Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-261

Az országgyűlés képviselőházának £01. Azért mondottam, íhogy fontos kultúrpolitikai javaslathoz akarok hozzászólni, mert ezt a javaslatot tisztán kultúrpolitikai javaslatnak tekintem és nem akarom összezavarni — mint ahogy az előttem szólók közül sokan tették — a kultúrpolitikát a pedagógiával és didaktikával, mert a miniszternek knltúrpolitikusnak kell lennie, a miniszternek kell megmutatni, kell kitűzni, hogy mit akar, a végrehajtás azonban már a pedagógusok, a didakták dolga. A kultúrpolitikust merem hasonlítani egy tervező műépítészhez. Az a tervező műépítész elképzeli, hogy milyen épületet akar, de a végrehajtást a művezetőkre, a művezetők pedig a szakm es terekre bizzák. Ilyen szempontból szerencsés kultúrpolitikai javaslatnak tekintem ezt az előttünk fekvő javaslatot, főleg azért, mert körülbelül egy félszázados harcnak, amely az egységes középiskola és az egységes jogosítású középiskola hívei között szinte már a jotta-harcig fejlődött, vet véget, mert megcsinálja nemcsak az egységes, hanem egy csapásra az egységes és az egységes jogosítású középiskolát. Egységes lesz a középiskola alapépítményében teljesen és a felső építményben igen kicsiny eltéréssel. Nem is kell tehát bővebben ; magyaráznom, hogy az egységes jogosított középiskola is megvan. A miniszter úr azon kijelentésének pedig különösen örvendek, mert egyetértek minden szavával ebben a tekintetben, hogy ő nem a reform vágyától indíttatva nyújtotta be ezt a törvényjavaslatot, hanem megtartja a multakból mindazt, amit helyesnek vél, de ott igen sok helyeset is talál. En is csatlakozom azokhoz az elismerő szavakhoz, amelyekkel az előttem szólott igen kiváló szónokok Trefort Ágost, az 1883 :XXX. te. megalkotója nagy szellemének hódoltak, mert az ő általa tervezett és létesített középiskolának vagyunk — ezen generáció majdnem teljes számban — növendékei és tanulói. Mondom, szerencsés alkotásnak tartom, de nemcsak magának a törvénynek alkotásában volt nagy ez a miniszter, hanem a törvény végrehajtás irányítóinak kiválasztásában is. A minisztérium illető szakosztályában Kramarik János és Fináczy Ernő szorgos és céltudatos irányítása, a kiváló tankerületi főigazgatói karban ErŐdi Bélának és Hóman Ottónak didaktikai és pedagógiai útmutatásai olyan mély medret ástak a középiskolai munkának, hogy ezt a mély medret a gyakran megújuló és sokszor nem egészen szerencsés reformok sem tudták teljesen eltemetni, sőt más irányba se tudták terelni, úgyhogy, amikor ez a Trefort-féle középiskolai törvény huszonötödik életévét töltötte be, a Budapesti Hírlapnak akkor igen kiváló tollal megírt vezércikke azt állapította meg, hogy ez Magyarország legjobban végrehajtott törvénye. Méltó tehát és igazságos, hogy a törvény végrehajtóiról is megemlékezzünk. Különösen jól esik és az isteni gondviselés különös kegyelmének tulajdonítom, hogy erről az illusztris helyről éppen én emlékezhetem meg róluk, mert mind a négy hivatali elöljáróm volt és mind a négynek szerény segítő munkása lehettem és mind a négynek szelleme él és élteti még ma is a magyar középiskolát. Azt hiszem, nem kell igazolnom a miniszter úr indokolásának azt a megállapítását, hogy a középiskola iskola, amely az értelmiséget jellemében és értelmében a férfikor számára kiműveli és kineveli. Jellemet és értelmet mondok azért, mert én a középiskolában a peresé 1ÙÈÂ. évi április 17-én, kedden. 245 dagógiát és a didaktikát egyenlő fontosságúnak tartom. Ezt pedig azért hangsúlyozom, mert a nevelésnek feltűnő hangsúlyozása és a nevelésnek a középiskola első feladatául való kitűzése valahogyan szemrehányásnak hangzik ma a múlt iskolájával szemben. Pedig az iskolában a jó tanár mindig nevelC nevel és nevelni fog. Mert mivel nevel a tanár tulajdonképpen? Nevel elsősorban már megjelenésével is és itt zárójelben mondom, nagyon helyeslem Kelemen Kornél t. képviselőtársamnak a közoktatásügyi bizottságban kifejezett azt az óhaját, hogy a tanárképzőben már a testnevelés kötelező legyen minden egyes hallgatóra nézve. Mert — az ő szavait idézem — az illető tanárnak stramm megjelenése jó hatással van a tanulóra. Nevel a tanár például öltözködésével is, amely ne legyen sem piperkőc, sem elhanyagolt. Nevel a tanár pontosságával, ha óráira a kitűzött időben megjelenik. Nevel azzal is, ha óráira lelkiismeretesen készül, mert a tanulónál, a gyermekifjúnál élesebb szemű bíráló alig van és az ellenkezőjét hamar észreveszi. Főleg nevel a tanár igazságosságával, részrehajlatlanságával, ha minden egyes tanulójával szemben egyenlő elbánást tanúsít, ha nincsenek kedvencei, nincsenek neki ellenszenves tanulói, hanem bünteti és jutalmazza a tanulóit magaviselete, szorgalma és előmenetele szerint. De nevel a tanár tanítás közben is. Nincsen olyan tantárgy, amelynek nevelő értékét ne lehetne kiaknázni. Itt van például a legexaktabb tantárgy, a matematika, amelyben a kamatoskamat-számítás, a járadék-számítás és ehhez hasonlók nagyon alkalmasak a takarékosság szellemének felkeltésére. Itt van a matematika, a Kornis Gyula mélyen t. képviselőtársam által említett trianoni szomorú statisztika, amely iegn fonos, tettre serkentő tényezője lehet a revízió vágyának. A történelemről, irodalomról nem beszélek, mert az közismert mindnyájunk előtt, hogy hőseink és nagy íróink példája nevelő hatással van. De sok igen fontos tényező található a klasszikus nyelvek tanításában, például a latinban a foedrusi mesékben, ahol az emberi gyarlóságok allegorice ostoroztatnak, gúny oltatnak és a levont tanulságoknak a gyermek lelkébe való helyes átültetése még férfikorban is értékes lesz számára. Nem beszélek a klasszikusok gyönyörűen megírt hazaszeretetéről, sőt valláserkölcsi felfogásáról, akiknek, ha pogányok voltak is, az istenségről olyan magas fogalmaik voltak, — különösen például Cicerónak vagy Horatiusnak — hogy egyházi szószékről is lehetne mutatis mutandis citálni őket. Mondom, nagy nevelő értéke van minden tantárgynak. Ott vannak a természettudományok, ott van a makrokozmosz, amelyben a tanár megmagyarázhatja az emberi elme végességét, az Alkotó végtelen bölcsességével^ szemhen. Sok minden olyan eszköz áll a tanár rendelkezésére, amelyet mint jó nevelő kiaknázhat és ki is aknázott mindig. Így tehát majdnem indokolatlan és majdnem elfogult szemrehányás a múlt iskolával szemben az, mintha az nevelői kötelességét nem teljesítette volnaCsakhogy az a baj, hogy ennek a nevelői kötelességteljesítésnek súlyos akadályai vannak. Az első és legsúlyosabb akadály az iskolák túlzsúfoltsága. Kornis Gyula mélyen t

% képviselőtársam ezt az iskolák eldemokratizálódasának tulajdonítja. Az eldemokratizálódást ő nem politikai vagy társadalmi értelemben ihangozi tatja, hanem abból a szempontból, hogy vaj-