Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-268

464 Az országgyűlés képviselőházának % villanásával fogjuk újra beírni nevünket a világtörténelembe: Magyarország és Bulgária! Da zsiveje Blgarija! {Altalános élénk éljenzés és hosszantartó taps.) T. Képviselőház! Folytatom beszédemet. Az adóhivatali tisztviselők és más alkalmazottak száma a 766 főnyi összes tisztviselő közül 152, ami annyit jelent, hogy Debrecen szabad királyi város legfőbb gondja az adó behajtása. Hogy ez milyen nehézséggel jár, mutatja az, hogy a 152 adóhivatali alkalmazott közül 25 a végrehajtó; 25 adóvégrehajtó boldogítja Debrecen polgárságát. Némi enyhítésül szolgál az, hogy az adóhivatali tisztviselők között van egy vigalmiadó-ellenőr is. (Derültség.) Debrecenben csak a város adósságából egy lélekre 400 pengő, egy keresőre pedig 869 pengő esik. Nem csoda, ha a debreceniek ezt nem tudják kifizetni. Itt is szükséges volna a kamat lényeges csökkentése. A másik kamattétel, amelyről beszélni akarok, — mert ma lehetőleg a kamatkérdéssel kívánok foglalkozni — az Oti.- és Mabi.-járulékok kamata. Soha szebb, nemesebb intenció nem vezette a törvényhozást, mint akkor, amikor ezt a két intézményt, az Országos Társadalombiztosító Intézetet és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézetét megteremtette. Az igazgatási költségek azonban mind a kettőnél lényegesen meghaladják a gyógyítási költségeket és az egyéb olyan költségeket, amelyeknek fizetéséért létesítettük ezeket az intézményeket, és azonfelül mind a kettőnek a hatáskörét olyan személyekre is kiterjesztették, akiket teljesen felesleges volt akár a Mabi.-ba, akár az Oti.-ba bevenni. A járulékoknak és a kamatnak magassága teszi tönkre a munkaadókat és teszi lehetetlenné azt, hogy olyan létszámban alkalmazzanak segédmunkaerőket, amilyen létszámban alkalmazni kívánnának. A szociális intézmények költségei és az itt felszámított kamatok teszik a szociális szolgáltatásokat magukat is majdnem lehetetlennné, mert hiszen az iparosság és a kereskedelem örökös MabL- és Oti.hátralékokkal küzködik. A szociális téren mozogva, még egy teherrel kell foglalkoznom, amely ránehezedik az adózókra, és ez a nyugdíjteher. (Musanov bolgár miniszterelnök távozik a karzatról. Éljenzés és taps.) 1913-ban az állami nyugellátásban részesülők száma 63.000 volt Nagy-Magyarországon, ma pedig Csonka-Magyarországon 124.000, amit a trianoni békeszerződés okozott. A szociális gondolkozás a nyugdíjaknál is feltétlenül szükséges, mert hiszen a nyugdíj intézménye az, amely az állami tisztviselői karnak a biztos és nyugodt megélhetést megadja. A nyugdíj igazságos és célszerű is. Igazságos azért, mert egy élet munkájának a jutalma; célszerű és politikailag helyes intézmény azért, mert csak így lehet valóban biztosítani a becsületes tisztviselői kart. A mai nehéz helyzetben azonban feltétlenül^ szükséges a nyugdíjak kérdésével foglalkozni, és pedig nem abból a szempontból, ahogy eddig tettük, hogy tovább menjünk a redukálás terén. Ez lehetetlenség, hiszen máris elmentünk a nyugdíjak csökkentése terén odáig, ameddig elmenni talán nem is lett volna szabad. Van azonban még mindig egy pont, ameddig talán az egyéni nagyobb érdekek kiáltó sérelme nélkül el lehetne menni, s ez az, hogy ha valakinek egyéb forrásból nyert jövedelme meghaladja a nyugdíját, miért ne lehetne akkor ott a nyugdíj folyósítását bizonyos időre az elvi jog fenntartásáS. ülése 1934 április 27-én, pénteken. val felfüggeszteni. Elvégre megtörténik az is, hogy az érempótdíjasoknak nem fizetjük az érempótdíjat, amelyet a harctéren kiérdemeltek, megtörténik az, hogy nem fizetjük a hadikölesönkötvények kamatait mert nem valorizáltuk; akkor tehát sokkal kevesebb sérelem esnék azon a nyugdíjason, akinek — mondjuk — a jövedelemadóalapja eléri vagy meghaladja nyugdíjának az összegét, ha ott a jövedelemadóalapból kiindulva a nyugdíj összegét meghaladólag érvényesítjük azt, hogy a nyugdíját figyelembe véve a jövedelemadóalapnak megfelelő összeggel csökkentjük az ő nyugdíját. Ilyen enyhítést, csökkentést egyes túlmagas nyugdíjaknál meglehetne csinálni, és ebben az esetben az az ellenszenv, amely kint a falun a nyugdíjasokkal szemben megnyilvánul, feltétlenül csökkenne, és az állam is tekintélyes megtakarításhoz jutna. Ezekben csak egynéhány olyan momentumra tértem rá, amelyekkel a kisembereken általában segíteni lehetne. Szükségesnek tartom azonban nemcsak a kisexisztenciáknak a további tönkremenetellel szemben való megvé" dését hangsúlyozni, hanem szükségesnek tartom a kisexisztenciák fokozott védelmét is. Ennél a pontnál legyen szabad egy gondolatot felvetnem. Az 1920:XXXVI. t.-c létesítette az úgynevezett családi birtokot, amely a 72. §. értelmében el nem árverezhető, a családi birtoknak sem állagára, sem haszonélvezetére végrehajtást vezetni nem lehet, kivéve az ingatlant közvetlenül terhelő köztartozásokat. Sajnos, a családi birtok intézménye nem ment át a köztudatba, ilyen családi birtokokat nem igen létesítettek, pedig ezt az intézményt nemcsak népszerűsíteni, hanem egyúttal mintegy kötelezőleg kiterjeszteni és a falun állandó intézménnyé kifejleszteni szükséges volna. Ha van ugyanis végrehajtás alól kivett létminimum a fixfizetéseknél, a napszámoknál, ha van végrehajtás alól kivett létminimum a házi bútoroknál, miért ne lehetne végrehajtás alól kivett létminimumot konstituálni az apró kis családi birtokoknál, hogy egynéhány pengő adósságért ne lehessen elárverezni két-három holdas kisbirtokot, egyszoba-konyhás kis falusi házat. Olyan apró kis érték ez, hogy úgyis csak uzsorahitelt adnak rá, ettől az uzsoraihiteltől pedig inkább mentsük meg a kis parasztot azáltal, hogy legapróbb létminimumát kivesszük a végrehajtás, az árverés alól. Ha már a kisexisztenciáknál tartok, meg kell jegyeznem, hogy a kisexisztenciák szaporítása fontos nemzeti feladat és erre kívánjuk a kormány figyelmét felhívni, amikor a telepítés kérdését többször szóvátesszük. A telepítés kérdése a legnehezebb kérdés, de éppen azért, mert nehéz, egyúttal rá kell mutatnom arra is, hogy nagyon sürgősen szükséges közérdek és éppen ezért, mert nagyon sürgős, sokan olyanok is foglalkoznak vele, akik talán nem sokat értenek hozzá. Volt már alkalmam az egyik uradalom részéről alaposan megismerni egy telepítést, tehát tudom mennyi bajjal, nehézséggel ós a telepítő (részéről mennyi áldozattal jár egy új község telepítése. A magyar embert nagyon nehéz a maga falujából elvinni egy másik faluba- Érdekes, hogy Amerikába kivándorol, de hogy az ország területen belül egyik vármegyéből a másikba elmenjen, arra a jó, a szolid gazda a legritkább esetben vállalkozik. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Sajnálatos dolog ez, mert így a telepesek nagyrésze kevésbbé értékes emberek-