Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-260

202 Az országgyűlés képviselőházának 260. teni. Hiszen nem tudom elképzelni, hogy a mé- l lyen t. miniszter úr, aki mindent nagyszerű történeti távlattal és kritikával illet, csak azért kívánjon új törvényt alkottatni, hogy abban benne legyen, hogy heti hány órában kell tanítani az igazgatónak és hány órában a tanár nak. Ezek nem törvényes meghatározás alá tartozó kérdések. Éppen ezért rá kell mutatnom arra a konstruktív hibára, hogy amíg a törvényjavaslatban ezeket a másodrendű kérdéseket szabályozzuk, az elsőrendű kérdést, például a tanárképzést nem. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Külön törvény van rá!) Engedje meg, mélyen t. miniszter úr, van külön törvény rá és a mélyen t. miniszter úr mégis a következőt ígéri ebben a javaslatban. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: A törvény nagyon jó!) A régi törvény kitűnő, ez a javaslat nem jó. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter : A tanárképzési törvény kitűnő! — Ka bók Lajos: Csak ez nem jó! — Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: önnek nem jó, nekem jó!) Bocsásson meg a mélyen t. Képviselőház, ha én azt mondom, hogy nem szükséges annyi rendeletnek kilátásba helyezése, mint amennyiről ebben a kerettörvényben szó van. Egyáltalában fel kellene hagyni azzal, hogy most már általában mindig csak kereteket teremtünk és keretekre alkotunk törvényeket. Eddig minden esszenciális munkának a tartalma volt a lényeg. Itt azonban a magyar törvényhozás legújabb feladatai között — és különösen ennél a javaslatnál bátor vagyok külön rámutatni erre — minden harmadik szakasz azt mondja, hogy ezt meg ezt a kérdést majd rendeleti úton fogja szabályozni a miniszter úr. Jó, szabályozza rendeleti úton, de akkor legalább a magyar közjognak megfelelően konstruálják ezt. Nem fogja rossz néven venni a miniszter ur, ha én az ő külön házi jogtudósukra, Tomcsányi professzor úrra és felsőházi tagra hivatkozom, aki majd bírálja meg, hogy milyen hallatlanul nagy hiba csúszott bele ennek a törvényjavaslatnak szerkezetébe. Nem tudom, emlékszik-e a miniszter űr arra, hogy például a 38. §-ban a következőket olvashatjuk. (Olvassa): »Az egyetemi és más főiskolai tanulmányokra képesítő hatály megállapításának részletes szabályait a minisztérium az államfő által jóváhagyott rendeletben szabályozza.« Mi ez? Van ilyen? Az államfő hagyja jóvá? Nem! Aki a közjogot ex asse csak egy kissé is tudja, az ezt a furcsaságot be nem veszi. Az államfő bocsáthat ki rendeletet, úgy mint a király, a miniszter is bocsáthat ki rendeletet, de olyan rendelet, amellyel elmennek az államfőhöz, hogy hagyja jóvá és ezt a rendeletet mint miniszteri rendeletet, államfői jóváhagyással^ bocsássák ki: kissé frivol játék, t. Képviselőház. Ilyen csekélységekben igen furcsa elcsuszamlások vannak, úgy amint például annakidején megemlítettem, hogy a Szent Korona mindent egybefoglaló jogával szemben micsoda elesuszamlás az, amikor a végrehajtó hatalmat, a bírói ítéletek kihirdetését a Szent Koronával hozták kapcsolatba. Nem azt mondom, hogy a mai súlyos időkben ezek valami falrengető nagy problémák, de nem szabad megtörténnie, hogy a masryar törvényhozás ilyen közjogi nonsenst törvényben hirdessen meg. Általában nagyon hibáztatom, hogy a Kormányzó úr személyét, amelynek felette kell állania minden vitának, ilyen törvényszerkezetbe ülése 1934-' évi április 12-én, csütörtökön. így vigyék bele, mintha arról volna szó, hogy a Kormányzó úr előre protezsál egy rendeletet. Ennek nem szabad megtörténnie. Ha ezeket a kérdéseket törvényben szabályozzák, úgy amint kell, nem kerettörvényben és nem ígérnek rendeleteket, hanem szabályszerűen és törvényszerűen kimondja a törvényhozás, hogy a miniszter úr ilyen és ilyen módon rendeletet bocsát ki: ezt megértem. De előre beharangozni, hogy ez a rendelet olyan lesz, amelyet az államfő jóváhagy, ez annyit jelent, hogy a rendeletet előre törvényerőre emelik és a törvénnyel egyenlő erejűnek hirdetik meg. Így nem szabad a magyar közjog erősségeivel, a magyar közjog megkülönböztetéseivel, az alkotmánybiztosítékokkal és a szabadságjogokkal játszani! Nagyon kérem, méltóztassanak talán valamilyen úton-módon meggyőzni a mélyen t. miniszter urat és a kodifikáló urakat, hogy ezt revideálják, igazítsák ki, mert ha ilyesmi fog megjelenni a törvénytárban, nagyon sokan jogosan fogják azzal a kritikával illetni ezt a törvényt, hogy közjogi tudatlanságból fakad. Amint mondani bátorkodtam, az iskola kérdése ma sokkal jelentősebb és fontosabb, mint volt a múltban. Az a vonal, amelyen a modern Magyarországot kiépítették, amikor a modern Magyarországon megteremtették az előjogokkal szemben az egyenjogúsítás fogalmát és felemelkedtek a nemzeti öntudatosság kérdésében arra az egységre, amely a pártegységgel szemben a közös nemzeti vonások, az egységes nemzeti tulajdonságok alapján teremtette meg az összetartozás gondolatát: a polgár fogalmában csúcsosodik ki. Itt álljunk meg egy pillanatra, amikor azt kérdem: vájjon Magyarország jelenlegi helyzetében az öntudatos és a szabadságjogokkal felruházott polgár fogalma, különösen e tanítási rendeletekkel és törvénytervezetekkel kapcsolatban, ki van-e építve? En minden jogérzékkel biró embert felhívok arra, hogy olvassa el Széchenyi örökérvényű meghatározásait, amelyek azt mondják, hogy: homályos aspirációban él a nemzeti öntudat gondolata és világos politikai eszmévé csak úgy alakul át, hogyha az országnak partikuláris érdekcsoportjai faji és felekezeti megkülönböztetésekre osztottan egymáshoz közelednek és egybeforrnak. T. Képviselőház! Ne tréfáljunk! Soha az életben ez a partikuláris megkülönböztetés nem dühöngött jobban, mint manapság. Ez a partikuláris megkülönböztetés, az érdekcsoportok hajszája soha az életben nem rontotta meg anynyira a magyar közéletet, mint manapság. Pártkülönbség nélkül tessék felelni arra, vájjon a citoyennek megnemesült fogalma él-e, megvan-e az a született szabadságjog, amellyel éppen a tanulási és tanítási rendszerben a teljes szabadságot, a katedra és az iskolapad szabadságát, a szülők szabadságát szabályozzák. Akkor olyasmi fordul elő, hogy a gyermeket hazakergetik az iskolából, ha nem tudja lefizetni a tandíjat; demokratikus és polgári jog-e ez? Amikor előfordul az. hogy egymással vetélkednek és versengenek a különböző iskolafenntartók annak a szellemnek dolgában, amelyben tanítanak: ez a polgári egyenlőség tudata? Az ember azt olvassa ennek a törvényjavaslatnak 38. §-ában, hogy leteheti valaki az érettségi vizsgát és beleírják a bizonyítványába, hogy ezzel a — mondjuk — jeles : érettségi bizonyítvánnyal, — gyakorlati példáink van-