Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-261
228 Az országgyűlés képviselőházának 261 kodifikálva nincs, ami anniál is inkább kirívó, mert hiszen) a népiskolát illetőleg az 1868. évi népiskolai törvény taxative sorolja fel az elemi iskolai tanügyi hatóságokat, amelyek tudvalevőleg a következők: a törvényhatósági bizottság, azután a közigazgatási bizottság, a tanfelügyelő, az iskolaszék és a helyi népnevelési f bizottság. Tehát öt különböző fórumot kreál ez a törvény, de a középiskolára vonatkozólag ez sehol kodifikálva nines. Azután nagy megnyugvással fogadta a tanárság azt is, hogy a helyettes tanárok jogviszonyait szintén rendezi ez a törvény olyanformán, hogy a főiskolai képesítésű gyakornokokkal veszi őket egytekintet alá és esküt kíván tőlük. Ez nagyon alkalmas a helyettes tanárok eddig teljesen rendezetlen jogállásának tisztázására és 'megszilárdítására. Kimondja azután ez a törvény a kötelező heti 18 óraszámot. Ezt is hálásan köszönjük a miniszter úrnak, mert nagyon jól tudjuk, hogy ezzel ellentétes értelmű ostromoknak volt a miniszter úr maga is kitéve. Régóta kisért már ez a törekvés, pénzügyi oldalról indulva ki természetesen, hogy a tanárság heti óraszámát 20—22-re, vagy — horribile dictu — 24-re emeljék fel. Ezt már minden oldalról megforgatták az illetékesek és aki ebbe a kérdésbe bele nem merül, az valóban nem ludja ezt az imponderábilis anunkát értékelni, nem tudja mit jelent tanítani, mit jelent fegyelmezni, tömeget fegyelmezni, tömeget oktatni, mit jelent az agynak és az idegrendszernek az az állandó * felfokozott koncentrációja, amely nélkül a tanulmányi eredmény úgyszólván a nullával egyenlő, s amelynek hiánya mérhetetlen pedagógiai kárt okozna, ' mert r hiszen f a tanulók ••' fegyelmezettlenségére és általában az egész középfokú oktatás tanulmányi nívójának bizonyos süllyedésére vezetne. Ezért a megértő elbánásért tehát külön is üdvözölnünk kell a miniszter urat. (Petrovácz Gyula: Vigyázzunk, nehogy 40 perces órák legyenek.) T. Ház! Az indokolásban kilátásba helyezi a miniszter úr az új fegyelmi szabályzat kidolgozását és kibocsátását. Ezt is üdvözöljük; sok okunk van rá. A középiskolai fegyelmi eljárás még mindig az 1883-as törvény keretei között mozog, sőt szinte komikus, hogy a törvény mindössze keretintézkedéseket tartalmazván, a fegyelmi eljárás de facto a pénzügyi tisztviselőkre, meg a kezelőszemélyzetre vonatkozó fegyelmi eljárás paragrafusai alapján történik, az analógia alapján. Ez tiszta képtelenség, úgyhogy tényleg eljött az ideje annak, hogy az új fegyelmi szabályzatot végre formába öntse a miniszter úr. Az a tiszteletteljes Kérésem, hogy ez a fegyelmi hatóság kétfórumos legyen. Az egyik fegyelmi hatóság a főigazgatóság keretében, a másik természetesen a minisztériumban legyen és a döntő szó joga a miniszter urat kell. hogy megillesse. Általában ez a fegyelmi kérdés rendkívül fontos probléma, eddig kimunkálatlan problémája a középiskolai tanárságnak. Amikor a bíró péüdául egy elébeutalt tanári ügyet, panaszt vagy vádat elbírált, egyszerűen nélkülözött ebben a vonatkozásban mindenuemű jogszabályt, törvényes utasítást vagy rendelkezést. Éppen azért a fegyelmi és a büntetőjogi felelősség határvonalai teljesen elmosódtak, ami képtelen helyzetekre vezetett. A fegyelmi és a büntetőjogi felelősség nem volt élesen elkülönítve. Ennek az új fegyelmi szabályzatnak éppen az lesz a feladata, hogy pontosan határolja körül, meddig terjed a tanár fegyelmi felelősülése 1934. évi április 17-én, kedden. sége és hol kezdődik a büntetőjogi felelősség. Képtelenség ugyanis az, ami az iskola életében, elég gyakran előfordul, hogy egészen jelentéktelen fegyelmező cselekményekért vagy kijelentésekért a tanárt a maga fegyelmi hatóságának » megkerülésével a bíróság elé hurcolják. Ez tisztán lehetetlenség. (Ügy van! a jobboldalon.) Nem jelenti ez azt, — amit a napokban valamely újságíró barátunk kissé felületesen világgá bocsátott — hogy ezzel koncedálni vagy tolerálni akarjuk a testi fenyítéket a középiskolai ifjúsággal szemben. Szó sincs erről, minden testi fenyíték tényleg bűncselekmény, azonban a fórum, amely megbírálja és megtorolja, nem lesz minden esetben pont a bíróság akkor, amikor a taaiárnak van külön fegyelmi hatósága. Annak a fegyelmi szabályzatnak tehát, amelyet a miniszter úr meg fog alkotni, az lesz a feladatai, hogy a fegyelmi esetéket szigorúan írja körül, hogy pontosan elhatárolható Tegyen, hol kezdődik a büntetőjogi felelősség. Szeretném, ha a fegyelmi szabályzat ebben a tekintetben tényleg teljesen precíz, szinte taxatív felsorolásokat tartalmazna, hogy itt ne maradnának vissza haitárvillongások a fegyelmi hatóság és a bíróság között. Sőt azt r szeretném, ha az eseteket elsődlegesen és első kézben maga a fegyelmi hatóság minősítené és ha úgy érezné, hogy az eset túlterjed fegyelmi jogkörén, akkor azt tegye át a bírósághoz, illetőleg az ügyészséghez. De megvallom őszintén, ha a bíróság nem akceptálja ezt az álláspontot, akkor is elfogadóim a bíróság illetékességét, éppen az illetékesség kérdésének megállapításában: ha úgy látja, hogy ata eset tényleg súlyosabbra tényleg^ meghaladja a fegyelmi vétség mértékét, ám ítélkezzék ő, ha azonban alatta marad, tegye át az illető tanár fegyelmi hatóságához. Szóval ebben a dzsungelben, ebben a rendezetlen problémában rendet kell teremteni és én örömmel üdvözlőim a miniszter úr ebbeli elhatározását. Ugyancsak örömmel üdvözöljük a miniszter úrnak az indokolásban bejelentett reformszándékát a tanárképzés mezején. A tanárképzésről szóló törvény tagadhatatlanul nagy eredményeket hozott. A fiatal tanárgenerációnak t úgy tanulmányi, tudománybeli, mint metodikai készültsége feltétlenül magasabb, mint a régi tanári nemzedéké volt. Ez^ lojálisán el kell ismernem, azonban még mindig jelentős fogyatékosságokat tapasztalunk a tanárképzés területén, még mindig nincs meg az egyetem padjaiból kikerülő ifjúságnak, a tanári szukrészcenoiának a megfelelő filozój fiai és metodikai készültsége. Ez egy kissé még mindig felszínes. Ezt feltétlenül el kell mélyítenünk azért, hogy olyan szórványos vádak ne legyenek hangoztathatók, hogy pl. a pedagógiumból kikerült polgári iskolai sarjnak módszertani készültsége magasabb nivón áll gyakorlati vonatkozásokban, mint a középiskolai tanárnak. Azonkívül érdekes, hogy a középiskolai tanárjelölt tanulmányi ideje alaltt alig hall iskolaszervezési kérdésekről, iskolaigazgatási problémákról és sízabályzatokról, nincs anó'dja betekinteni a tantervbe, azután^ a tankönyvi problémákba, nem ismeri eléggé az utasításokat, nem ismeri a középiskolák rendtartását, hacsak magánszorgalomból nem pótolja ezeket a hiányokat. (Kornis Gyula: A gyakorló év!) Ügy hogy, éppen oda akarok konkludálni, megfontolandó volna, vlaijjon nem kellene-e a tanárképzés idejét a harmadik egyetemes tan-