Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-261

Az országgyűlés képviselőházának 261. ügyi kongresszus 'határozatának megfelelően hat évre felemelni. A hatodik évnek természetesen az volna a feladatai, hogy a tanárjelöltet az iskolának, hogy úgy mondjam, adminisztratív világába vezesse be. T. Ház! A tanár és a tanuló szempontjából ugyancsak fontos lépést és nagy haladást tartalmaz az indokolásban foglalt az a bejelentés, hogy a miniszter úr a túlterhelés problémáján is segíteni akar. Már meg is kezdte a tanulmányi anyag összébbszűkítését, összébbvonását, de tovább akar haladni ezen az úton, amit szintén örömmel üdvözlünk, mert hiszen ez az iskolák érdekében áll és a tanulmányi színvonalnak fog használni. De mégis csak egy orvosszere van a túlterhelés problémájának, ez az orvosszer pedig nem lehet más, mint az osztályok létszámának csökkentése, hogy a tanár tanítványaival valóban egyénileg, individuálisan foglalkozhassék. Éppen ezért mélységesen fájlalom az 1924. évi törvény ama szakaszának kiküszöbölését az új törvényjavaslatból, amely szakasz 1924-ben az osztálylétszámot a magyar középiskolákban 40-ben állapította meg. Nagyon jól tudom, hogy a miniszter urat pénzügyi aggodalmak, pénzügyi meggondolások vezették, nagyon jól tudom, hogy szíve ellenére távolította el ezt a nevezetes szakaszt az új törvényjavaslat szövegéből, hiszen egyedül ez volna az út és mód a középiskola tanulmányi színvonalának komoly felemelésére. Mert egyet vegyünk tudomásul, valljuk he,, ismerje el mindenki, különösen minden tanár érzi magában munkája közben, hogy a középiskolai tanulók majdnem 30 százaléka nem a középiskolába való, tehát ballasztja a középiskolának. Ha ezt a 30 százalékot kiszelektálnék, — kegyetlen jelszó, nagyon jól érzem, de a nemzet előbb-utóbb nem tudja kikerülni ennek az óriási szociálpolitikai, társadalmi kérdésnek megoldását — és a polgári iskolán keresztül, gyakorlati pályára tereinők, ezzel tehermentesítenők a Iközépiskolát, feleméin Ők a tanulmányi nívót és lényegesen előbbre vinnők azt a szociálpolitikai célt, amelyet elérendő cél gyanánt ez a középiskolai törvényjavaslat is kitűz maga elé. Mert sajnos, t. Ház, az iskola problémája ma nemcsak kulturális probléma, az iskola problémája ma szociálpolitikai probléma is és nem lehet előle kitérni. Eüszem, hogy nem is fog a kormányzat Ikitérni előle, ezt a középiskolai reformot új iskolai reformok fogják majd követni. 0 A következő etap az én meggyőződésem szerint nem lehet más, mint a polgári iskola reformja. A polgári iskolából miliő-iskolát kell csinálni, arra kell törekedni, hogy az az iskolaszékhely lakosságának főfoglalkozásához igazodó tantervével az ifjúságnak egy tekintélyes részét terelje át a termelői, a gyakorlati pályákra, mert mint nagyon jól méltóztatnak tudni, megdöbbentő jelenségekkel állunk szemben ezen a téren. Szörnyű csalódás várja itt a szellemi pályán botorkáló óriási emberfelesleget. Azonkívül az állástalanok száma veszélyesen, aggasztóan, tragikusan növekedik évről-évre, ami azután hogy hová vezet, ez iránti aggodalmaiknak a Képviselőház és a sajtó reprezentánsai sokszor egyenesen az Apokalypsis színeivel adnak már kifejezést. Le kell vonni a konzekvenciákat ezekből a jelenségekből. Meg kell döbbennünk, de cselekednünk is kell ellene, hogy az a tünet, amelynek tanúi vagyunk, elmúljék, hogy tudniillik a magyar ifjúság és elsősorban — kimondom ülése 1931t. évi április 17-én, kedden. 229 őszintén, mert ez statisztikai igazság — a keresztény ifjúság mennyire húzódozik az ipari és kereskedelmi pályáktól. Ez végzetes. Azonkívül a földmíves elemnek, a földmíves népnek millióit is teljesen készületlenül, teljesen iskolázatlanul eresztjük rá a barázdára, hogy ott dolgozzék, termeljen a XX. században a XVIII. század parlagi módszerével. Ez már benne van a köztudatban. Nincsen költségvetési vita, amelyben akár a kultusztárcánál, akár a földművelésügyi tárcánál, ezt a követelményt a szónokok ne hangoztatnák. Hiszem, hogy a kormányzat legközelebbi feladatai közé fog majd ennek a szörnyűséges, nagy emberi és nemzeti problémának a szőnyegre hozatala tartozni. Mert annak az elemnek az eltávolítása, amelyet — hogy úgy mondjam — eltanácsolunk a középiskola padjairól, namesak a középiskola, hanem az illetők saját érdekében is történik. Ha valaki a szellemi pályákon nem válik be, kitűnő karriert teremthet magának a gyakorlati pályákon, boldog, gazdag ember lehet belőle, nagyon értékes, hasznos tagja lehet a nemzeti társadalomnak, míg így a szellemi pályákon bukdácsol és úgyszólván kegyelemkenyéren kell egy íróasztal mellett görnyedve életét keresztül élnie. A nemzetet ebben a vonatkozásban csak egy kolosszális elhatározás mentheti meg, az, ha a nemzet intellektuális erőit teljes egészükben a termelés szolgálatába állítja és ebből a drága magyar földből és tehetségből, a magyar emberanyagból új értékeket, új javakat hoz világra és bocsát a nemzeti fogyasztás rendelkezésére. Egyedül ez a nemzeti felemelkedés útja, mert — sajnos — ma e&y nagy álomkóros betegségben él az egész társadalom; mint a pille a fény után, tódul ifjúságunk az iskolák felé, a tudomány 'fényforrása felé, de mindig csak a szellemi pályák felé, ellenben a szakiskolákat, és mindenekfelett kerüli a polgári iskolákat, amelyeket ha megfelelően megreformálunk, ha vonzóvá teszünk, akkor ezt az iskolafajt valóban az élet iskolájává lehet ,majd emelni. Így meg lehet teremteni a 40-es létszámot. A szelekció — mondom — egy óriási nagy társadalmi lépést jelent előre a nemzeti gazdasági boldogulásának az útján is. De ezen túlmenőleg végtelen hasznára lenne a középiskolának, ahol ilyenformán válogatott diákok serege tanulna, ülne ott válogatott professzorok lábainál. Mert a jó középiskolának két feltétele van: a válogatott, a tehetséges diák és a válogatott, lelkes tanár. (Úgy van! Úgy van!) A diákot válogassa ki a tanár, a 40-es létszám mellett klasszifikáljon komolyan, lelkiismeretesen, az apa szeretetével, szigorúságával és előrelátásával is, a tanárt pedig válogassa ki a tanárképző-intézet, az egyetem, a gyakorlóiskola, amelyet az új tanárképzőintézeti reformtól reklamálunk, kérvén, hogy a miniszter úr ott is építse ki ezeket a gyakorló iskolákat a tanárkéoző-intézetek mellett, ahol még hiányoznak. Álmodozunk azokról az internátusokról is, amelyeknek képét a miniszterelnök úr csillantotta meg képzeletünk előtt, hogy ezek által a tanárság is úgyszólván papi szemináriumszerű intézetben neveltessék ilyen zárt intézetek keretében. (Petrovácz Gyula: Kaszárnyákban!) az Eötvös-kollégium módjára. Lehet rajta vitatkozni, hogy ez milyen előnyöket tartalmaz a tanár tudásának, lelki életének kifejlesztése és irányítása szempontjából, csak egy a fontos, az, hogy az ifjú, akinek az internátus gondtalanná tette életét, amikor