Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-260

204 Az országgyűlés képviselőházának 260, ülése 193b. évi április J2-én

} csütörtökön. ságom eredménye, (Jánossy Gábor: Elhiszem!) elvitázhatatlan, elévülhetetlen eredménye. (Jánossy Gábor: Elhiszem!) Nagyon szeretném, ha e pillanatban idebent volna a mélyen t. miniszter úr. De az államtitkár úr majd lesz, szíves közvetíteni egy kis reminiszcenciát, amelyet neki akartam elmondani. En egy nagy magyar alföldi városban tanultam egy reáliskolában. Az iskola igazgatója egy katolikus pap volt: Hanusz István, azt hiszem, a természettudományos műveltség egyik legkiemelkedőbb magyarja! (Jánossy Gábor: Ügy van! Ügy van! Ismerjük a nevét, meg a tudományát!) Ennek az iskolának tankerületi főigazgatója^ pedig dr. Hóman Ottó volt, a miniszter úr édesapja, ö előtte vizsgáztam, a reáliskolai tantárgyakból. Személyesen kérdezett és a vizsga után magához kéretett engem az igazgató jelenlétében. Azt mondotta: »Az a megfigyelésem, hogy önnek a természettudományos műveltségnek a reáliskolában való elsajátításán túl a gimnaziális műveltség kiegészítő ereje ^mellett a jogi pályára kellene mennie. Ezt én most a vizsgáztatáskor megmondom és buzdítom önt, hogy tegye le ezt a különbözeti vizsgát.« (Váry Albert: így lett ügyvéd!) En letettem és így lettem reáliskolai tanulóból jogász. Pár esztendő múlva újra találkoztam Hóman Ottó tankerületi főigazgató úrral. (Jánossy Gábor: Már hallja ám a miniszter úr!) Ez akkor volt, amikor egy katolikus egyházjogi pályakérdésben írtam egy könyvet, amelyet elfogadtak jutalmazásra. Erről beszéltem néhai Vass József miniszter úrral, amikor a pápai bulla dolgában vitatkoztunk és ő csak nézte, hogy honnan tudom én mindezeket a dolgokat? Erre megmondtam neki, hogy mindezt Hóman Ottó tankerületi főigazgatónak köszönöm, akinek nagyszerű egyéniségét, hallatlan pedagógiai készségét érett ésszel, amikor az iskola padjaiból már rég kikerültem, még mindig folyton látom. Minden alkalommal, amikor találkoztam vele, kitüntetett megszólításával, buzdító szavával és mondta: lássa kérem, a reáliskolának humanitárius ereje is van, nemcsak természettudományos műveltséget adó ereje! Nekem ez jutott az eszembe és ezért szerettem volna, ha e mondat elejénél is iftt lett volna a mélyen t. miniszter úr, amikor azt mondottam, hogy előttem e pedagógiai nagyságnak tanítóerejű példája lebeg. Egész életemben igen gyakran előhozom, ihogy tulajdonképpen Hóman Ottónak köszönhetem, hogy ezt a pályát az ő serkentése folytán választottam. Akkor nem voltak ilyen szaibályok és nem volt külön hatályossági képesítés, amely valakit tanulmányai továbbviteléhez vezethet; ak, kor csak egyéni megfigyelés volt. Ha én kérem valamire a miniszter urat és az államtitkár urat, akkor ez az, hogy ne ezeket az^ órákat iszabályózzák, hanem a tanár képesítését és a tanár viselkedését a tanulóval szemben. Higyje el nekem a mélyen t. miniszter úr,: ha kiadna például egy olyan rendelkezést, amely szerint nem engedi meg, hogy a középiskolai igazgató vagy tanár az adókivető bizottság tagja legyen, rengeteget érne el vele, mert ma ez a retrográd irányzat s ennek csökevényei mutatkoznak. A szülő nem is a tanárt és az igazgatót látja bennük, hanem kenyérkeresetére gondolva eszébe jut, hogy holnap az igazgató úr vagy a tanár úr fog elnökölni az adókivető bizottságban s ez a fontos előtte. Hogyan jut itt a pedagógiai szempont érvényre, ha az összeférhetlenségre gondolunk, ahol a legrigorózusabbaknak kellene lennünk? Méltóztassék megnézni az életadta viszonyokat, hogy miképpen reformálják és léptetik életbe az intézkedéseket az alkotmányosság es a demokrácia mai földjén, Franciaországban. A Staviszky-esettel kapcsolatban, amidőn látta a nagy nemzet, hogy a közélet keresztül-kasul szövetett ilyen panamista módszerekkel, tatált ott üe-yvédet, bankárt, tanárt... Elnök: T. képviselő úr, az összefüggést nagyon bajos megtalálni a képviselő úr vlőadása és a törvényjavaslat között. (Derültség.) Gál Jenő: Ha majd magyarázatul felolvasnám annak az iskolaigazgatónak nevét, aki panamista volt és aki nem tanított... Elnök: Az sem tartozik ide ehhez a tárgyhoz! Gál Jenő: Nem is kívántam részletesebben taglalni, csak rá akartam mutatni arra, hogy spontán intézkedések szükségesek ahhoz, hogy az élet által kitermelt ezek a visszásságok eltűnjenek. Bízom az igen t. miniszter úrban, hogy gondos figyelem tárgyává fogja tenni a tanárok magánéletét. A régi Németországban az volt a legnagyobb szabály, hogy a tanár együtt játszott a növendékeivel és játszva tanított, barátokká lettek, nem a tekintély címén, amely nálunk annyira dívik, hogy — amint Túri Béla képviselő úr helyesen jegyezte meg — ott kezdődik az igazi tanár, akinek egyetemi magántanári képesítése van. (Jánossy Gábor: A régi világban nem voltak kenyérgondjaik!) Ez a cím adja meg a kenyeret? (Jánossy Gábor: Nem mondom!) De akkor nem hibázott rá a mélyen t. kéoviselő úr! (Jánossy Gábor: Elhibáztam! — Derültség.) Ezek mind olyan kérdések, amelyek igen sokat jelentenek a nemzeti művelődés szempontjából. Híve vas-yok a tanári függetlenségnek, a tanári szabadságnak, de híve vagyok a tanulás szabadságának is. Nem szabad megkötni, nem szabad béklyóba verni az ambíciót. (Erdélyi Aladár: Az úgvis naoryon szabadon van, nem nagvm verik béklyóba!'» Megint nem merek példákhoz nvúlni... (Derültség.) Elnök: A javaslatnál méltóztassék maradni! Gál Jenő: ...pedig nagyon kínálkoznának és a mélyen t. barátomnak külön is bebizonyíthatnám, hoe-y nem úsy van, ahogyan ő azt szépen elgondolja. (Zaj.) A tanulók félnek tanáraiktól és ez nincs jól íe-y. Ez a félelem másutt is megvan. Talán méltóztatnak megengedni, ha annyit mondok, hogy a magyar közigazgatási berendezkedésben — mert hiszen az oktatásügy is egy nagy közigazgatási kérdés — alaptétel, hogy ha valaki bemegy egv hivatalba, meg van ijedve. Ennek kellene megváltoznia; a gyermek, a tanuló úgy menjen az israzgatójáboz és tanárjához, mint aojához, (Jánossy Gábor: Ha nem tudja a leckéjét, akkor remeg, de akkor az apjától is fél!) az a sok stúdium, amelyet most szentelnek a gyermek idegéletének, sohasem kellett volna, hogy külön tanulmány legyen, ha ez a rendszer, a tekintélynek ez a bálványrendszere nem volna, amely az iskolákban így van felépítve. T. Képviselőház! En azt gondolom, hogy a mai válságos időkben az ország sorsának intézésében valóban minden kérdés lényeges, de a nemzeti öntudat és egység kiépítésének gondolatában leglényegesebb az oktatásügy. Ha ugyanis ez az oktatás nem váltja ki a tanuló-