Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-261

Az országgyűlés képviselőházának 261. Szinyei Merse t. képviselőtársam előadói jelentése, továbbá Petrovácz Gyula igen. t. képviselőtársamnak a törvényjavaslat minden részletére és előzményeire is kiterjeszkedő alapos előadása, valamint Fitz Artúr képviselő úrnak ehhez fűzött megjegyzései, teljes történeti áttekintést adtak a középiskola fejlődéséről és történetéről. Ezt a történeti képet kiegészítik többi képviselőtársaiimnak, így Ernyey István képviselő úrnak, Krüger Aladárnak, Pintér Lászlónak, azután Tóth Pál, Madai, Gyula és Farkas Tibor képviselőtársaimnak beszédei, a mai napon pedig Andreetti és Éber képviselőtársaimnak nem annyira a törvényjavaslatra, mint inkább a vele kapcsolatos pedagógiai és tantervi kérdésekre tett megjegyzései. Maűainak a tanári rend kérdéséről tartott nagy előadása és ezt az egészet mintegy betetőzi az a kultúrfilozófiai ós nemzetpolitikai szintézis, amelynek keretében Kornis Gyula t. barátom (Éljenzés a jobboldalon és a középen ) az egész középiskolai kérdést beállította. A szervezeti kérdések is megvilágítást nyertek Túri Béla és Fitz Artúr képviselő urak felszólalásaiban. Kocsán képviselőtársam igen szép nemzetnevelési keretbe illesztette be az egész középiskolai kérdést, amikor más iskolákkal, elsősorban a gyakorlati életre nevelő polgári ós szakiskolákkal való összefüggésre rámutatott. De köszönettel kell adóznom az ellenzéki felszólalóknak is, bár ellenzéket csak egy pontban véltem itt felismerni: a 38. § kérdésében. A 38. § kérdésében köszönetet mondok Vázsonyi és Gél képviselő uraknak, hogy ellenző felszólalásaikkal alkalmat adnak r e kérdés megvilágítására. Volt egy ellenzéki felszólalás, amelynek hangja elütött ettől a felfogástól. Kéthly Anna képviselőtársam beszéde, ezzel majd beszédem során röviden még foglalkozni fogok. Az egész vita mérlegét állapítva meg, arra az eredményre jutok, hogy voltaképpen magáról a törvényjavaslatról a vita során kevés szó esett. Igen alapos bírálatát kaptam a törvényjavaslat indokolásának és széles kifejtését a középiskolai törvényjavaslattal összefüggő kérdéseknek, mint már említettem, a tantervi kérdésnek, a tananyag kérdésének és más hasonlóknak. Magával a törvényjavaslat szövegével, annak tartalmával azonban voltaképpen keveset foglalkoztak a szónokok, jeléül az egyetértésnek, hiszen a felszólalók nagy többsége a törvényjavaslat mellett szólalt föl és konkrét kifogás, amelyre már céloztam, a szelekciós szakasszal kapcsolatban merült fel, amelyre majd vissza fogok még térni, a többi ilyen kifogások inkább részletekre vonatkoznak. A rövid óra kérdése, a tanulók létszámának, a tanárok óraszámának, bizonyos magániskoláknak, a természetes személyek által fenntartott középiskoláknak kérdése voltak azok a részletkérdések, amelyekről most nem kívánok beszélni, a részletes vita során az illető szakasznál benyújtott indítványok kapcsán úgyis módomban lesz ezekről nyilatkozni. A törvényjavaslat tulajdonképpeni főtendeneiája, mondjuk, gerince és lényege, az egységesség kérdésében elég egyértelműen foglalt a Ház állást a törvényjavaslat mellett. Azt lehet mondani, hogy tudajdonképpen egy hang volt elbme; Gál Jenő t. képviselő úr beszéde, amely a reáliskola védelmét célozta és bizonyos szkepszis nyilatkozott meg Kornis Gyula t. barátom beszédében az egységességről. Ö, mint a differenciált iskola volt híve, egy bizonyos, mondhatnám, reülése 193%. évi április 17-én, kedden. 237 zervációval hajlandó csak az egységesség helyességét és időszerűségét elismerni. A fővita, amire legelsősorban kívánnék reflektálni, ennek a javaslatnak időszerűsége körül forgott. Voltak, akik a javaslatot a mai időpontban nem találták alkalmasnak a tárgyalásra, viszont a szónokok többsége megállapította az időszerűséget, sőt Petrovácz Gyula t. képviselőtársam egyenesen azt állította beszéde bevezetésében, hogy ezt a javaslatot nem én hoztam a Ház elé, hanem »maga az élet hozta ide, (Petrovácz Gyula: Ügy van!) a természetes fejlődés követelménye volt«, egy tényleges szükséglet s hogy ezzel a törvényjavaslattal az 1924. évi törvény konzekvenciájaképpen ma jönni kellett. Mások viszont, amit örömmel állapítok meg a törvényjavaslat egyes intézkedéseiben, saját régi gondolataikra ismertek. Nem egy beszédben hallottam egyik, vagy másik tételéről a törvénynek, hogy valamikor egy régebbi alkalommal az illető képviselő urak követelték, kívánták ezt a módosítást, vagy ezt az intézkedést, és most ime, a törvényben megkapták. Ugyanez a jelenség kapott meg engem a múlt esztendő folyamán megkezdett és az idén befejezett ankétek és tárgyalások során is, ahol azt tapasztaltam, hogy bizonyos egyértelműség uralkodik abban a tekintetben, hogy a törvényjavaslat tervezett intézkedéseit valahogyan természetesnek, szükségszerűnek látják és szinte nem látnak újat benne. Ez a javaslat bírálatában is megnyilvánult, amikor Kornis Gyula t. barátom azt mondotta, hogy ez tulajdonképpen egy formális szintézis, egy kerettörvény. Es az is akar lenni, egy keretben öszszefoglalja azt, amit mindenki kívánt, amire tulajdonképpen a közvélemény szerint a magyar középiskolának szüksége volt. Amikor én ezeket a jelenségeket örömmel állapítom meg, ki kell jelentenem, hogy ez az egyértelműség, ami a törvény megítélése szempontjából mind a szakkörök, mind a szülői társadalomnak általam meghallgatott szervei, mind pedig most a politikai világ részéről megnyilvánult, engem megnyugtat, ezt igen fontosnak tartom. Mert nekem a törvény minősége tekintetében talán más kritériumaim vannak, mint más politikusoknak voltak a múltban és lesznek a jövőben is. Már a törvényjavaslat bizottsági tárgyalása során és a legutóbbi kultuszköltségvetés pénzügyi bizottsági tárgyalása alkalmával is rámutattam arra, hogy megítélésem szerint a »reformpolitika« gondolata valahogy hitelét vesztette. Valahogyan az általános reformoknak folytonos sürgetése és hirdetése olyan forradalmi jellegű jelszóvá lett, hogy a nagy közvélemény szemében ma már nem bírhat azzal az értékkel, mint régebben. Láttunk künn a külföldön és idehaza is kormányokat, amelyek jöttek-mentek és mindegyik a törvényeknek egész halmazatát zúdította az országgyűlésre, sőt mikor nem volt országgyűlés, más, azt pótló szervezetekre; ebben a törvény gyártásban beteges alkotási vágy, beteges alkotási láz jelentkezett és nyilvánult meg. Én azt hiszem, hogy a törvényeknek ez a gyorstalpalása helytelen. (Úgy van!) Sok szemrehányást kaptam az elmúlt másfél év alatt politikai barátaim részéről, rogy nem jövök törvényjavaslatokkal, nem jövök nagy reformtervekkel és nem hirdetek ilyeneket, (Fábián Béla: Így is helyes!) másrészről viszont ezt bírálatképpen vetették a szememre. Én ezt meggyőződésből teszem, mert törvényt csak akkor szabad hozni, ha arra feltétlenül szükség van, ha az a törvény feltétle-