Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-260
Az országgyűlés képviselőházának 260. \ olyan tanárok tanítottak, akik maguk sem tudtak jól beszélni azon a nyelven. Például Félegyházán éveken keresztül el volt törölve a görög nyelv, behozták a francia nyelvet és nem volt francia tanár egyáltalában. (Jánossy Gábor: Annak csak a diákok örültek. Egyiket sem kellett tanulni! — Derültség.) Azt elhiszem, csakhogy a tanulmányi eredmény adta meg az árát. Szükséges, hogy a modern nyelvet tanító tanár feltétlenül könnyedén, helyesen, teljesen kifogástalan kiejtéssel beszélje azt a nyelvet és az olvasmányokat, ne a régi klasszikus íróktól vegye, hanem inkább a modernebb, lehetőleg társalgási színművekből, amelyek közelebb állnak az élő nyelvhasználathoz. Kétségtelen, hogy a leghelyesebb az az eljárás volna, amely a németeknél divatos volt, — nem tudom, hogy ma divatban van-e még, de a háború előtt tudom, hogy szokásban volt — hogy a modern nyelvek tanárait tíz évenként mindig kiküldték azokba az országokba, amelyeknek nyelvét a gimnáziumban tanították, hogy így állandóan lépést tudjanak tartani az ottani fejlődő • nyelvhasználattal. Magam is emlékszem egy úriemberre, aki panaszkodott erről nekem. Ö tudott franciául azon az iskolai nyelven, és ő tudta azt, hogy a törülközőt essuie-main-nak hívják, de amikor Franciaországban járt, — kisebb vendégfogadóban lehetett — azt kérdezték tőle, hogy hozott-e magával törülközőt: Avez-vous porté avec vous une serviette? Ö azt gondolta, hogy szalvétát kínálnak neki és azt mondta, hogy »Merci bien, j'ai une serviette.« Erre nem adtak neki törülközőt s kénytelen volt a saját fehérneműjével törülközni, mert nem talált törülközőt. (Derültség.) Szükséges tehát, hogy a társalgási nyelvet használják az iskolában, mert különben könnyen zavarba jöhetnek. Nagyon fontos azután, mint ezt már a régebbi rendelet is megállapítja, hogy a jól megválasztott irodalmi és történelmi könyvek töibb példányiban álljanak a tanulók rendelkezésére. Nincs annál kínosabb valami, mint amikor feladja a tanár valamely regénynek vagy színdarabnak az Ismertetését s akkor két hét alatt el kell készíteni azt a - dolgozatot, jóllehet csak egyetlen egy példány van az egész iskolában. Ezt az egyik diák a másiktól kunyerbálja, mert nincs más megoldása a dolognak. Ezekre a munkákra szükség van, mert ezeknek olvasása közben sajátítják el és merítik a tanulók a jóságnak, a jellemességnek, a nemes eszmékért való lángoló lelkesedésnek és önfeláldozásnak a példáit és 'helyes vezetés mellett igazán csak így sajátíthatják : el, tehetik úgyszólván második természetükké a kötelességérzést, a jellemnek ezt a legnemesebb tartalmát, amelynek segítségével azután akaratukkal nem a saját vágyaikat és kívánságaikat, hanem a közcélo kat, a nemzeti társadalom közös érdekeit szolgálják. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A tisztán csak gyakorlati, utilitárius irányú iskolákból a nevelésnek ez a legfenségesebb eleme hiányzik. A Eevue du Deux Monde 1884. számában van egy idézet a párizsi Ecole Politechniqae jelentéséből, mely szerint csodálatos az, hogy ebben a gyakorlati irányú iskolában a növendékeknél a hazaszeretetnek semmiféle megnyilvánulása sem észlelhető. E tekintetben a tanulók, csaknem teljesen kivétel nélkül, járatlanok és közömbösek, holott kiskorukban bizonyosan ők is lelkesen tanulták és énekelték a ése 193Jp. évi április 12-én, csütörtökön. 207 hazaszeretet himnuszát. Hát idejuthat nagyon könnyen a tisztán utilitárias irányú iskola. Az általános indokolásban az egyik helyen történik utalás erre a kizárólagos szakműveltségre, ahol ugyanis erre vonatkozólag azt olvassuk, hogy (olvassa): »Kétségtelen, hogy ennek a kizárólagos szakműveltségnek nagy része van annak a szomorú jelenségnek előidézésében, amit általánosságban a nemzeti közszellem, az egységes nemzeti világnézet hiányának szoktak nevezni. Ha gyermekeink a hajlamaiknak és képességeiknek megfelelő iskolafajtában művelhetnék egy-egy szakirányb an elméj üke t, _e hiányért megvolna a kárpótlás«. En azt állítom, igen ,t. uraim, hogy akkor sem volna meg a kárpótlás, mert hiszen egy nemzet fennmaradása^ és szerepe a többi nemzetek között nem az értelmi fejlettségből, nem is kizárólag a nemzet tagjainak természettudományi ismereteitől, hanem az egész nemzetet átható fegyelmezett közérzülettől függ. Tehát csak az lehet a tökéletes iskola, amelyben a természettudományi ismeretek és a jellemképző humánus tárgyak kiegészítik egymást. Bizonyos aggodalommal látom, hogy a történelem tanításánál a tanterv olyan harmadrangú szerepet szán a világtörténelemnek. Eii magam is azt mondom, hogy a legnagyobb súlyt kétségtelenül a magyar történelemre kell fektetni, a magyar történelemnek kell a középpontban állania, valamint a magyar etnográfiának, a magyar jellem ismeretének és általában mindenféle történelmi ismereteknek. Csakhogy a művelt ember nem nélkülözheti a világtörténelem nyújtotta tanulságokat. (Ügy van! a jobboldalon.) Nem nélkülözheti a művelődéstörténetet, a gazdasági ismereteket stb. sem. Ennek a tantárgynak azonkívül a jellemképzésre nagyon alkalmas volta mellett még az a nagy előnye is megvan, hogy a tanulók legtöbbnyire — jó tanár mellett természetesen mindig — élvezettel, gyönyörűséggel tanulják a világtörténelmet. Nagyon jó alkalmat ad ez a mi középiskolai tantervünkben meglehetősen elhanyagolt geográfiai ismeretek nyújtására és azok állandó ébrentartására is. Nagy túltermelés a mi iskolánkban tulajdonképpen nem volna, ha a tanárok mindig komolyan tartanák magukat az utasításokhoz, csak az a baj, hogy igen sok olyan tanár van, aki azt hiszi, hogy a diáknak nem kell több tárggyal foglalkoznia, csak az ő tárgyával. (Jánossy Gábor: Mindegyik a magáét tartja a legfontosabbnak!) En például ismertem tanárt^ aki az egyik óráról a másikra — irodalomtanár lévén — feladta két-három, sőt többkötetes regények elolvasását és azok tartalmáról szigorúan számot is kért. (Hadházy Ferenc: Puskázásra késztette őket!) Igen ám, de a részleteket is megkérdezte. Megkérdezte például, hogy hogy hívták ezt és ezt az alakot, kivel veszett össze a korcsmában, hol sebesült meg, stb., a regényt tehát el kellett olvasni, hogy erre is feleletet tudjon adni a diák. Már most el lehet képzelni, hogy mit tanulhatott akkor az a szegény diák, hiszen ezeket a regényeket is aligha ^ tudta elolvasni, hacsak fel nem áldozta az éjszakáit^ Vannak olyan tanárok, akik nem^ hasznainak tankönyvet, hanem magyarázat után kívánják meg a felelést. Ha észreveszik, hogy a tanulók a tankönyv szerint tanulnak, mindjárt le is ültetik az illető tanulót. Sőt olyat is is30*
