Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.
Ülésnapok - 1931-259
158 Az országgyűlés képviselőházának 25 gyár és talán kifejezetten ultramagyar szempontból tanították a magyar történelmet. Méltóztassék elhinni, hogy a történelemnek és a történelmi ismeretek megszerzésének visszacsinálása,^ renoválása és revideálása nem mindig jár kedvező eredménnyel. Egy abszolútnak elfogadott értéket az újabb kutatások után mint értéktelent félretenni, vagy mint relatív értéket megismerni„ nem mindig jár 'karakterképző, karaktererősítő hatással. En tökéletesen magamévá teszem azt, hogy a középiskolának, mint minden iskolának az a célja, hogy egy államon belül a hazafiság szellemének megfelelően a szükséges ismeretekkel ellássa az ifjúságot. Ez természetes és ennek hangoztatása nagyon sokszor egyáltalában felesleges. De ezenfelül kétségtelennek tartom azt is, hogy a helyes elgondolás csak az lehet, hogy mindenkit, akit egyáltalában nevelünk és továbbképzünk, fogékonnyá tegyük a nagy absizolut igazságok megismerésére is és hogy az általános emberi szolidaritás megismerését és érvényesítését is, mint a nevelésnek egyik célját, vagy talán főcélját érvényesítsük. Azt hisizem, törekednünk kell arra, hogy ne nyújtsunk támpontot, esetleg helytelen ismeretek alátámasztásával, olyan elgondolásoknak, amelyek azután megnehezítik az általános érvényű emberi tevékenység folytatását. Azért, hogy most bizonyos pszihikai reakció következett el minden ellen, amit általános emberinek neveztünk, akár elsősorban gazdasági., vallási szempontból, azt hiszem, hogy éppen az oktatásnál kell vigyáznunk arra,, hogy a másik túlzásba ne essünk. Nekünk a középiskolai oktatással épúgy, mint minden más oktatással, már amennyiben egyáltalában lehetséges, a magyar nép megerősödését és életét kell előmozdítanunk, vagyis amikor megakarjuk mutatni, hogy ez a nemzet élni akar, egyúttal mutassuk meg azt is, hogy a viszonyoknak megfelelően a legjobban tud is élni. Ennek lehetősége, szerintem, jobban biztosítva van akkor, ha ennek a nemzetnek és népnek igazi helyét és jelentőségét tárjuk az elé a jövő generáció elé, amely ma talán túlságosan fogékony minden megismerés iránt. Méltóztassanak megengedni, hogy bizonyos óvatosságra hívjam fel éppen a történelmi oktatás terén a t. Ház figyelmét. Ha az a fiatalság esetleg továbbképezi magát a történelem terén és privát szorgalomból hozzányúl a későbbi időknek, vagy későbbi koroknak szánt, komoly egyetemi tanárok által írt történelmi munkákhoz, akkor azt fogja tapasztalni, hogy a történelmi iskolák, a hivatalos állami alkalmazottak tudománya között is olyan éles ellentéteket talál, mint amilyen éles ellentéteket lát a fiatalság a vallásoktatás terén ott, ahol vegyes vallásfelekezetek vannak. Nagyon nehéz egy színvonalra hozni például azt a történelmi elgondolást, amelyet Szekfü Gyula vall magáénak és a Kugonfalvi Kiss István debreceni egyetemi tanár egondolását, aki annakidején olyan éles támadást intézett Szekfü Gyulának Bethlen Gáborra vonatkozó tanítása ellen. Nagyon nehéz továbbá közös nevezőre hozni azt az elgondolást, amelyet a Székfü j féle nagy történelmi munkában látunk és azután egy egyetemi magántanár, tehát egy szintén magasabb! képzettséget nyert egyén elgondolását, aki azt kritikában részesítette. (Zaj.) Természetesen tökéletesen igaznak ismerem el azonban a miniszter úrnak azt az elgondolását, hogy a működő egyetemi tanárokat sem helyezhetjük egy színvonalra, és hogy . ülése 1931. évi április 11-én, szerdán. azoknak történelmi elgondolása sem egyforma értékű. Ezt szívesen elismerem, hiszen ez kétségtelen, de ha ezt elismerem, — és ezt általában elismerik — akkor t. miniszter úr, méltóztassék csak elgondolni, hogyan tud az igazi magyar történelemről fogalmat alkotni az a 14, lő, 10 éves gyerek, aki ezeket a munkákat olvassa. Mindenesetre kívánatosnak tartanám, ha az úgynevezett nemzeti tárgyak ismertetése mellett az általános kultúrát ismertető tárgyaknak megfelelő hely jutna. A múltban, amikor magam is szenvedő alanya voltam ennek a tanrendszernek, határozottan nehezményeztem azt, hogy amikor annak a középiskolai tanulónak másod-harmad-, sokszor talán tizedrangü irodalmi értékeket is meg kellett tanulnia, az a fiú azokról a nagy szellemi értékekről, mélyek az emberiség haladását előmozdították, tulajdonképpen csak nagyon futólagos ismereteket kaphatott. A nagy matematikusokról, fizikusokról, a nagy földrajztudósokról, egyáltalában a tudományos irodalomról a középiskola meglehetősen mostohán tájékoztatja az általános műveltségre nevelendő fiatalságot. Nem szívesen látom ebben a javaslatban, hogy rendes tárgyakká tesz olyan tárgyakat, amelyek véleményem szerint legalább is kétséges,_ hogy rendes tárgyakként kell-e, hogy szerepeljenek; ilyen a szépírás, ének és a gyorsírás, ami felől szintén lehet vitatkozni, mert azt hiszem, ezen az alapon talán több gyakorlatiassággal ibe lehet hozni a gépírást. Nem tudom, nem volna-e a gépírás oktatása legalább olyan fontos ai középiskolában, mint az ének. Talán nem vették észre a következő problémát: a javaslat a ren- . des tárgyak oktatásánál megjegyzi, hogy azokat rendes, rendkívüli vagy óradíjas tanárok taníthatják, de nem tudom, hogy az egészségtant ki fogja tanítani a középiskolában. Nagyon szívesen látnám, ha orvosok tanítanák. Nagyon kérem a miniszter urat, hogy amennyiben ennek megvan a lehetősége, az. egészségtant orvosok tanítsák és akkor tanítsák, amikor az a fiatalság érett arra, hogy az egészségtant egészen komolyan, minden szükségtelen izgalom és kíváncsiság nélkül tanulhassa. Még egy kérdést vagyok bátor feltenni. A javaslatból azt kell következtetnem, hogy teljesen elkülönítik a középiskolában a leány- és a fiúoktatást, vagyis ez a javaslat a koedukációt kizárja. Nem tudom, hogy a jövőben meglesz-e annak a lehetősége, — eddig megvolt — hogy azokat a tárgyiakat, amelyek nagyon nehezen sajátíthatók el bizonyos gyakorlati szemléltető oktatás^ nélkül, értem a fizikát, kémiát, ezeket a magántanulók, a leányok a fiúkkal együtt hallgathatták ott, ahol erre a lehetőség megvolt. Azt hiszem, itt demokratikus és gazdasági, szempontok is figyelembe jöhetnek, az állam nem tud gondoskodni arról, hogy mindenhol annyi középiskolát létesítsen, hogy ne kényszerítse túl nagy költségbe azokat a családfenntartókat, akik gyermekeiknek magasabb oktatást akarnak (biztosítani azért, mert ma már ott tartunk, hogy a legkisebb álláshoz isi kvalifikáció szükséges. Nagyon szeretném, ha már a középiskolában bevinnék a fiatalságba azt a tudatot, hogy a középiskola nem azt a célt szolgálja, hogy akik azt elvégezték, azután mint bürokraták hivatalnokok elhelyezkedjenek. Súlyos betegségnek tartom azt, hogy ebben az országban az, aki a négy polgárit vagy a négy gimnáziumot elvégezte, már rangján és hivatásán alulinak tartsa azt, hogy- akár mint iparos, akár