Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-254

26 Az országgyűlés képviselőházának 25 A > illése 193% március 21-én, szerdán. zásban interpellációjában nyilatkozott, nem akarok beszélni. Én a kereskedelemről akarok beszélni, a kereskedelem vonatkozásairól, a kereskedelem szabadságáról, arról akarok beszélni, hogy ez a koncesszió az egész kereskedelem működését problematikussá teszi. Problematikussá teszi teljesen abban az irányban, hogy képes lehet-e a Faforgalmi Részvénytársaságnak adott koncesszió mellett működést kifejteni. Annak idején, amikor ez készült, a kereskedelemügyi miniszter úr azt mondotta nekünk, hogy ez a koncesszió nem fogja semmiben érinteni a magán fakereskedelmet, mert ha lesznek is szállítási igazolványok, ugyanolyan arányban, amint a készletek állanak, fognak a magán fakereskedők, illetőleg ez a részvénytársaság ilyen szállítási igazolványokhoz jutni. Ez a valóságban a koncesszió 22. §-ának első néhány bekezdésében szabályozva is van és így van szabályozva. A 22. § további bekezdései azonban rendelkezéseikkel teljesen semmivé teszik ezt a paritást a következőkben. Azt mondja ez a pont (olvassa): »Ha a társaság valamely hónapban azt a famennyiséget, fi melynek átvételére a vételi szerződések értelmében köteles lenne, rajta kívül eső okokból — például nem tudná a részvénytársaság a fáját eladni — nem tudná átvenni, tartozik ezt bejelenteni. Erre az intéző bizottság bejelentést tesz a földmívelésügyi miniszternek és javaslatot tartozik előterjeszteni, hogy azokat az intézkedéseket haladéktalanul megtegyem« — tudniillik a miniszter úr — »amelyek alkalmasak arra, hogy a részvénytársaság szerződéses kötelezettségének teljesítése a tűzifa raktározása nélkül biztosíttassák. Az intézőbizottság intézkedésem vételéig sem a részvénytársaságnak eladott, sem a neki el nem adott tűzifára újabb szállítási igazolványt ki nem adhat.« Vagyis, ha ez a részvénytársaság, amely nemcsak hazai tűzifát, hanem külföldi tűzifát is vásárol és kizárólag ő vásárolhat, mint a szerződós mond ja. _ saját hibáján kívül, vagyis, mert nem tudja a fát elaJdni, raktárkészletek felett lenne kénytelen rendelkezni, ami olyan felségsértés volna, amelyet természetesen a részvénytársaság eltűrni nem tartozik, abban a pillanatban ez a paritás a kereskedők és a rés'z vény társaság között megszűnik, 'abban a pillanatban rendkívül intézkedések jönnek. Hogy milyen rendkívüli intézkedések, azt a rendelet nem tartalmazza, de mindenesetre olyanok, amelyek azt az eredményt kell, hogv előidézzék, hogy a részvénytársaság semmi esetre se legyen kénytelen raktározni. Ezeknek a_ biztosítékoknak a birtokában akadhat-e vájjon fakereskedő, aki nyugodtan köthet fatermelési szerződéseket, akadhat-e olyan fakereskedő, aki fát vásároljon, aminek üzleti lebonyolítása attól van függővé téve, vájjon a részvénytársaság el tudta-e adni saját hazai és külföldi fáját, mert ha -nem tudta eladni, mikor nem a részvénytársaság bűnhődik, hanem azok a fakereskedők és fatermelők, akik jóhiszeműen, a paritás érvényében bízva, vásároltak, illetve eladtak. Hogy hova vezet ez a szerződés gyakorlatilag, arra nézve a legközelebb múlt napok történetéből a következőt vagyok bátor elmondani. Egy nagy dunántúli erdőuradalom — és hozzáteszem, nem Esterházy Móric gróf uradalma és nem az Esterházy-féle erdőuradalom — már ennek a rendelkezésnek hatálya alatt 45 vagonra kér szállítási igazolványt, és 45 vagonra szóló szállítási igazolvány helyett kap 4 és félvagónra szállítási igazolványt. Erre azt írja ez az erdőuradalom (olvassa): »Megállt erdei vasúti üzemünk, szállítást eszközölni nem tudunk, a munkásokat el kellett bocsátani, mert nekik munkát adni nem tudunk.« Budapestre akart szállítani, de Budapesten külön korlátozás van, és.miután ő olyan fakereskedőnek adta el a fát, aki Budapesten akarta ezt elhelyezni, ennélfogva az természetesen most nem veszi át, így 45 vágón helyett csak négy és fél vagont fog tudni eladni, és az uradalom kétségbeesve írja le helyzetét, hogy így nemcsak vevőit veszíti el, hanem minden bevételi forrását, munkásait szélnek kell eresztenie és fizetési kötelezettségeit nem lesz képes teljesíteni. Ez március 9-én történt. De ugyancsak március 9-dki kelettel ugyanez az uradaloim kap a részvénytársaságtól egy levelet, amelyben a részvénytársaság arra animálja, hogy neki adja el a fáját, és hozzáteszi a részvénytársaság, hogy (olvassa): »A nekünk lekötött tüzifakészlet lehívásáról kellő időben lesz módunkban gondoskodni, figyelemmel azon körülményre, hogy a szállításhoz szükséges igazolványok mindenkor rendelkezésünkre fognak állani.« Ez tehát a kereskedelem szabadsága, igen t. Képviselőház. Ha az az uradalom eladja fáját egy magánfakereskedőnek, akkor 45 vágón helyett /négy és fél vagonra kap szállítási engedélyt, és a szállítási engedély megtagadásával egyidejűleg megkapja a részvénytársaság levelét, amelyben megnyugtatja aziránt, hogy ha neki adja el a fáját, akkor minden szállítási igazolvány rendelkezésére fog állani. (Mozgás a középenj Meg vagyok győződve arról, hogy ez nem lehet a földmívelésügyi miniszter úr intenciója és mivel a földmívelésügyi miniszter úr meggyőződésem szerint teljesen az ő hite szerint állítja azt, hogy a fakereskedőknek paritásuk van a részvénytársasággal, azt vagyok bátor kérdezni: miért nem méltóztatik a kereskedelemnek módot adni arra, hogy objektív szerv útján meggyőződjék arról és ellenőrizzhesse, hogy valóban nem történhetnek ilyen kilengések, és hogy az ő érdekeiket nem lehet a részvénytársaság javára lábbal tiporni? Amikor a műfa-behozatalról volt szó, akkor a Műfabehozatali Részvénytársaság, amely mint részvénytársaság sízintén felesleges, úgy alakult meg, hogy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát íkérték meg arra, —és csak ez volt az a kompromisszum, amely mellett belementünk abba, hogy ez a kérdés így megoldassék — hogy rendelje ki a részvénytársaság elnökét. A kamara ki is rendelte elnöktársam, Székács Antal személyében. Ott minden rendesen megy, nyugodtan bonyolódik le, mióta az a részvénytársaság működik, senki sem él iázzál a gyanúval, hogy ott a kereskedők érdekei háttéribe szorulnak. Elismerem, hogy itt is elzeklbe a különféle szervekibe, mint az intéző-bizottság, ellenőrző-bizottság, fagazdasági tanács, a fÖldanívelséügyi miniszter úr belevette a fakereskedőket, de itt van egy olyan pia fraus, amellyel az irányított gazdálkodás intézői rendszerint élnek. Amikor a burgonyaíkérd!és rendezésénél . a iburgonyakereskedőket, ia fakérdés rendezésénél a fakeireskedöket teszik be a különféle bizottságokba, azt a hitet keltik, mintha most ezáltal az objektív ellenőrzés és irányítás , biztosítva volna. Pedig ennek az ellenkezője áll. Bevonják a földmívelésügyi minisztérium közegeit, bevonják ezeket a burgonya-, 'hagyma-, fiakereskedőket,