Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

Az országgyűlés képviselőházának 268. ülése 1934- április 27-én, pénteken, 463 a kiinduló pontja? A kamat magasságában. Le kell tehát szállítani a kamatszínvonalat. Ezzel Iszemben két érvet szoktak felhozni. Felhozzák azt, hogy a kamatleszállítás le fogja törni a tőkeképződést. Öriási tévedési! A tőke nem a magas kamathoz húz, a tőke a biztonságot keresi. Amikor legmagasabb volt nálunk a kamatláb, akkor szöktek ki milliók és milliók ebből az országból olyan országokba, ahol a kamatláb minimális volt, de ahol a biztonságot a tőke nagyobbnak képzelte. Az sem áll, hogy a hitelszervezetet tönkreteszi a kamatláb leszállítása, még pedig azért nem, mert lehetséges a hitelszervezetet egészségesebbé tenni, anélkül, hogy a mai szervezet lényegesebb megbontásával járna. Ott van az a bizonyos 4.600-as rendelet, a közérdekeltségű vállalatok ellenőrzéséről, amely célra ez a rendelet megszervezte azt a sokat emlegetett felügyelőhatóságot. Ennek a felügyelőhatóságnak sok mindenbe van beleszólása, amibe nem kellett volna neki beleszólást adni. (Ügy van! a jobboldalon.) Itt van például^ az ármentesítő társulatok dolga, amely ármentesítő társulatok már régen megelőzték a felügyelőhatóságot tisztviselőik illetményeinek csökkentésében és ennek ellenére a közérdekeltségekre felügyelő 'hatóság jónak látta a régen csökkentett illetményeket még tovább, a lehetetlenség határán túl is, csökkenteni.^ Megtörtént például, hogy amikor az egyik társulat igazgató-főmérnökének lakbérét, egy négy tagból álló intelligens család lakbérét 1.400 pengőben állapította meg, jött a közérdekeltségekre felügyelő hatóság és leszállította 960 pengőre. Mi lett ennek a következménye? Az a szegény tisztviselő építtetett magának egy családi házat, ebből a lakpénzből kívánta törleszteni, már törlesztett néhány ezer pengőt, de az új lakbéréből nem tudja törleszteni. Kénytelen volt az eddig befizetett összegeket veszni hagyni, egész kis családi házát, jövő exisztenciájának alapját elkótyavetyélni (Egy hang: Hallatlan!) hogy azután ez a család egész életén keresztül áldani fogja ezt a felügyelőhatóságot, az egészen bizonyos. Ugyanennek a felügyelőhatóságnak ellenben nincs joga beleavatkozni abba, hogy a részvénytársaságoknál, a hitelintézeteknél a vezérigazgatói, igazgatósági, helyettes igazgatói, ügyvezető igazgatói stb. jutalékok menynyit tesznek ki, pedig ezek azok a költségek, amelyek miatt a 8%-os kamatot fenn kell tartani! A közérdekeltségek felügyeleti hatósága ezeknek a költségeknek ügyébe avatkozzék bele és ne a gátőröknek néhányszáz pengős fizetését redukálja 50—60 pengővel, r mint ahogy most csinálja az ármentesítő társulatoknál, hanem legyen bátorsága, — de adjunk is neki hatalmat arra — hogy a kartelvezerek dús jövedelmét egy kissé vizsgálat tárgyává tegye, mert akkor mindjárt meg lehet oldani a kamatkérdést anélkül, hogy a hitelszeryezetnek legérzékenyebb részét, a vidéki hitelintézeteket kellene tönkretenni. Nem megoldhatatlan probléma tehát ez, ahol én kijegecesíteni kívánnám a kamatkérdésben a politikát, ami abban nyilvánulna meg, hogy az állam kísérje állandóan^ figyelemmel a termelési ágak jövedelmezőséget es a termelési ágak valóságos jövedelmezőségéhez mérten állapítsa meg a kamatlábat. Ma a kosztkamatok és infláció idején volt az államnak szíve feloldani az uzsoratilalmat, legyen akkor hatalma ma erélyesen megszűkíteni a kamatveteli szabadságot! T. Képviselőház! Ha a költségvetésben azt latom, hogy az állami terheknél az államhatatom elment a gondosságában odáig, hogy lehetőleg lecsökkentette a terheket, akkor kérem az államhatalmat arra, hogy a magántartozások kamatait is csökkentse le és ezen a téren most nem kívánok tovább menni, nem kívánom megismételni azt a többször előterjesztett, de, sajnos, megértésre nagyon kevés helyen talált javaslatomat, amely a gazdadósságok végleges rendezését célozta. Csak arra kívánok most ezúttal rámutatni, hogy mindenféle terhet lényegesen megkönnyít az, ha minél hamarabb nem csak a gazdaadósságoknál, hanem az egész vonalon leszállítjuk a kamat színvonalát. Érdekes egy kissé belenézni a törvényhatóságok életébe és költségvetésébe is. Előttem vannak az egyik legnagyobb vidéki városnak, Debrecennek költségvetési adatai. Debrecennek 1913-ban semmiféle tartozása nem volt és büszkék is voltak erre méltán a cívisek. (Mikeez István: Pótadó sem volt!) Pótadó sem volt. Ma a helyzet az, hogy Debrecen városának 40,780.512 pengő tartozása van. A város összes vagyona 170,878.000 pengő értéket tesz ki, amelyből jövedelmező 130,053.000 pengő, nem jövedelmező 40,845.000 pengő érték. Most annak ellenére, hogy ennek az előkelő testületnek csak a jövedelmező vagyona 130 millió pengő, mégis a költségvetésnél a következő hiányok vannak: Háztartási hiány 1,384.978 pengő. Az üzemeknél — ott is vannak üzemek — felesleg van: 135.768 pengő. Ellenben az alapoknál és alapítványoknál 1,728.989 pengő hiány van, amiből azután az következik, hogy annak ellenére, hogy Debrecen szabad királyi városnak 130 millió pengő tiszta vagyona van, mégis kénytelen a költségvetési hiány fedezetére 74%-os, az alapítványok hiányainak fedezetére pedig még további 14% -os községi pótadót kivetni, pedig a városi alkalmazottak száma nem is túlságosan nagy, tekintettel arra, hogy 103.000 főnyi lakosságról van szó. (Egy hang jobbfelől: 117.000!) Az alkalmazottak szama ugyanis csak 766. A fizetésekről nem beszélek, mert arról úgy is beszélnek mások eleget, ellenben igen érdekes adat az, hogy a 766 tisztviselő közül az adóhivatali tisztviselők és egyéb alkalmazottak száma 152. (Musanov bolgár miniszterelnök megjelenik a karzaton. A jelenlevők felállanak. Általános élénk éljenzés és taps.) T. Képviselőház! Kötelességemnek tartom, hogy ebben az ünnepélyes pillanatban, amikor a testvér bolgár nemzet miniszterelnöke tanácstermünkben megjelent, (Élénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán) testvéri magyar szeretettel és magyar szívvel üdvözöljem ő nagyméltóságát. A magyar nemzet és a bolgár nemzet ugyanarról a tőről sarjadt. A büszke turáni törzsnek tagja mind a két nemzet s ha az idők el is választottak bennünket, a .közös multat nem felejtjük s nem felejtjük a közelmúltnak szenvedéseit sem, nem felejtjük a jelen megpróbáltatásait és bizakodva nézünk a jövő elé mind a ketten. Magyarország és Bolgárország egyaránt az elsők között vérzett a világháborúban és vitézségével a magyar és bolgár nevet egymás mellett írta be a történelem, (Ügy van! Ügy van!) Most a szenvedések könnyeivel írjuk be nevünket a világtörténelembe, én azonban meg vagyok arról győződve, hogy el fog következni az az idő, amikor a dicsőség 67*