Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-259

j Az országgyűlés. képviselőházának 259. lást és egyáltalában a magyar életet jobbá te­gye, akkor nem tudom, hogy ennek hol volna helye. És ha most nem látom ezt úgy érvénye­sülni, mint ahogyan szeretném, ezért nemi tisz­tán csak a miniszter urat teszem felelőssé, ha­1 nem felelőssé teszem a rendszert. (Helyeslés bal felől.) A miniszter urat annyiban, hogy a miniszter úr eddigi megállapításom szerint ha nem is aktív működést fejtett ki «tekintetben, de bizonyos tekintetben statisztaszerepet tolt be. En a kormány együttes felelősségének alap­ján állok. (Mozgás oalfelől. — Hómon Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter közbeszól.) Akkor talán még megértjük egymást és öröm­mel üdvözlöm, ha a miniszter úrnak ez az el­méleti megállapítása a gyakorlati életben is keresztül tud 1 törni és érvényesül mert akkor elértük azt, hogy a magyar közoktatás első embere, első letéteményese, oktatási eredményt tudott elérni azok között, akik hozzá legköze­„ lebb állnak. A javaslatot nem fogadom el. (Éljenzés és taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Kocsán Károly! Kocsán Károly: T. Ház! Ügy látom, hogy ezt a törvényjavaslatot úgy, mint általában a kulturális törvényjavaslatokat, a folyton fej­lődő és változó korszellem, a nemzet belső szük­séglete dobja a Ház asztalára, kényszeríti bele a magyar Corpus Jurisba. Az előbbi nagy kultúrjavaslatok vitája alig hangzott még el, alig tettünk pontot az előbbi reformtörekvések letárgyalásának végére, s a 'második lustrum­ban ismét új reformmal jön a kultuszminiszter úr. Ha egymás miellé helyezzük ezeket a javas­latokat, látjuk, hogy ez a mostani mintegy fo­kozása, kiegészítője az elődjének. Boldogult Klebelsberg kultuszminiszter­sége alatt a kultúrfölény jelszava jelentkezett mint korszellem, vagy szükséglet és az hatott át minden kultúrtörekvést. A háború befeje­zése után minden ország igyekezett reformo­kat életbeléptetni a tanügy terén is. Részint a háború idejének, részint a régebbi időknek mu­lasztásait nagy iramban próbálták pótolni^ és még azok az új államok is, amelyeknek népei kultúrában messze elmaradtak mögöttünk a béke idejében, olyan nagyszabású kultúrpoliti­kái reformokat hoztak, amelyek arra kénysze­rítették Magyarországot, hogy szintén leg­alább addig a mértékig kiépítse kultúrterüle­teit. Éppen ezért jutottunk el a népoktatás fej­lesztésénél elvben a nyolcosztályú elemi nép­iskola kiépítéséig. Sajnos, ez csak elvben fo­gadtatott el, a valóságban nem realizáltatott. A másik hatalmas törekvés az volt, hogy azt a fekete rémet, amelyet analfabétizmusnak neve­zünk, elűzzük a magyar pusztáról és legalább a kultúrának legelemibb eszközeihez hozzá­juttassuk a magyar népet, hogy a haladó és gazdaságilag rendkívül fejlődő termelésben a magyar paraszt ne járjon a régi békebeU uta­kon, vagy az ázsiai minták útján. Szükséglet­képpen merült fel, hogy magyar ifjainkat kül­földre, főleg a nyugati államokba küldjük, hogy megismerjék a világ fejlődését, hogy szé­lesebb horizonttal jöjjenek haza és amint annakidején gróf Széchenyi István, azokat a ' tapasztalatokat, amelyeket külföldön magukba szívtak, itthon azon a munkaterületen, amelyre őket hivatásuk állítja, felhasználják és ezzel igyekezzenek ezt a magyar fajt — mondjuk — Európa-képessé tenni, hogy a nagy világver­senyben ne maradjunk hátra és ne a balkáni népekkel haladjunk egy sorban, ülése Í9SU. évi április 11-én, szerdán, 161 Körülbelül ez a gondolatmenet irányította a Klebelsberg-féle kultúrpoitikát. Most jön a másik, a Gömbös Gyula-féle irányzat, amely egy munkatervben fekteti le azokat a nagy program­mokat, elveket és törekvéseket, amelyeknek megvalósításához hosszú idő szükséges. Azt hi­szem, hogy ez a javaslat ebből a munkaterv­ből fakad, részint innét sarjadzik ki, részint pedig abból a felismerésből, amelyet itt tegnap Petrovácz Gyula igen t. képviselőtársam tett szóvá, hogy a miniszterelnök úr azt az eléggé éles megállapítást tette, — hogy minden tekin­tetben helyesen-e, azon lehet vitatkozni — hogy a magyar iskola, avagy a magyar középiskola nem nevel olyan jellemeket, amelyek elbírják az életnek nagy és nehéz megpróbáltatásait. Általánosságban nincs igaza a t. miniszterelnök úrnak, részletekben azonban, mondom, lehet er­ről a kérdésről vitázni. T. Ház! A másik külső ható ok az, amely­ről igen szépen és nagy elismeréssel nyilatko­zott Kornis Gyula t. képviselőtársam, aki ezt a kérdést világviszonylatban emelte fel a ma­gyar glóbuszon és indokolta meg a törvény­javaslatnak a Ház elé való hozatalát. Kornis Gyula szerint, ha figyeljük a nyugati nemzete­ket, a franciákat, angolokat, németeket, de még ,a körülöttünk levő új államok népeit is, úgy azt kell látnunk, hogy nem most, hanem már az elmúlt évtizedekben is egy hihetetlen erős, vad, szilaj nacionalizmus tört ki a nemzetekből, a régiekből és az újakból egyaránt, és hogy ezek a nemzetek ehhez kötik a maguk életét. Elis­j merem, hogy ez így van, hiszen naponként ta­| pasztaljuk, olvassuk, halljuk és tanulmányoz­zuk, hogy igenis, ez így van és hogy a nemzc­\ tekben ez az ősi örök erő ébredez. Ez az ősi ; örök, erő ébredez a^ magyar nemzetben is, de | nem abban a mértékben, mint ahogyan az a külföldön most már hatalmas nagy állam for­; máló, mondjuk, politikai erővé izmosodott. Ná­! lünk ez csekélyebb mértékben van meg, éppen ! azért a kormány kötelességének ismeri, hogy ! ezt a nagyon gyenge nemzeti ébredést és Ön­I tudatot intézményesen bevigye a magyar kö­; zépiskolába, hogy fölkeltésével a nagy^ ősi : erőnek, amely mégis csak ezer éven át fenn­; tartója s erősítője volt ennek a nemzetnek, az a fiatalság, amely utánunk következik, meg­I kapja az iskolában azokat a nagy principiumo­kat, elveket és erőket, amelyek majd képessé teszik őt arra, hogy azokkal a fokozott nehéz­ségekkel, amelyek reá részint egyéni életében, részint a közélet terén várnak, jobban meg tud­jon birkózni és maradéktalanul vigye át azt a nagy nemzeti erőt a jövőbe, amely, mint mon­dottam, fenntartója és éltetője volt ennek a nemzetnek az elmúlt évezredek alatt. Ez a törvényjavaslat a nemzeti erőnek megizmosítását tűzte ki céljául. Ha a törvény­javaslat indokolását olvasom, úgy azt kell mondanom, hogy az abban foglalt megállapítás vád és pedig kemény vád az iskolákkal szem­ben, mert ha az iskolák programmjában, mun­katervében, módszerében és szellemében benne lett volna elsősorban a magyarrá való nevelés, akkor ebbe a most előttünk fekvő törvényja­vaslatba ez nem kívánkozott volna bele, és nem vált volna ez a gondolat ennek a javaslatnak a tengelyévé. En itt e tekintetben igazat adok a kormánynak. Sajnos,, az a nemzeti nevelés nem felelt meg a követelményeknek. Hiszen a magyar értelmiség és intelligencia nem a régi, tősgyökeres, a honfoglaláskor bejött magya­rokból sarjadt ki, hanem a külföldről bevándo­rolt és testben-lélekben, sőt most már névben

Next

/
Thumbnails
Contents