Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-259

180 Az országgyűlés képviselőházának 25 ság alapján lehetőség van arra, hogy megfe­lelő eljárás indíttassák azon külföldi motor­gyárak tulajdonosai ellen, akik a vámmalások­ban résztvettek? Van-e tudomása a pénzügyminiszter úr­nak arról, hogy a Dénes B. Ét. olyannyira előre megfontolt szándékkal és példátlanul álló vakmerőséggel követte el a vámcsalá­sait, hogy vámcsalási szándékát 1927 augusz­tus hó 14-én, tehát a cseh kereskedelmi szer-' zőclés életbelépte után egy héttel később a ^Köztelek« című lapban hirdetés útján előre bejelentette! Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy a fent hivatkozott hirdetés meg­jelenése után egy héttel később, 1927 augusz­tus 21-én elsőízben, majd később több ízben is tényleg a cseh kedvezményes, vagyis kizá­rólag az 5'00-on aluli fordulatszámú kismoto­roknál alkalmazható vámtételekkel vámol­hatta el az általa importált Cormick-kismo­torokat, annak dacára, hogy az eredeti gyári táblák, amelyek az elvámolás alkalmával a motorokra voltak szerelve, igazolták, hogy a Cormick-kismotorok fordulatszáma a 3 lóerős­nél, 600, míg a 6 lóerősnél 550 volt? Van-e tudomása a pénzügyminiszter úr­nak arról, hogy a vámcsalások kivizsgálása során megállapíttatott-e, hogy a Dénes B. Rí­nak mi adta meg azt a fölényes biztonságér­zetet, hogy oly határozottsággal előre beje­lenthette vámcsalási szándékát, továbbá, hogy a vámigazgatóság illetékes ügyosztályánál minő eszközökkel tudta állandósítani azt a lehetőséget, hogy vámkezeléseihez minden­kor csak oly vámtiszteket küldöttek ki, akik nemhogy megakadályozták, hanem lehetővé tették a cég vámcsalásait? Van-e tudomása a pénzügyminiszter úrnak arról, hogy a pénzügyminisztérium részéről kiket terhel a felelősség azért a súlyos mu­lasztásért, hogy a Dénes B. Rt.-féle fellebbe­zést, melyet a vámigazgatóság 1929 augusztus 5-én terjesztett fel a pénzügyminisztériumhoz, ott mely okból tartották azt vissza közel há­rom évig? A vámigazgatósághoz ugyanis ez a fellebbezés csak 1932 május hó 6-án küldetett vissza. (A vámigazgatóság iktatói száma: 56.604/111.—1929., a pénzügyminisztérium ikta­tószáma: 146.904/XIL—1930.) Van-e tudomása a pénzügyminiszter úr­nak azon jelentés tartalmáról, melyet a Dé­nes B. Rt.-féle bűnügyben eljáró két detek­tív terjesztett be a cég kismotorokkal űzött vámcsalásairól ? Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr hala­déktalanul felülvizsgáltatni a kismotorokra vonatkozó összes vámcsalási ügyeket és meg­állapítani, hogy a különböző súlyos mulasz­tásokért kiket terheli a felelősség? Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr intéz­kedni, hogy az eljárás azonnal megindíttassék azon külföldi motorgyárak ellen is, amelyek a vámesalási ügyekben résztvettek. Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr meg­állapítani azt, hogy kiket terhel a felelősség azért, hogy a Dénes B. Rt. vámcsalási ügye, melynél pedig már a vizsgálat megindításakor az összes bizonyítékok a vámigazgatóság ren­delkezésére állottak és azok alapján minden kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a •Dénes B. Rt. cég előre megfontolt szándékkal követte el vámcsalásait, ennek dacára az ügy még a mai napig sem nyert elintézést? Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr megálla­. ülése 19 SU. évi április 11-én, szerdán. pítani azt, hogy a Dénes B. Rt. ellen a büntető eljárás mikor indíttatott meg?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Andaházi-Kasnya Béla: T. Ház! Legutóbbi interpellációm alkalmával bátor voltam rámu­tatni a mezőgazdasági traktorokkal űzött vám­csalások ügyében arra a páratlanul álló és vak­mező vámcsalásra, melyet különböző cégek kö­vettek el. Méltóztassanak megengedni, hogy je­len esetben az úgynevezett meghajtásra szol­gáló kismotorokkal űzött vámcsalások ügyét te­hessem szóvá. A magyar autonóm vámtarifa életbeléptetése alkalmával a magyar kormány­zat súlyos vámtételekkel terhelte a külföldről behozott motorokat, hogy ezáltal megakadá­lyozza azok várható beözönlését. (Zaj a jobb­oldalon.) Elnök: Kérem, ne méltóztassanak állandóan társalogni, hanem hallgassák meg a szónokot. (Kabók Lajos: Vagy pedig menjenek vacso­rázni, ha ez unalmas!) Andaházi-Kasnya Béla: A külföldi kismo­torokat a magyar vámtarifa 807-es vámtétele szerint három súlykategóriába sorozta. A kü­lönböző súlykategóriákba tartozó motorokra a következő vámtételeket írták elő: az első kate­góriában, amelybe a négy mázsánál nagyobb súlyú motorok tartoztak, (Zaj a szélsőbalolda­lon.) 130 aranykorona volt a kivetett vámtétel, a másik súlykategóriában, amelybe a 2—4 má­zsa súlyúak tartoztak, 200 aranykorona, míg a harmadik súlykategóriában, 50 kgr-tól 2 mázsa súlyig 270 aranykorona volt a kivetett vám­tétel. A rendkívül magas vámok következtében természetesen valószínűnek látszott, hogy kül­földi motorokat nem fognak behozni az or­szágba. Éppen ezért rendkívül nagy meglepe­tést keltett, hogy ennek ellenére igen szép szám­mal kerültek be ide motorok és ennek egyszerű magyarázatát és okát abban találhatjuk meg, hogy a motorokat behozó cégek üzleti kalkulá­ciójukat nem motorok behozatalára, hanem tisztán és kizárólag a vámcsalásra bazírozták. A motoroknál éppúgy kihasználták a vám­tarifának azt a rendelkezését, amely az egyes motorokat súlykategóriákba sorozta, mint a hogyan kihasználták és voltam bátor rámu­tatni, a mezőgazdasági traktorokra vonatkozó rendelkezését, ihogy alacsonyabb súlykategó­riába tartozzanak, minden mobil részt leszerel­tek a gépekről. Ugyanígy a kismotoroknál, hogy magasabb súlykategóriába tartozhassa­nak, tudva, hogy a magasabb súlykategóriát alacsonyabb díjszabás terheli, a kismotorokra olyan részeket, U és D vasakat szereltek fel, amelyeknek tulajdonképpen a kismotorhoz abszolúte semmi néven nevezendő közük nincs, összejátszottak tehát a külföldi cégekkel, ame­lyek rászerelték ezeket a lim-lom nehezékeket és az elvámolás után itthon leszerelték, félre­dobták, , melynek következtében megkerestek, métermázsánként 70 aranykoronát kitevő ösz­szeget. Furcsának látszik, hogy ily vámcsalás oly könnyen megtörténhetett akkor, amikor tudvalevőleg (szakemberek ellenőrzése alá ke­rülnek az elvámolandó áruk. Pedig rendkívül egyszerű lett volna a helyzetük, (ha megnézik az egyes gyárak által minden nyelven kibocsá­tott prospektust, amelyben pontosan fel van tüntetve minden adat. így többek között a mo­tornak a súlya is. Egészen érthetetlen tehát, hogy mily módon vált lehetségessé ezeknek a vámcsalásoknak az elkövetése. Ez azonban a vámcsalóknak csak egy jelentéktelenebb, csak

Next

/
Thumbnails
Contents