Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-259

Az országgyűlés képviselőházának 259. fogok térni — hogy mi az a minimum, amelyet a középiskolai oktatással el akarunk érni. E tekintetben a bevezetés nem mond sokat. Hogy a felső oktatás befogadására képessé tegyük a fiatalságot, ez kétségtelenül szükséges, de ez nagyon relatív fogalom. Az is relatív, hogy hogyan. Azt hiszem, ma nem helyes az, hogy a humanisztikus tudományok túltengjenek az oktatásban. Elismerem a humanisztikus tudományok nagy jelentőségét, (Jánossy Gábor: Nevelő fontosságát!) Nevelő fontosságát, talán a gnamanatikának van nevelő fontossága, sőt a gondolkodás bizonyos megkönnyítését is előmozdítja. De számolni kell azzal, hogy az élet ma a XX. században egészen más feladatok elé állítja a fiatalságot és az öregeket is, mint a múlt. A tecihtnikai fejlődést meg nem történtté tenni nem lehet, a társadalmi evolúciót, amely folyamatban van, megállítani nem lehet. Azt a folyamatot, amelyet akceptálok és egészségesnek tartok, amelyet általában demokratikus folyamatnak tekinthetünk, ideigóráig talán meg lehet akasztani ; minden akciónak vannak reakciói, hiszen most világszerte új, bizonyos új rendszeréket, új elgondolásokat látunk, amelyek a fiatalság hevével, a fiatalság .türelmetlenségével, a fiatalság abszolút hitével és a fiatalságnak sokszor levegőben járásával akarnak megoldani olyan problémákat, — és nemcsak akarnak, hanem megoldottaknak is jelentenek ki — amely problémáik tulajdonképpen az emberiség több évezredes történelmének folyamányai, amelyek mindig megoldatlanok fognak maradni és amelyekre valószínű, hogy abszolút megoldásokat nem is, fogunk találni. Éppen azért azt hiszem, hogy helyesebb, ha abszolút gyógyszerek, abszolút orvosság helyett bizonyos fokig a relativitás elméletével számolva, ma csak relatív eredményeket óhajtunk elérni. Mindenesetre helyesnek tartanám, ha az az oktatás, amelyet a középiskola nyújt és nyújtani akar, teljesen számolna az élet követelményeivel; számolna nemzeti vonatkozásban, számolna történelmi vonatkozásban; számolna a gyakorlati internacionális jelenségek és problémák megoldása terén. Ma a gépek korszakában talán egészségesebb volna, ha^ az általános műveltségnek egyik kritériumává tennők azt is, hogy* minden művelt ember, vagy legalább középiskolai műveltséget megszerzett ember bizonyos technikai tudást is elsajátítson. Amint, hogy most behozzák az egészségtant, — erre majd rátérek, ha lesz rá időm — azt hiszem, hogy az ember egészségének, az ember struktúrájának megismertetésén kívül még nagyon sok olyan fontos termelési és kultúreszköz vagy kultúrkines van, amelynek megismerését legalább a mai viszonyoknak megfelelően általánossá kellene tenni. Ennek semmi akadálya nem volna s ezt bizonyos gyakorati oktatással minden középiskolában be lehetne vezetni. A fizikával, a fizikai és kémiai oktatás kiterjesztésével ezt abszolúte összeférhetőnek tartom a humanisztikus rendszer mellett is. Itt megoldást kell találni. Azt, hogy annyi természettudományi tudással fejeződjék be a középiskola és a félig egységes középiskolai típus, amennyivel eddig bírt a középiskola, elégségesnek nem tartom. Éppen ezért már itt szükségesnek tartanám ezt magában a törvényben leszögezni, de akkor is, ha ez nem történhetnék meg, legalább annyival óhajtom lelkiismeretemet megnyugtatni, hogy ezt a gondolatot. az elé a fórum elé hozülése 193%. évi április 11-én, szerdán. 157 tam, amely ebben, a javaslat indokolása szerint talán kisfontosságú kérdésben, az egyes felszólalók szerint azonban az egész nemzet eletére döntő befolyással bíró kérdésben törvényalkotást eredményezhet. Még felemlítem néhány szóval ennek a javaslatnak tárgyalásánál azt is, — ezt majdnem minden évben felhozom a költségvetések tárgyalása alkalmával itt a Házban — bogy szerény véleményem szerint hiba volt a múltban elhanyagolni a nemzetiségek nyelvének, ha csak mint rendkívüli tárgynak is az oktatását. E téren javulás van, mert a javaslat módot ad rá, bogy egy-egy nemzetiségi nyelvet, mint második kultúrnyelvet esetleg engedélyezhessen a miniszter. En ezt a megoldást is jobbnak tartom a semminél, de azt az elgondolást tartom a leghelyesebbnek, amelyet már többször voltam bátor a Ház előtt hangoztatni, hogy nagyobb mértékben adassék meg a lehetőség a szomszéd államok nyelvének tanulására és kultúrájának megismerésére minden középiskolában vagy legalább is azokban a középiskolákban, amelyek a határ mentén vannak. Lehet, hogy az események másképpen fejlődnek, én azonban azt hiszem, ma már elmondhatjuk, hogy a múltban talán nem volt nagyon szerencsés az a kultúrpolitika, amely a tót nemzetiségnek nem adta meg azt a lehetőséget, hogy a középiskolában saját anyanyelvén nevelje az ifjúságot. En ugyanis azt hiszem, hogy ha ez a múltban megtörtént volna, akkor tekintettel arra, hogy ez a kis szépséghiba nem volt alkalmas arra, hogy ezt a népet elidegenítse Magyarországtól, sokkal kevésbbé fejlődtek volna a viszonyok oda, hogy az a nem életképesnek látszó viszony

1 — legalább a jelenségek szerint ilyen — amely most a szlovákok és a csehek között létrejött, egyáltalában létesülhessen. Azt hiszem, hogy bizonyos tekintetben hozzájárult ehhez az a kifelé taszító hatás, amely azért érvényesül, mert itt sérelmeket hoztak fel, amely sérelmek talán elkerülhetők lettek volna bölcsebb, előrelátóbb nemzetiségi politikával. Sajnálom, hogy nincs itt a miniszter úr. Nem azért, mintha hiúság vezetne, hanem azért, mert éppen ennek a javaslatnak tárgyalása kapcsán a történelmi oktatás, a nemzeti élet megismertetését és kultúráját állították oda, mint a centrumát ennek a javaslatnak. A miniszter úr is, s a miniszterelnök úr is az új történelmi oktatás és az új történelmi irány mellett tett hitet. Azt hiszem, hogy a történelmi oktatás és az abszolút értékű történelmi iskolák tekintetében is jó, ha bizonyos óvatossággal kezeljük a dolgokat. Mindenesetre azonban különös, hogy ezt hangoztatják az egész vonalon, vagyis, hogy a magyar kultúrát, a magyar nemzetiséget tekintik az egésznek ^ gerincéül, amikor annak a történelmi munkának, amelyet a miniszter úr irt Szekfű Gyula történetíróval együtt, tulajdonképpen elgondolása, lényege az volt, hogy elhibázott volt a magyar történelmet, mint különálló valamit kezelni és hogy a magyar történelem tulajdonképpen — amit nagyon helyeslek és magamévá teszek — nem más, mint egy általános történelemnek a függvénye. Szeretném tehát, ha a történelmi vonatkozású dolgokat a maguk teljes realitásában tanítanák. En a múltból is azt látom, hogy még akkor is, amikor egyes képviselőtársaim szerint talán nem volt meg a magyar kultúra szabad mozgási lehetősége, nagyon sok helyen és nagyon sok iskolában igenis teljesen ma23*