Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-260

208 Az országgyűlés képviselőházának 260. merek, nem is egyet, aki más tankönyvet hasz- i nál, mint amilyent a diákokkal megvétetnek, úgyhogy annak a szerencsétlen diáknak, amikor^ rájön, hogy melyik könyvet használja a tanárakét tankönyvének kell lennie, az egyik az előírt hivatalos tankönyv, a másik az a tankönyv, amelyet a tanár használ. (Jánossy Gábor: Az ilyen tanárt jégre kell tenni!) Azt ! is^ helytelennek tartom, hogy az érettségi vizsgálatokon roppant szigorúsággal megkövetelik i a költemények felmondását, sőt nekünk volt j olyan felügyelőnk, aki, ha csak egyszer megakadt a diák valahol a költemény elmondása közben, már azt mondotta rá: ja, ezt a költeményt nem ismeri. Nagyon megharagudott rám, amikor azt mondottam, hogy akkor én egy regényt, egy színdarabot sem ismerek, mert nem tudnék végig szórói-szóra elmondani egyet ; sem. .' Roppant keserves dolog, hogy az érettségi ' vizsgálaton, amelynek kimondott célja, hogy a tanuló gondolkodó-, ítélőképességét lehessen megállapítani, verseket mondatnak fel és az a szegény diák az utolsó éjszakán gőzölgő fejjel, hajnal felé verseket bifláz, hogy azután majd meg ne akadjon a vizsgálaton. Ezt részemről teljesen kiküszöbölném. A verseket tanulják lenn az alsóbb osztályokban, vegyék számba az osztályvizsgálatoknál, de az érettségi vizsgálatot, amikor a nélkül is tele van annak a szerencsétlen diáknak a feje mindenféle káosszal, én nem cifráznám még azzal is, hogy verseket szavaljanak ottan. (Jánossy Gábor: Minden iskolában neked kellen tanítani, nagyszerű tanár lennél, a diákokkal érzel!) Csakhogy abba meg én pusztulnék bele. A túlterheléshez hozzájárul még az is, hogy behozták az úgynevezett egyfolytában való tanítást, abban a reményben, hogy csak délelőtt lesz a diáknak dolga. Ez így magában nagyon helyes volna, hogy délután felhasználja az idejét. Csakhogy az a baj, hogy délután is két-három órája van állandóan, nincs egyetlen szabad délutánja, tehát amivel tulajdonképpen indokolták az egyfolytában való tanítás behozatalát, az ok általában hiányzik. Az érettségi vizsgálatról szóltam az előbb. Ha megengedik, röviden kitérek a szelekcióra. (Halljuk! Halljuk!) A szelekciót általában véve helyesnek tartom, csak attól félek, hogy roppant nagy igazságtalanságokra fog vezetni. (Jánossy Gábor: Akkor már nem is helyes!) Nem hiszem, hogy volna széles e hazában ember, aki a nélkül is ne tudná, hogy milyen különböző értékűek az érettségi bizonyítványok intézetek szerint, (Ügy van! a jobboldalon.) sőt ugyanabban az intézetben is, a vizsgálóbizottság szerint. (Ügy van! Ügy van!) Ismertem olyan elnököt, — bizonyosan Madai igen t. képviselőtársam is ismer olyat — akinek az elve az volt, hogy senkinek sem szabad megbuknia az ő érettségi vizsgálatán. (Jánossy Gábor: Helyes volt!) Ha már odáig feleresztik, akkor nem szabad megbuktatni. A másik pedig a nélkül, hogy megkérdezte volna, hogy milyen az osztály, a legkitűnőbb osztályból is kivette a megillető procentet. (Derültség.) Mondom, ha ezen a bajon nem segítünk, nagy igazságtalanságok fognak történni. Arra is nagyon vigyázni kellene az érettségi vizsgálaton való osztályozásnál, hogy a tanulók tehetsége nem egyforma, sőt nagyon sokszor különböző irányú. Vannak olyanok, akik egyik irányban jóformán nem bírnak fogékonysággal, tehetségtelennek bizonyulnak, más irányban pedig feltűnően nagytehetségűek. Ismerek egyetemi ülése 193Jf. évi április 12-én, csütörtökön. tanárokat, akik velem jártak iskolába és akiket a latinból meg lehetett volna buktatni, más tárgyakból pedig a legkiválóbbak voltak és a megfordítottjára is volt példa. Azt mondom, nagyon helyes volna, ha utánoznók azt a német példát, ahol van egy rendelet, amely kimondja, hogy az egy irányban kevésbbé fogékony, de más irányban feltűnően nagytehetségű tanulókat nem szabad elzárni a továbbképzés, a felsőbb oktatás lehetőségétől. Az is nagy baj, hogy igen sokszor nem a tanárok osztályoznak. Ez különösen a felekezeti iskoláknál tapasztalható, ahol valamilyen magasabb dignitárius ül az elnöki székben és azután anélkül, hogy a tanárt megkérdezné, ő diktálja az osztályzatokat végig az egész névsoron keresztül, úgy, hogy a tanár csak pislog, de hozzászólásra nem igen van alkalma. Éppen ezért volna nagyon fontos az, amit már többen hangoztattak, hogy ne pusztán ennek a vizsgálatnak alapján, hanem a nyolc osztályban elért és tanúsított eredményének alapján kellene a tanulót az érettségi vizsgán osztályozni. Ebben a Petrovácz t. képviselőtársamnak igazat akarok adni, aki hangsúlyozta azt, hogy nagy figyelemmel kellene lenni az olyan tanulókra, akik folytonos emelkedést tanúsítottak, egész iskoláztatásukon keresztül sohasem hanyatlottak, sőt inkább emelkedtek. Az ilyenek tényleg érdemesek volnának arra, hogy őket a felsőbb kiképzés lehetőségétől el ne zárják. Kétségtelen dplog, — hiszen itt is nagyon .sokan hangoztatták — hogy az iskolai munkát tulajdonképpen csak becsületes, jóakaratú, képzett és arra született tanárokkal lehet végeztetni. Arra való tanár még gyenge tanterv mellett is tud eredményeket elérni, viszont a legjobb tantervet is hiába csinálják az olyan embernek, aki tehetségtelen, vagy a gyerekekkel nem törődik, a dolgát elhanyagolja. Éppen ezért tartom mindennél előbbrevalónak és alapvető fontosságúnak a tanárképzést. Legelőször is ehhez fognék és itt kezdeném a szelekciót is, azoknál a fiatalembereknél, akik tanári pályára akarnak lépni és folytatnám azoknál, akik az intézet igazgatására, vagy felügyeletére vannak hivatva. Az olyan tanár, aki csak folytonos buktatással akarja a maga munkájának hiányait pótolni és így akar eredményt elérni, ahelyett, hogy a diákot szeretetével bátorítaná, emelné, buzdítaná, keserű gúnyolódásával indokolatlanul megvető megjegyzéseivel, vagy esetleg vallástoeli ellentétek szításával elkeseríti, az nem való egyáltalában az iskolába. Ismertem egy zseniális diákot, aki áldozata lett egy ilyen tanárnak, aki őt folytonosan csipkedte. Ez a diák utoljára azt mondotta, hogy tanuljon az Ördög, én nem tanulok egy szót sem, úgyis hiába tanulok ennek a tanárnak. Olyan elfogult velem szemben, hogy hiába csinálok mindent. Éppen úgy nem hivatott a felügyeletre az olyan ember, aki elzárkózik a tanároktól, aki a világért sem adna egy jó tanácsot valamelyik tanárnak, hanem inkább a rövid látogatásán szerzett felületes benyomásait a gyűlésre tartogatja, hogy ott aztán elmondja megbízhatatlan, igazságtalan, nagyon sokszor igen rossz és elkeserítő bírálatait. Az ilyen látogatásnak, felügyeletnek sokkal nagyobb a hátránya, mint amennyi a haszna. Azt hiszem, hogy a gimnáziumban a tanulmányi rendnek és a .tanárok munkájának legjobb felügyelője az igazgató lehetne. Csakhogy akkor az igazgatónak ne adjunk 8—10 órát hetenként helyettesítésekkel megpakkolva, (Jánossy Gábor: