Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-260

Az országgyűlés képviselőházának 260. tott gazdálkodásnál stb. még sokkal több ember van érdekelve a megélhetés szempontjából a gazdasági kérdésekben, akiknek érdekében áll, hogy e téren valamiféle ismeretekkel rendelkezzenek. Ez olyan gondolat, amelyet sokszor hallok mezőgazdasági körökben, kamarákban és amelyet a miniszter úrnak szíves figyelmébe ajánlok. Még csak egyet akarok kérni, — az is benne van a javaslat indokolásában, tehát a miniszter úrnak is a szívéhez nőtt ez a gondolat — hogy a tanárképesítéshez is nyúljon hozzá és tökéletesítse azt. Mert tessék elhinni, a túlterhelés egész kérdését én a tanárképzés kérdésének tekintem. Ugyanazt a tananyagot, sőt ugyanazt a tankönyvet lehet úgy követelni, hogy a gyermekek abba belegörnyednek, de lehet azt észszerűen úgy is tanítani, hogy csak a fontos részeket követeljük meg a tanulóktól, a többit pedig csak olvasmányként olvassák el, hogy valamit tudjanak róla. Szóval az a fontos, hogy mértéket találjanak és praktikus érzékük legyen, tudják, hogy a tanár mit követel, nem pedig az, hogy minden tanár azt higyje, hogy az ő tárgya a legfontosabb, hogy tehát a tanulóknak mindent kell tudnia az utolsó pontig. Ha a nemzeti művelődés lesz a tanítás gerince, ennek természetes következménye az, hogy az irodalomtörténet is kibővül. De az csak nem tartozik nemzeti művelődésünkhöz, hogy mindenféle kis írók kis műveit, egyes verseit, ezek címeit mind tudni kelljen; ennél sokkal hasznosabb, ha a világirodalom nagy íróit is ismeri és ha a magyar szellemet, az irodalomtörténetnek igazán lelkét tudja átvenni és megtartani a tanuló. Ne legyen tehát ez szekatúra tárgya. Amikor a miniszter úr indokolásában azt mondja, hogy javaslatot fog előterjeszteni a tanárképzés megfelelő irányítására és átszervezésére és hogy jön majd az iskolafelügyeleti törvényjavaslattal, ebben benne van az, hogy ő érzi, hogy az az eredmény, amelyet a közéniskola felmutat,^ nagyrészt a tanárok egyéniségétől függ. Ezért arra kérem, — nem is őt, hanem a magyar társadalmat — hogy a tanári kart és a tanárságot ne kicsinyeljék le például az egyetemi tanárokkal szemben. Nálunk a közfelfogás, vagy inkább a társadalmi felfogás az, hogy csak az igazi tudós és kiváló tanerő, aki valamely magasabb pontra jutott. Ez pedig nem így van, mert az intelligenciának nagy része lappang a tanári karban és nagyon kitűnő nagy magyar .szellemi erőtartalék ez. (Ügy van! Ügy van!) En a nyáron két-három országban megfordulva, majdnem mindenütt a miniszterelnöki székben is középiskolai tanárt találtam. Ezt csak azért említem, hogy a tanárság érezze, hogy a miniszter úr is és az egész magyar közvélemény is őt igazán annak az erőnek tartja, amelyre a magyar művelődés kimunkálásában nagy szükség van. s ezért őt nagyon respektálja és nagyra becsüli. Minthogy látom egyrészt azt, hogy a miniszter úr ezt a jogi helyzetet ilyen helyesen, jól és a szükségnek megfelelően tisztázta, és mivel másrészt az egész törvényjavaslatban a még benyújtandó további javaslatokkal kapcsolatban látom, hogy a magyar művelődést előbbre akarja vinni, a javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Gál Jenő! Gál Jenő: T. Képviselőház! Előttem szólott Túri Béla t. képviselőtársam fejtegetései köütése 193 h. évi április 12-én, csütörtökön. 201 zül különösen az utolsó mondat ragadta meg nagyon figyelmemet, amelyből demokratikus gondolkozás csillámlott elő, nevezetesen az, hogy a címekkel felruházott tanárok megkülönböztetése a valóban tanító tanároktól milyen ellenzést vált ki a közvéleményből. A tanítás iránt érdeklődő nagyközönség nem szereti a címes megkülönböztetéseket, azt nézi, hogy melyik tanár tanít célirányosabban, és valóban, a nemzeti nevelés szempontjából, ha valahol, itt a tanítás és a tanulás terén érvényesülniük kellene ezeknek a demokratikus gondolatoknak, amelyeket Túri Béla igen t. képviselőtársam ecsetelt. Fájdalom, a javaslatban nem vagyok képes felfedezni ezeket az irányokat s mivel a mélyen t

% miniszter úr egyénisége és tudományos kiválósága a legnagyobb tiszteletére késztet, éppen e fokozott személyi jelentőségénél fogva bizalmatlanságomat a javaslattal szemben tartozó kötelességem fokozottabban indokolnL Állampolitikai szempontból, mélyen t. Képviselőház, az iskola, az oktatás a mai időkben sokkal jelentőségesebbé vált, mint volt hajdanában. En úgy fogom fel a kérdést a mai aktív politika szempontjából, hogy összehasonlítást kívánok tenni a magyar nemzeti fejlődés, a nemzeti öntudat fejlesztése céljából és szempontjából az elmúlt id'ők és a mai idők között. Nem nehéz az itt sokszor Széchenyire történt hivatkozással elindulnom azon az úton, hogy a mélyen t. Képviselőház figyelmét ráirányítsam arra, hogy a nemzeti egységnek, a nemzeti felemelkedett öntudatnak miért oly jelentékeny állomása ma a közoktatás kérdése, szemben az elmúlt idők jogalkotásaival. Ha a magyar történelmet objektive nézzük, meg kell, hogy állapítsuk, hogy az újkori régi időkben a. felfelé ívelése azoknak a politikai szempontoknak, amelyek a magyar nemzeti önállóság kiépítését tervezték, először a rendiséget, az osztálykülönbséget rombolja szél, a modern jogalkotás tényezőit viszi bele az államalkotásba és a közjogi egység fogalma helyett megjelenik a nemzeti egység fogalma; nem úgy ám. mint ahogy pártallokuciókban azt olvassuk. A gradualitás abban van. hogy az újkori eszmék befogadása után és útján Széchenyi nyomdokain három nagy közoktatásügyi miniszternek: Eötvösnek, Trefortnak és Klebeísbergnek, e három egyenrangúan kiváló nagyságnak — figyeljék meg t. képviselőtársaim az oktatásügy kiépítésében alaptörekvése nem a most folytonosan hangoztatott nagy nemzeti gondolat, amely mint character indelebilis él a magyarságban és az ifjúságban. Indokolásul azt beállítani, hogy ennek fejlesztése, fokozása és konzerválása van ebben a javaslatban ez tautológia és azt mutatja, hogy a régi nagy miniszterek ezt természetesnek tartották s a magyar nemzet intuíciójából kiforrott és kimagaslott nagy nemzeti öntudatnak nem a kiépítését tartották szükségesnek, mert ez a fundamentum él. ez a fundamentum a magyar nemzetnek veleszületett tulajdonsága. Ellenben már Széchenyitől kezdve, — parlamenti tárgyalások tanúskodnak róla — Irányi Dániel és az ellenzék többi nagyjai állandóan azt hangoztatták, hogy a magyar ifjúságot öröklött nemzeti tulajdonai mellett európaivá kell tenni. Ezért nézzük, mi a feladata annak a korszaknak, amely feladatául tűzte ki, hogy segítsen az elmaradottságon, mert egy reformnak másképpen értelme nincs, ha az nem az elmaradottságon, a helytelen irányzaton akar segí-