődéssel foglalkozva rámutatott arra, hogy az a társadalmi fejlődés, amely a renaissance után a gazdasági liberalizmus érvényesülésében érte el tetőpontját, mintha megtorpant volna s immár egy új út, egy univerzálisabb szempontoktól vezetett út felé terelődnék a társadalmi fejlődés. Amint ő mondotta, a mai helyzetet inkább már az individualizmusnak és a közérdeknek egymással szembekerült érdekei jellemzik. s mintha nálunk is a gazdasági és társadalmi fejlődésnek az az időpontja érkezett volna el, amikor a köz szempontjainak hathatósabb érvényesítése érdekében az állami interyencionizmusnak erőteljesebb érvényesítésére volna szükség. T. Hází Ezzel a megállapítással szemben nem akarnék messze elágazó elméleti vitákba bocsátkozni, holott a gazdaság- és társadalomtudományban olyan jártas politikus, mint a pénzügyminiszter úr, bizonyára legalább olyan jól ismeri a társadalomtannak azt a tanítását, hogy a magánkapitalizmuson keresztül fejlődött ki az az erős polgári osztály, amely polgári réteg megerősödése kultúrában a művészet és tudomány fejlődését tette lehetővé, technikában pedig hozta nekünk azokat a vívmányokat, amelyek lehetővé tették a népjólétnek széles rétegekre való olyan kiterjesztését, - amely a magánkapitalizmus időszaka előtti társadalmi korban egészen ismeretlen volt. Nem kell tisztán elméletekre alapítanom ezt a fejtegetésemet, elég, ha rámutatok larra, hogy még napjainkban is ott, ahol a társadami fejlődés még nem érte el az individualkapitalizmus színvonalát — a távol Kelet maharadzsáira és az ő páriasorban lévő alattvalóikra gondolok — sokkal szélsőségesebb a kiváltságosok jóléte a tömeg nyomorával szemben, mint a legkizsákmányolóbbnak mondott kapitalista országokban. Es ha a jövőbe vetem tekintetemet s a társadalmi fejlődés következő szaka szempontjából nézem a helyzetet, akkor iís arra a megállapításra kell jutnom, hogy az univerzális szempontok fokozottabb érvényesüléséretörekvő áramlatok sem teremtettek olyan helyzetet, amely a magánkapitalizmusnak olyan krasz szembeállítását tenné indokolttá a köz érdekével; e tekintetben csak elég lesz nekünk, magyaroknak arra mutatnunk, hogy amíg ennek az ország kulturális és gazdaisági fellendülésének legértékesebb korszaka a gazdasági és politikai szabadelvűség korára esik, addig éppen ebben >a% országban voltunk tanúi annak, hogy a még elméletileg sem kidolgozott szélsőséges elveknek a gyakorlatba való átvitele milyen eredményekkel járhat, s különösen milyen eredménnyel járhat a termelés terén s mit jelent az iniciativával telített magántőke helyett, ha a »szociális termelésből fakadó jólét« jegyében folyik a termelésiDe, t. Képviselőház, ez nem jelenti azt, mintha én a legszélsőségesebb és könnyelműen a kapitalizmus halálát és a liberalizmus idejemultát hirdető képviselőtársaimmal szemben a liberal-kapitalizmusnak laisser faire, laisser passer szellemében való manchesteri formáját a társadalmi fejlődés mai fokán, a szociális belátás szükségességének mai stádiumában megengedhetőnek tartanám. Nem, t. Képviselőház, én ezekkel a fejtegetéseimmel csak oda akartam konkludálni, hogy türelmetlen reformok, kipróbálatlan, elméletileg sem elfogadható elképzelések és kalandszerű kísérletek helyett fordítsuk minden figyelmünket inkább arra, hogy a kapitalizmusnak, amely végeredményben eddig az emberiségnek mégis oly nagy kultúrértékeket adott, melyek azok a hibái, amelyek azt a tömeg előtt ellenszenvessé teszik. Meggyőződésem szerint a helyesen alkalmazott intervencionizmusnak célja — mert a legliberálisabb politikus sem igényli ma már az államtól, hogy csupán tétlen rendőri felügyelőként legyen a termelés menetének kísérője. (Gr. Sigray Antal: Ügy van!) — szabályozni azt, hogy ennek a kialakult és minden tekintetben nagy eredményeket biztosító rendszernek keretében érvényesüljön az a legelemibb emberi jog, amelyet a munka jogának nevezünk s amely a társadalom keretén .belül anln^ den dolgozni akaró embernek biztosítja a munka lehetőségét és ezen keresztül a megélhetést. (Ügy van! Ügy van! bal felől — Jánossy Gábor: Helyes!) Hogy ezek a megállapítások mennyire nem az elmélet területén mozognak, arra nézve legyen szabad a számok nagy tükrén keresztül demonstrálnom, hogy helyesen alkalmazott állami irányítás mellett a magánkapitalista termelés az ő nagy értékeivel, amelyeket elsősorban az egyén kedvezményező ereje, a kereskedő mindennél értékesebb iniciatívája és a, vállalkozói szellem nagy akadályokat legyűrni tudó képessége jelent, milyen eredményeket hozhat. Két hatalmas, Magyarország szempontjából elismerést és hálát érdemlő állam gazdasági viszonyait szeretném itt néhány számadat tükrében bemutatni, aláhúzva, hogy ezt azért teszem, hogy a gyakorlat tényeivel igazoljam azt a felfogást, hogy helytelen irányban haladnak azok, akik a pénzügyminiszter úr politikájának azt a részét, amelyben ő a gazdasági szabadság lehető érvényesülését meg kívánja hagyni, kifogásolják és türelmetlenül az amúgy is évtizedek óta túltengő állami intervencionizmus további növelését kívánják. (Ügy van! half elől. — Sándor Pál: Ez a legnagyobb hiba!) Anglia és Olaszország két győző állam és mégsem tudták magukat függetleníteni a gazdasági válság hatásai alól. Anglia a gazdasági szabadság hagyományos hazája, amely nemcsak a nemzetgazdaságtan klasszikus elméleti művelőit adta nekünk, hanem amelynek gazdasági élete ma is azokat a gazdasági állapotokat tükrözi vissza, amelyeket nyugodtan követhetünk és amelyeket nyugodtan elfogadhatunk ma is mérvadóknak. Ezzel szemben Olaszország még a legnagyobb ellenfele részéről is elismerendő és évszázadok alatt is ritkán születő nagy koncepciójú és nagy képességű politikus irányítása mellett