Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-254
Az országgyűlés képviselőházának 254.. megindult vizsgálatba bekapcsolódva a maga sérelmeit is előadta, azt hitte, hogy a maga kis fájdalmát a többi közé vegyítve majd segítséget és orvoslást kap a hivatali sikkasztás ügyében kutató uraktól. Igen, kapott valóban: visszaítélték neki a tőle elvont, kezelési költség címén levont összegekből 37 pengőt, de ugyanokkor megindult ez ellen a 100 százalékos hadirokkant ellen az eljárás és néhány hónappal később lecsökkentették 100 százalékos rokkantsági fokát 50 százalékra. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Ez az! — Propper Sándor: Tehát őt büntették meg! Rendszer nálunk: a panaszost és a tanút megbüntetik!) Megdöbbentő és felháborító a barbár és embertelen bosszúállásnak ez a példája. (Györki Imre: Ez a magyar faj védelme! .Magyar testvéri szeretet!) Interpellációmban a miniszter úrhoz két kérdést intéztem, de •tulajdonképpen egy harmadik kérdés az, amely ennek az ügynek lényege, és pedig az, hogy mi lesz ezután, hajlandó-e a miniszter úr intézkedni aziránt, hogy ezt az 50 százalékot még tovább 25 százalékra ne csökkentsék le. Mert ha ezt az 50 százalékos rokkantsági fokot ilyen alantas bosszúokokból állapították meg a 100 százalék helyett, akkor félő, hogy ez a bosszú nem fog megállani akkor, ha én most ezt az ügyet itt a nyilvánosság előtt kiteregetem és rámutatok arra, hogyan bánnak odalenn a hadirokkantakkal. Az volna harmadik, illetve negyedik kérdésem, hogy tud-e a miniszter úr garanciát adni arra nézve, hogy ezt a hadirokkantat nem fogják tovább zaklatná, garanciát tud-e és akar-e adni arra, hogy visszacsinálják ezt a barbár bosszúállást, amelyet ezen a hadirokkanton elkövettek'? Hozzá kell tennem azt is, hogy ez az ügy már régebben történt, ez a 100 százalékos hadirokkant azonban azóta megtanulta azt, hogy panaszkodni nem szabad, mert a soreleim felhánytorgatásáért egyedül a panaszoson állanak bosszút. Ez a hadirokkant nem is szólt volna erről; hogy én ezt ott megtudtam, az onnan származik, hogy lent voltam most, a legutóbbi hetekben Vas-vármegyében és ott a rengeteg közigazgatási panasz között, amelyek a tavaszi szerződések megkötésével, az adóbehajtások körüli eljárásokkal kapcsolatosak, ezt is elmondták nekem a .többiek, nem ő, nem az érdekelt. Ezekben a panaszokban valóban kialakul egy Werbőczi-sorsnak, egy megrázó jobbágysorsnak, egy töretlen feudalizmusnak a képe. En erről a többi esetről nem beszélek most, mert, sajnos, ezek mind a törvények legszélsőbb határain mozognak. Olyan törvényeknek, amelyek a jó gazdasági viszonyok között születtek, de amelyeknek most a végrehajtásnál egészen más eredményük és hatásuk van, mint akkor lett volna, amikor ezeket megalkották. Az irgalomkérésnél egyszerűen rideg hivatkozás történik a törvényre; mint Shylook, aki a maga jogait követeli, ugyanilyen eljárással utasítják el az irgalomért, a kegyelemért könyörgő parasztot. De ezt az esetet mégis ide kellett hoznom, mert itt már^ túlságosan messze mentek a törvénnyel való Játékban. T. Képviselőház! Tizenkét esztendeig volt ez a 100%-os hadirokkant a 100%-os fokoizatban. Miért csak most jöttek rá arra, amit az elvonást indokoló végzés mond, hogy (olvassa): »Rokkantsága nem a háborús katonai szolgalatnak, 'hanem attól függetlenül történt megbetegedésnek a következménye,« (Propper Sándor: Még ha igaz volna is, iákkor sem volna KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXI. ülése 1934- március 21-én, szerdán. 33 szabad ellene törni. — Kabók Lajos: Kinőtt a lába!) Ugyanazon okmányok, ugyanazon vizsgálati iratok, ugyanazon feltevések álltak a rokkantügyosztály rendelkezésére, amikor a rokkant újbóli vizsgálata nélkül, újbóli meghallgatása nélkül, egyszerűen alantas bosszúfeljelentés következtében 50%-r a csökkentette az illető rokkantsági fokozatát. A miniszter úr egyet megtehet, (Propper Sándor: Hol van a miniszter?) aizt, hogy a súlyos hibáért ennek az utolsó idejét élő szerencsétlen embernek, a számára szolgáltasson elégtételt. Nem a miniszter úrhoz tartozik ugyan ez az ügy, — a rokkantügyosztály már nincs a belügyminisztériumban — de mivel a miniszter úr fennhatósága alá tartozó egyénnek, közigazgatási tisztviselőnek a visszaélése következtében állt elő ez a sérelem, a miniszter úrnak kötelessége ennek a sérelemnek orvoslásáról gondoskodni. Nem sokáig lesz már erre szükség, hisizen — ahogy én tudom — ez a rokkant olyan állapotban van, (hogy nem fogja néhány ihónapnál tovább kihúzni, ha pedig a miniszter úr elégtételt szolgáltat^ neki, akkor ez megnyugvás lesz az ő számára, megnyugvás lesz azok számára is, akik ezt az egész históriát odalent a legmélyebb és leg jogosultabb felháborodással figyelték. Ne higyje a miniszter úr azt, hogy ez ennek a 100%-os rokkantnak magánügye; ami ott volt, az ügye annak az egész környéknek, amely ebből példát vesz arra vonatkozólag, hogy íhogyan bánik el egy megtévedt közigazgatási tisztviselő a rokkantakkal. T. Képviselőház! Ebben az ügyiben kérek én a miniszter úrtól igazságos elbánást, igazságos beavatkozást, mert ezzel tartozik egyrészt a megsértett igazságnak, tartozik másrészt a törvények tekintélyének és nem utolsó sorban tartozik azoknak a közigazgatási tisztviselőknek, akik ilyen alávaló eszközökhöz nem nyúlnak. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon) Elnök: Az interpelláció kiadatik a belügyiminiszter úrnak. ' Következik Vázsonyi János képviselő úr interpellációja a kereskedelemügyi miniszter íirhoz a távbeszélő drágasága ügyében. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Dinien Ödön jegyző (olvassa): »Interpelláció a magyar királyi kereskedelemügyi miniszter úrhoz a távbeszélő drágasága ügyében. 1. Hajlandó-e a kereskedelemügyi miniszter úr végre gyökeresen rendet teremteni a távbeszélővel kapcsolatos panaszok tárgyában? r 2. Hajlandó-e errevonatkozó intézkedéseit a Képviselőházzal ismertetni és sürgősen végrehajtani? Vázsonyi János s. k. országgyűlési képviselő.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. , Vázsonyi János: T. Képviselőház! Immár harmadízben vagyok bátor szóvátenni a Képviselőházban a távbeszélő drágaságának ügyét. Több mint egy esztendővel ezelőtt hoztam ezt a kérdést először interpelláció formájában a Képviselőház elé. Akkor a kereskedelemügyi miniszter úr hosszabb felszólalásiban válaszolt nekem és azóta az események — sajnos — inkább engem igazoltak, mint a miniszter urat, mert én akkor azt mondtam, hogy a telefonelőfizetők száma feltétlenül csökkenni fog, ha továbbra is fenntartjuk azokat a díjtételeket, amelyek a mai telefondíjszabást jellemzik, a miniszter úr pedig akkor még optimistább volt 5
