Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-262

Az országgyűlés képviselőházának 262. kövesedett elfogultságát! (Hóm

an Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Látja, ez szellemes volt! — Reisinger Ferenc: Bújjon ki a spirituszból a miniszter úr! — Zaj.) > Elnök: Csendet kérek! Kéthly Anna: Mert egyáltalán nem döntő szempont az, hogy a miniszter úr nem ismeri el a maga iskolapolitikájának reakciós voltát és olcsó szócsavarással a reakciót az akcióval egyenlő értékű történelmi tényezőnek állítja - ide. A döntő szempont az, hogy azok az osztályok, amelyek ellen ez a reakciós kultúrpolitika folyik, érzik és szenvedik ennek hátrányait. Ebből folyik azután az is, hogy azokat az újabb alkotásokat is, amelyeket a miniszter úr beígért, valóban meg fogjuk opponálni. A miniszter úrnak nem is kell a tudománytalan jóslás eszközéhez folyamodnia, hogy ezt megállapítsa. Ösztönszerűen érzi azt, hogy a reakciónak mai uralkodása kvantumban és kvalitásban fel sem engedi tételezni magáról, hogy annak az osztálynak, amelynek képviseletében mi itt állunk, valaoni jót hozzanak, nem is beszélve a népiskolai szakfelügyelet, a tanítóés tanárképzés kérdésében arról, hogy jót hoznak, csak egyszerűen arról, hogy esetleg jobbat hoznának, mint a mai. Azért tehát látatlanba is be merem ígérni azt, hogy ellenzéke leszek a miniszter úr legközelebbi alkotásainak már a benyújtáskor is, (Hóman Bálint vallás*\ és közoktatásügyi miniszter: Nem megmondot* tam?) akkor is, ha a miniszter úr az érvek nehezebb feladata helyett a tréfálkozásnak köny^ nyebb módszerét alkalmazza velünk szemben, amihez — megvallom — a kultuszminiszteri székből eddig nem voltam hozzászokva. (Hóman Bálint vallás és közoktatásügyi miniszter: Legalább viszonoztam innen is a tréfákat!) Természetesen nem azért mondom, hogy nem voltam ehhez hozzászokva, mintha félnék ettől, mert hiszen a miniszter úr nagy elődjével együtt mi is valljuk azt a magyar közmondást, hogy: »nem az a legény, aki támad, hanem aki állja«, (Berki Gyula: Túlságosan sokat foglalkozott önnel a miniszter úr, ez a hiba!) hanem csak azért mondom ezt, hogy a parlamentnek eszébe juttassam, hogy a vitatkozásnak ezt a módját eddig a miniszter urak átengedték csacsenerjeiknek, hogy azok végezzék el. (Derültség.) A magyar kultúrának az a nagy őre, aki között és közöttem mélységes világnézeti ellentét volt, mindig megbecsülte bennünk a hozzáértésnek és kötelességteljesítésnek azt a mértékét, (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Azt én is megbecsülöm mindenkiben!) amelyet a mi osztályunk védelméében ezekről a padokról kifejtettünk. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Tessék megkérdezni Malasits képviselő urat, hogyan beszéltem vele!) A miniszter úr szilváiból elképzelhetetlen mértékű osztálygőg és v lenézés áradt felénk, amit mi tudomásul veszünk, mert nem érezzük magunkat sértve, miután jó, ha tudjuk azt, hogyan gondolkozik, jó, ha tisztán látunk ebben a kérdésben is. Osak azt kell leszögeznem, hogy a miniszter úr nem cáfolt meg beszédeimből semmit sem, sőt mindent megerősített. Megerősítette azt, hogy balilla-nevelési szándékai vannak. Elnök: Lejárt a beszédideje, kérem t. képviselőtársunkat, fejezze be! Kéthly Anna: Azonnal befejezem. Megerősítette azt, hogy az oktatást a szellemi térről a muszklik és a katonásdiság területére akarják átcsúsztatni. Amikor ma a világnak, az emberiségnek' jövőjéért aggódó lelülése 193A. évi április 18-án, szerdán 253' kek a megbékülésnek, a leszerelésnek gondolatát akarják bevinni az iskolákba, akkor a miniszter úr lándzsát tör amellett, hogy a gyeímek lelkét megtöltsék (Kóródi Katona János: Ellenségeink szereljenek le először! — Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) egy hisztérikus betegséggel, egy önmagában is kiélezetten támadó szellemmel. (Zaj. Elnök csenget) Szerintem ezek a barbár eszközök ma már valóban múzeumba valók. (Berki Gyula: Nem illik a maga szájába sem ez a beszéd, nem áll jól magának! — Zaj.) Tudjuk nagyon jól, hogy amíg élnek osztályok és él a kapitalizmus, élnek a kapitalizmusnak azok a fegyvergyártó iparai, amelyeknek a profit többet jelent, mint millió és millió ember élete, addig ezekből az eszközökből nem lesznek múzeumi tárgyak, hanem ellenkezőleg, mind előkelőbb helyet fognak elfoglalni a tantárgyak között. Ezt nem lehet elviccelni és nem lehet kigúnyolni azokat, akikben az emberiesség érzése erősebb, mint a nacionalista elfogultság. Elnök: Tessék befejezni beszédét. Kéthly Anna: En csak azt mondhatom, hogy én álmodok továbbra is, a borsón is szépeket fogok ámodni arról a rendszerről, amely minden ember számára a kultúra legszélesebb kapuját fogja megnyitni. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre! vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre: T

% Ház! Előttem szólott t. képviselőtársam beszédének legnagyobb résziével nem tudok egyetérteni, sőt őszintén ki kell jelentenem, hogy ezt a javaslatot feltétlenül jó és időszerű javaslatnak tartom. Egyet azonban mégis mindjárt „meg kell jegyeznem. Előttem szólott t. képviselőtársamnak tökéletesen igaza van abban, hogy a magyar iskolarendszer egészbenvéve a falusi lakosság és a városi munkásság rovására egy kontraszelekciót érvényesít. (Reisinger Ferenc: Ez a lényeg!) En a városi viszonyokat kevésbbé ismerem, de a falut ismerem és állítom azt, hogy olyan mérhetetlen iskolai elhagyatottságban van a falu népe, különösen az ország perifériáin, hogy ezt szóvátenni igenis szükséges. Osakhogy ezzel a témával kapcsolatban meg kell jegyeznem annyit, hogy ennek a kontraszelekciónak egészséges szelekcióra való átváltása nem ennek a javaslatnak a dolga. Azt a rettenetes kontraszelekciót, amely nem enged, hogy a falu értékes rétegei benyomuljanak a maguk legkiválóbb fiaival a középosztályba, az egész társadalomnak nemcsak iskolapolitikai, hanem egész kultúrpolitikai és egész szociális és gazdasági átalakításával lehet csak megváltoztatni. Én annak idején Klebelsberg gróf kultusz-miniszter úrnak azt mondottam: milyen furcsa dolog az, hogy Csonka-Bereg 25 községéből egyetlenegy község sem kapott állami iskolát a nagy osztozkodáskor. Erre azt mondotta nekem, hogy az lehetetlen, s akkor éppen a jelenlevő t. államtitkár urat hívta be a miniszter úr. Előhozták a térképet és bebizonyosodott, hogy igenis ebben a csonka vármegyében egyetlen állami iskolát nem csináltak, ugyanakkor, amikor a Budapest környékén lévő nemzetiségeknek óriási mértékben adtak új középiskolákat is és elemi iskolákat is. Ebben a kérdésben arra a képviselőtársamra hivatkozom, akivel itt vitatkozni kívánok. Komis Gyula t. képviselő úrra, aki azt