Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-259

Az országgyűlés képviselőházának 259. Mélyen t. miniszter úr, nagyon veszélyes játék ez, mert mitévő legyen a gondolkozó, a jogtudó ember, ha a jog szabályai között nem talál segítséget? Mi legyen az elhatározás rugója? Az éhező gyermek mégis csak szörnyű látvány és mégis mindenütt ezt látjuk. Nézze meg a mélyen t. miniszter úr az öngyilkosok statisztikáját. Merte-e valaki elképzelni azelőtt, hogy az ügyvédek nap-nap után leugranak az emeletekről, felvágják ereiket, mert mindenütt és mindenütt çsak a gond ólálkodik? Nagyon kérem a miniszter urat, ne méltóztassék ezt a kérdést úgy tekinteni, mint egy elkülönült osztály sajátos osztályérdekét. Az egész magyar középosztály, az egész magyar társadalom érdeke, sőt az egész magyar jogrend érdeke is, hogy az ügyvédeket ne kergessük a kétségbeesés lejtőjére. Csak úgy mellékesen felemlítem itt, menynyivel job'b volna, ha a mélyen t. miniszter úr nem mondvacsinált módon, hanem energikus kézzel megszüntetné a zugirászatot. Hiszen a napokban is volt egy ankét, ahol felszólaltak a társadalom különböző rendű tagjai és tiltakoztak a kontárkodás ellen. Hát csak a jog területén szabad kontárkodni, csak itt legyen kuruzslás? (Lázár Andor igazságügyminiszter: Most alkottuk meg a zugirászatról szóló törvényt! — Felkiáltások a baloldalon: Nem elég!) Bocsánatot kérek, olyan törvényt hoztak, amelyben nincs köszönet. Emlékezzék mélyen t. miniszter úr, felálltunk itt, jómagam is és azt mondottuk, minek ilyen törvényt hozni, ahol a biztosítás lehetősége nincs meg. Pártjabeli ügyvédek mondották meg a mélyen t. miniszter úrnak a bizottságban, — itt a plénumban egy sem állt elő vele, de a bizottságban megmondották — hogy ez írott malaszt, hogy ez nem segít, nincs szükség rá', 'hogy ez csak olyan flastrom, amely legfeljebb eltakarja, de meg nem gyógyítja a sebeket. Hát nem burjánzik éppen úgy a zugirászát, mint az új törvény előtti Látott már a mélyen t. miniszter úr azóta újalbb eljárásokat, megtorlásokat, komoly bírói döntéseket? Nincsenek ilyenek, hiszen mosolyognak az emberek rajta, hogy a zugirászat elleni törvény a zugirászatot tenyészti. (Fábián Béla: Általában a »zug« nagyon divatos! Zug jobbra, zug balra!) Végtelenül sajnálom, hogy nem mondok kellemességeket, de higyje el a miniszter úr, jobb így meghallani ezeket a szavakat, mint a hízelgők tömegét fogadni. A miniszter úr ügyvéd volt, mint ügyvéd érezzen ebben a kérdésben. Gondoljon az ügyvédjelöltek nyomorúságára, arra & memorandumra, amelyet a miniszter úr elé juttattak, amelyben a jövendő generáció, a tanulnivágyó generáció felsorolja, hogy nem lehet így, álbej egy zések, egyáltalában álügyvédkedések rendszerével segíteni. A mélyen t. miniszter úr jól méltóztatik tudni, látja, észleli és kell hogy meglássa, hogy az ügyvédi gyakorlat megszűnt a tudásnak az a vára lenni, ahova a jogkereső közönség megy, ahol a tudás alapján várja jogainak védelmét. Összeköttetések után szaladnak ma az emberek. Miért? Mert azt látják, hogy a közhivatalnokoknak igen tekintélyes része közhivatalnoki presztízsének felhasználásával ügyvédi gyakorlatot folytat. A fordítottját kell csinálni. Egy kérdésemre adjon a miniszter úr feleletet és akkor megnyugszom abban, hogy hogyan gondolja a miniszter úr ezt az ügyvédkérdést. Adjon feleletet nekem arra, hogy a törvényszékeken, vagy a táblákon — a Kúriáülése 193

If. évi ájprilis 11-én, szerdán. 177 ról nem is beszélek, mint a régi jó időkben — hány ügyvédet nevezett ki a mélyen t. miniszter úr? Egy ügyvédet sem nevezett ki táblabíróvá. (Fábián Béla: De minisztert?) Engedelmet kérek, retrográd jelenség az, hogy a közhivatalnokból lehet ügyvéd, de az ügyvédbőlnem lehet közhivatalnok és bíró. Ez mutatja ennek a rendszernek mostohaságát, mutatja, hogy az ügyvédséggel szemben nincs meg az az érzék, amelynek meg kellene lennie. A törvény 14. és 16. §-ai ellen szól a feljajdulás. Megjövendölöm, hogy az új törvény alapján összeülő első kamarai közgyűlés egyhangúan fogja megadni a választ a miniszter úrnak, hogy nem jót cselekedett, amikor ezzel a törvénnyel előállott. Nem engedhetjük meg, hogy nélkülöző kartársaink jogfosztottak és kenyértelenek legyenek. Nem fogjuk megengedni ezt és addig fogunk instanciát járni a miniszter úr, a törvényhozás, (minden alkotmányos és törvényes fórum elé, amíg törvényes eszközökkel, a felvilágosítás fegyvereivel el fogjuk érni, hogy az ügyvédek pusztítása ilyenmódon meg ne történhessék. Kérem a segítségét, mélyen t. miniszetr úr. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Lázár Andor igazságügyminiszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak megengedni, hogy lehető rövidséggel azonnal válaszoljak Gál Jenő igen t. képviselőtársain interpellációjára. A képviselő úr rendkívül élénk színekkel ecsetelte azt a helyzetet, amelyben az ügyvédség van és amelyet — méltóztassék arról meggyőződve lenni — nálam jobban senki sem ismer. (Fábián Béla: Ezt már minden minisztertől hallottuk!) és senki sem törekszik komolyabban arra, hogy ezen a helyzeten segítsen, mint én. Ellenben nagyon furcsa módja a segítségnek azokkal szemben, akik a törvények védői, az, ha a törvényből folyó kötelességek meg nem tartására zengünk itt dicséretet. Az ügyvéd hitet tett arra, hogy a törvényt meg fogja tartani; törvény szabályozza ezeket a fizetéseket is, tehát a törvény megtartása ezekre nézve is kötelesség. (Fábián Béla: Miből?) Bocsánatot kérek, ezt a törvény nem kérdezi. (Vázsonyi János: A legelemibb jog a munka joga! Ahhoz nincs alkalmuk!) Aki az autonómiának ellensége, az pengeti ezeket a húrokat, aki az autonómiának barátja, az igenis, követeli, hogy teljesíttessenek az autonómiával szemben a kötelezettségek, mert az olyan autonómia, amelyen belül a kötelezettségek nem teljesíttetnek, nem fog sohasem eleget tenni hivatásának. (Fábián Béla: De ha nincs miből fizetniök!) Nagyon könnyű így argumentálni, hogy nincs miből! De én azt hiszem, ha igen t. képviselőtársam bemegy egy kenyeresboltba és ott kenyeret akar venni s azt mondja, hogy nincs miből, csodálkozni fog* nak, hogy mégis kenyeret kér. (Fábián Béla: De sajnos sokaknak nem kenyér az ügyvédi diploma! — Gál Jenő: Szép Összehasonlítás!) T. Képviselőház! Ami már most azt illeti, hogy itt az igazságügyminiszter kegyetlenséget követett el, ezt lehet így pillanatnyilag kiszínezni, de ha a valóságos tényállást megnézzük, akkor rögtön látnivaló, hogy t. képviselőtársamnak ez a belállítása a valósággal homlokegyenest ellenkezik. (Fábián Béla: Vájjon miért?) Mert éppen az ellenkezője igaz annak, amit t. képviselőtársam mond. (Fábián Béla: Nahát erre kíváncsi vagyok! — Zaj.) Azt hiszem, egészen jól méltóztatik tudni, ép-