Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-259

176 Az országgyűlés képviselőházának 259 2. Belátja-e, hogy semimi szükség sem volt azokra a szigorú intézkedéseikre, melyeiket a nagy taglétszámú ügyvédi kamarákkal szemben az 1934 : II. te. megvalósított? 3. Hajlandó-e késedelem nélkül tételes intézkedésekkel enyhíteni az ügyvédnyomorúságot és gondoskodni arról, hogy a tisztes ügyvédi megélhetést veszélyeztető visszaélések kiküszöböltessenek? 4. Hajlandó-e a miniszter úr, ha másként nem, novelláris törvényalkotás útján az 1934. évi II. te. jogfosztó 14. és 16. §-át hatályon kívül helyeztetni?« £lnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a «szó. Gál Jenő: T. Képviselőház! Nemrégiben törvényt hozott a magyar törvényhozás a mélyen t. igazságügyminiszter úr kezdeményezésére a nagytaglétszámú ügyvédi kamarák reformjáróil. Annáik a javaslatnak tárgyalásakor innen az ellenzékről néhányan felemeltük igénytelen szavunkat és azt mondottuk:, hogyha ez a törvényéletbelép, akkor kétségbeejtő helyzetbe isodorja a Budapesti Ügyvédi Kamarát, mint nagy taglétszámú kamarának Jgen tekintélyes •részét. A törvény ugyanis a bizottsági tárgyaláson azt a módosítást engedte ugyan meg, hogy a tagdíjhátralékok részletekben fizethetők, ez a részletfizetési kedvezmény is azonban olyan módon jutott érvényre, hogy ha ainnak bizonyos hányadát az ügyvéd nem tudja befizetni, törlik a kamarai tagok sorából. (Fábián Béla: Es ezzel megölik!) A magyar ügyvédi karnak az a nagy taglétszáma, amely a Budapesti Ügyvédi Kamarában van megszervezve, szörnyűséges, kínos depresszióban él. Ha a mélyen t- miniszter úr kegyes volna bármely napon eljönni ide, a Markó-utca 25. szám alatt lévő aulába, ahol az ügyvédii karnak az a kontingense tölti idejét, amely mindennapi kenyerét a járásbírósági prakszis területén, a legnehezebb és legsoványabb területén keresi, akkor észlelhetné, hogy az arcokon ott ül a kétségbeesés, a nélkülözés kétségbeesése. Mélyen t. miniszter úr, egy csomó újság van itt előttem, amely szerint a legkülönbözőhb rendű és rangú ügyvédek — a kamara választmánya— feljajdultak, mondván: lehetetlen, hogy a miniszter úr ilyen drákói szigorral járjon el az ellen az ügyvédi kar ellen, amelynek megélhetési viszonyairól hiteles értesülései kell, hogy legyenek, (Fábián Béla: Maga is ügyvéd volt!) hogy mennyire szomorúak a viszonyok. Emlékeztették a miniszter urat arra, hogy a múlt nyáron a pécsi kongresszuson tartott beszédében előre azt mondotta, hogy a legrigorózusabban he fogja hajtatni a tagdíjakat. Hát lehet a (magyar ügyvédi kar ellen ilyen rendszabályokat ilyen drákói módon végrehajtani? Engedjenek meg t. képviselőtársaim, de azt kell kérdeznem, hogy az ügyvédi kar, a magyar középosztálynak legtekintélyesebb, eddig legfüggetlenebb része (Vázsonyi János: Volt!) mivé változott ilyen intézkedések alapján? Hát az ügyvédi kamara egy kaszinó, ahol tagdíjuemfizetés folytán kizárják az embereket és elveszik kenyerüket? (Fábián Béla: Ma a kaszinóból sem zárják ki a tagokat, a Nemzeti Kaszinó akkor kizárhatná tagjai felét!) Tény az, hogy százakra imegy azoknak száma, akik azt a részletet sem tudják megfizetni, amelyet a hátralékokra nézve mint kedvezményt kaptak. (Fábián Béla: 400 embert leguillottine-oztak!) Méltóztatik hallani a közbeszólást: 400 ember veszíti el kamarai jogosultságát, az ügyvédi gyakorlat lehetőségét. Hátha még megmondom . ülése 1934. évi április 11-én, szerdán, a mélyen t. miniszter úrnak — állom a szavamat — hogy az az 1000 vagy 1200 hátralékos, aki az utolsó napon eleget tett tagdíjfizetési kötelezettségének, nem a maga zsebéből fizette azt iki, hanem az ügyvédi szolidaritás bámulatot és tiszteletet érdemlő példájára kartársaik jóvoltából kapta meg ós fizette ki ezeket az összegeket. Hová jutottunk, mélyen t. miniszter úr? Nem mindegy az, hogy egy ügyvédi kamara tagjai milyen lelkülettel járnak ebben az országban, nem mindegy ez nemcsak a mai ügyvédi kar szempontjából, hanem a jövendő ügyvédi nemzedék, az ügyvédjelölti kar szempontjából sem. Hiszen nézze meg a miniszter úr, ügyvédjelöltek tartanak ankéteket és riadtan szólalnak fel, kérdezvén, milyen jövő vár így reájuk? Ez egy mesterkélt numerus clausus akar lenni az ügyvédi karban, mert azt akarja, hogy akinek nincs pénze, az ne lehessen ügyvéd. Hát pontosan ide illik ez a rendszer, illik ide ez a módszer, jól illik, testhez áll. Ha a mélyen t. miniszter úr, mint miniszter nem is érezné meg, de mint volt ügyvéd, a kartársai iránti részvétből kellene, hogy megérezze, hogy nem ilyen intézkedésekre volna szükség, I hanem arra, hogy az ügyvédek munkaalkalmakhoz jussanak; azt kellene intézményesen biztosítani, hogy az ügyvédi kar, ez a nélkülöző és a magyar középosztály krémjét jelentő kar ne sorvadjon el, ne hulljon el és tagjai ne váljanak kétségbeesett exisztenciákká. Erre a lehetőségre nem is merek gondolni. Hiszen a társadalom gondja van az ügyvédekre bízva. Mindenkinek a magánügye van a jogtudókra bízva, de hogyan tudjon más ügyében helyesen gondolkozni az ügyvéd, amikor azt sem tudja, hogy másnap miből vegye meg a maga mindennapi kenyerét? Ilyen körülmények között tehát nem lehet ilyen szabályokkal dolgozni, nem lehet azt mondani annak, aki nem fizet, hogy »mars ki a kamarából« és hogy az illető nem lehet ügyvéd. Ez a szelekció nagyon hasonlít ahhoz, — ami mostanság szintén előfordul — hogy a gyermeket hazakergetik az iskolából, ha nincs pénze tandíjra. Hát minden ezen múlik, hogy ki a tehetős, ki a befolyásos és ki a gondtalan? Hát nem azokért kellene elsősorban dolgozni és törvényt hozni, akik a gondok redőivel idő előtt öregszenek napról-napra, képességükben megfogyatkozva, ellenállóképességükből kivetkőztetve? Nagyon kérem a miniszter urat, gondolja meg a helyzetet, (Fábián Béla: Vonja vissza az egész törvényt!) mert hiszen akkor is nagyon rosszat cselekedett a mélyen t. miniszter úr, amikor a Budapesti Ügyvédi Kamara legutóbbi alkotmányos megmozdulását megakadályozta. A kamara március 11-ére összehívott egy közgyűlést, amikor utoljára akarta felemelni a szavát a maga alkotmányos tekintélyével ezen a törvény alapján tartott közgyűlésen. Március 4-én azonban a miniszter úr életbeléptette ezt a törvényt és ilymódon nem engedte meg, hogy a március 11-ikére tervezett közgyűlés megtartható legyen. Mélyen t. Képviselőház! Ezeket a panaszokat nem lehet elnémítani, ezt az elkeseredést nem lehet elfojtani miniszteriális intézkedésekkel, mert 'hiszen nincs nagyobb veszedelme az országnak, mintha az intellektuális elemei kenyérgondokba merülten olyan irányokba tévednek, ahol a harag, az elkeseredés, a bánat és a gond kétségbeejtő lépésekre bírja őket Először talán csak egy-két • esetben, később azonban egyre többen esnek áldozatul, végül a kar a maga összességében.