Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-260

Az országgyűlés képviselőházának 260. ból a polgáriasultságnak azt a mértékét, amely azt hirdeti meg neki, hogy az iskola padjaiban ugy egyenlő minden gyermek, mint ahogy a hívők között mindenki egyenlő a templomban; ha ezt a gondolatot nem termeljük ki, ha a megkülönböztetést nem tüntetjük el akár a felekezeti iskolák fenntartása, akár egyéb szempontok tekintetében, amely megkülönböztetés eltávolít az egységesítő gondolattól s amely megkülönböztetés osztály és származás szerint választja el a tanulókat egymástól, akkor nem fogjuk elérni soha, de soha a történelmi időknek azt a magaslatát, amelyet Széchenyi István könyveiben találunk. (Erdélyi Aladár: Mint egyházjogász, tudhatja, hogy ott is vannak patronusi székek!) Igen, de nem ülnek benne azok, akik arra hivatottak. Nagyon szeretném, ha ehhez a témához közelebb juthatnék, mert én a patronizálás gondolatát nem igen szeretem ebben az értelemben, mert abban egy kis protekció rejlik. (Erdélyi Aladár: Nem is kicsi!) Engedje meg a miniszter úr, hogy mint történettudósnak, figyemébe ajánljam André laruieu narom-negy nappal ezelőtt megjelent könyvét. A címe: »L'heur de la décision.« Ebben a könyvben a nagy Franciaországnak és Európának egymásrautalt államait a demokratikus fejlődés és oktatásügy szempontjából is taglalja. Igénytelen nézetem szerint évtizedek óta nem jelent meg hasonló értékű fejtegetés. Tardieu azt mondja ebben, hogy egy nemzet polgári értékének kiépítése attól függ, hoery milyen az iskolája. Én azt mondom, hogy a folyton ajkainkon hordott demokrácia valóraváltása attól függ, milyenek lesznek az iskoláink és különösen milyenek lesznek középiskoláink. Ha olyanok lesznek, amilyeneknek ez a törvény tervezi, akkor a miniszter úr minden jószándéka mellett is visszafelé fogunk menni, mért hiányzik a lélek ebből a törvényből, ez csak egy keret, amint be is vallja, s én nem vagyok hajlandó rendeleti úton való szabályozásnak meghagyni azt, ami lelke egy törvénynek. Emberek vagyunk, aztán még Magyarországon is előfordulhat az, hogy egy miniszter lemond; ritkán, de azért ilyesmi is előfordult és előfordulhat, (Vázsonyi János: Eégen! — Szűcs István: Nem is olyan régen!) tehát milyen garanciája lesz annak, hogy egy másik miniszter ugyanolyan szellemben fogja rendeletét kiadni, mint a mostani? (Jánossy Gábor: Parlamenti ellenőrzés! — Derültség a baloldalon.) Az aztán nagyszerű, t. képviselőtársam, amint látni szokta, amikor szavazunk, az bizony felséges egyértelműség, ott nagy egység van, azt megengedem. Komolyan véve azonban a dolgot, bocsánatot kérek, ez mégis egy jelentős közjogi tétel is: Lehet rendeleti útra fenntartani olyasmit, aminek szabályozása törvénybe való? Ez lett rendszer nálunk. Valósággal elkobozták azt a jogot, amely a törvényhozás beavatkozását igényli. Amikor itt nap-nap után olvassa az ember ezeket az intézkedéseket, akkor mégsem lelhet ekképpen hïzalmat jelenteni. Ez mégsem lehet. Aki ezt megérzi, annak ezt el keli mondania és őszintén fe] kell tárnia. Tételezzék fel, hogy objektív meggyőződés mondatja velem, hogy ártunk ezzel. Például nagy elismerést váltott ki belőlem is, mint mindnyájunkból, Kornis Gyula beszéde. Mégis azt kell mondanom, hogy a mélyen t. képviselőtársamnak a reáliskolák elparentálásáról mondott beszédében volt valamelyes megalkuvás. En KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XXI. ülése 193Jp. évi április 12-én, csütörtökön. 205 azt szerettem volna, ha megmondta volna, hogy nem helyesli a differenciálásnak ezt a módszerét, amely ok nélkül töröl és pusztít el bevált nagyszerű intézményeket, pusztítja el az Eötvös báró hagyatékát, azt a konzerválást, amely Treforton keresztül Klebelsbergig eljutva a magyar oktatás ügyének nemzeti értékeit úgy akarta megtartani, hogy mindig Európa felé nézett. Meg kellett volna mondania, hogy nem helyes ezt itt folytonfolyvást beleburkolni nemzetiszínű csomagolásba, szalagokkal felru'házva és azt mondani, hogy »a nemzeti tárgyak tanítása, a nemzeti tárgyak ápolása«. Nincs külön nemzeti tárgy, mer.t minden tárgyat, amelyet a magyar iskolában előadnak, magyar nemzeti szellemben kell előadni. Szeretném most felolvasni, hogy mennyire emelkedettek voltak azok a fejtegetések, amelyeket a magyar Képviselőházban Beöthy és ' a többi nagyok elmondottak a másik Beőthyről, Beöthy Zsoltról, azután elmondottak Kármánról, Alexander Bernátról, a nagy pedagógusokból, akik ezeket az elrejtett megkülönböztetéseket kiűzték lelkűkből, akik azt vallották, hogy van valami nagy intézkedő erő abban, ha az, iskola padjain arra kényszerül a gyermek, hogy egyenlőnek tartsa magával a szomszédját. (Mozgás a jobboldalon.) Milyen nagy nemzetnevelő intézkedés van például abban, hogy kötelező az ingyenes tankönyv elfogadása, hogy a gyermek érezze meg azt, hogy az állam fenntartó hatalma és ereje mutatkozik meg abban, hogy ő köteles a nemzetnek állami ajándékát elfogadni! (Erlélyi Aladár: Sajnos, nagyon rászoknak az ingyen elfogadásra, attól félek!) T. képviselőtársam, ez sokkal komolyabb valami, amit én itt érintek. (Erdélyi Aladár: Komolyan veszem, ne méltóztassék másként gondolni!) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Hiszen az, amit megtisztelő ajándékként adnak az életben, csak felemelő tudatot nyújt. A magyar büszkeségben és a magyar önállóságban, a magyarságnak ebben a tulajdonságában mutatkozik meg az óvó erő, mert a magyar senkitől sem szeret ingyen elfogadni valamit, a magyar nemzettől, a magyar nemzet egyetemét jelentő magyar államtól azonban elfogadhat valamit, különösen amikor azt kötelezővé teszik. Tetszik tudni, hogy például a most kigúnyolt német rendszerben mi volt kötelező? Nem állhatott meg az automobil az iskolánál, hogy az előkelő emberek gyermekeit haza szállítsa. Előbb el kellett rnennie a gyermeknek együtt játszani a szegény tanulótársával és azután együtt hazamenni. Nem úgy, mint itt látjuk, hoery egyesekért külön autó megy, livrés inasokkal, amely autó odaszállítja és visszaszállítja őket az iskolába, az a másik gyerek meg nézi ezt rongyos cipőben és rongyos ruhában. Az ilyesmiket kell kiküszöbölni. Egységes szellemet kell teremteni a gyermekek között, demokratikus érzületet, polgári önérzetet kell nevelni a gyermekekbe, hogy az a gyermek lássa és érezze, hogy az iskolai tegeződés nem olyan, mint a politikai világban_ a kérlek, kegyelmes uram. A tegeződésnek az iskola padjain olyannak kell lenni, amely összeforrassza a gyermekeket a gondolkodásban, a magyarság iránti hevület mellett, az európai civilizatórius erővel. Ebből származik majd egy olyan társadalom, amelyre büszkén hivatkozhatunk, hogy: íme, ezt a magyar iskola ter30