Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-258

146 Az országgyűlés képviselőházának 258. ülése 19S4. évi április 10-én, kedden. nélkül bármely section-hoz tartozó középiskolában, görögül tanuljon. Természetesen ez túlzása ennek a történeti nacionalizmusnak. Egykét év múlva azután eltörölték ezeket a túlzó intézkedéseket és visszatértek a régebbi rendszerre. Méltóztatnak azonban látni, hogy a nacionalizmus, sőt a francia imperializmus a háttere a középiskolai reformoknak és ugyanezt látjuk az olaszoknál is. Az olasz középiskolai reformot a hegelianus filozófus Gentile alkotta meg ugyancsak ilyen nacionalista célki; tűzéssel. A tanterv középpontjába a történeti stúdiumokat teszi, azaz az antik római hagyományok, másrészt pedig a modern olasz műveltség kapcsolatát, mégpedig a legnagyobb római, illetőleg olasz emberek kultuszát, a hősök tiszteletét, úgyhogy az egész tanítást ez a heroizmus hatja át, kiindulva abból a pszichológiai tételből, hogy az ifjúságra nézve a legmegkapóbb a konkrét ideál, nem az absztrakt elvek fejtegetése, hanem egyéni személyi tényeknek, személyiségeknek bemutatása. Ez összhangban van a fasizmus politikájával, amennyiben a fasizmus az elitet, a vezető réteget akarja kitermelni; az elitteórián épül fel az egész fasizmus, ami természetesen paradoxon: egyrészt mindent uniformizálni, mindent parancsszóra csinálni, másrészt egyéniséget nevelni, ez egy kissé ellentmondás. Az angoloknál ugyanezt tapasztalhatjuk, bár náluk nincs centralizált tanügy, mint nálunk, ott nem lehet a parlamentben törvényt hozni arról, hogy minden középiskolában mit tanítsanak, mert ott minden iskola történéti individualitás. Angliában is észrevehető azonban az angolszász és római történeti emlékek, tehát a nacionalista emlékek uralma, ami megint azt bizonyítaná, hogy ők a római világimpérium, a civilizáció ideáljának örökösei. Németországról óhajtok szólni. Hogy a középiskola mennyire konzervatív, érzékeny művelődési intézmény, annak legszebb példája éppen Németország, amely a nagy forradalom után, 1920-ban összehívja a pedagógusok konferenciáját, a Keichsschulkonferenzet. Ebben a birodalmi konferenciában radikális szellem uralkodott, mert hiszen többségben a szociáldemokraták voltak és követelték az Einheitsschule-t, vagyis hogy minden német ifjú 14 éves koráig egyforma iskolába járjon, a 14 éves koron túl öt évig legyen azután a középiskola. Már majdnem elhatározták, amikor megjelent a gyűlésen a németek legnagyobb tudósa, Adolf Harnack és megmagyarázta, hogy akkor a német tudományt tönkreteszik, mert öt év alatt nem lehet előkészíteni a szellemnek azt a csiszoltságát, amit az egyetemi tanulmányok megkövetelnek. Harnacknak szava ezekre a radikális gondolkozókra is hatott, úgyhogy a német iskolarendszer ugyanúgy maradt, mint a wilhelminus időkben, kivéve, hogy engedményt tettek a szociáldemokratáknak az úgynevezett Aufbausehule-val, amely szerint azoknak a munkásoknak gyermekei, akik 14 éves korukig elemi iskolába jártak, de kiváló tehetségűek, öt év alatt végezhetik el a középiskolát ebben az Aufbauschule-ban olyan joggal, hogy az egyetemre mehetnek. De másrészt a nacionalizmusnak mórlegét is mindjárt kiegyenlítették és megalkották a Deutsche Oberschule-t, amelyben nincs latin, nincs görög, nincs francia, nincs angol, semmiféle antik és modern nyelv, hanem tisztán a német kultúra éli ki magát benne. És amikor jöttek a nemzeti szocialisták, • ők sem igen változtattak az addigi középiskolai rendszeren, kivéve a történelmi oktatást. Méltóztatnak látni megint ugyanazt a vonalat, mint a franciáknál és az olaszoknál: súlyt kell vetni a germán mithológiara, az ősgermán történetre, be kell hozni a fajelméletet, be kell hozni az eugenikát és az Auslandsdeutschtumqt, vagyis, hogy minden felnövekvő német r ifjú megtanulja a külföldön élő németek történetét is, tehát az itt Magyarországon élő németek telepítési történetét is. Ügy látom, hogy az igen t. miniszter úrnak ez a törvényjavaslata ugyancsak ebben a nacionalista mederben mozog, — most nem a németekre gondolok, hanem általában erre a szellemi irányzatra. A legnagyobb elismeréssel szólok róla ebből a szempontból, de megengedi az igen t. miniszter úr, hogy mindjárt ezen a ponton, tehát az alapvonás, a nemzeti eszme fokozott kultusza szempontjából néhány megjegyzést tegyek. Az első egy formális megjegyzés. Azt méltóztatik mondani mind az eredeti indokolásban, mint pedig itt a bizottsági jelentésben, hogy a tanítás középpontjában nem az egyoldalúan humanisztikus, vagy természettudományos, hanem a legtágabb értelemben vett nemzeti tárgyak állanak. Itt a »hanem« ellentétes kötőszónak én nem látom értelmét. Nem látom értelmét azért, mert a humanizmussal és realizmussal nem ellenkezik a nemzeti műveltség. A nemzeti műveltség sem áll egyébből, mint bizonyos humanisztikus elemekből: a nemzeti nyelv, az irodalom, a történelem, sőt nálunk — mint Beöthy Zsolt mondta — a latin is voltaképpen nemzeti tárgy, másrészt realisztikus elemekből, tudniillik a honismeret, a földrajz, a magyar tájaknak, földnek, az itt élő növényeknek, állatoknak ismerete és így tovább. Itt tehát nincs ellenmondás. A másik megjegyzésem, amely az előbbi formaival szemben tartalmi megjegyzés, az, hogy az egész indokolás túlságosan kihangsúlyo'zza a nemzeti szellemet olyan értelemben, mintha talán eddig nem lett volna eléggé előtérbe állítva. Tudom, hogy a miniszter úrnak nem ez volt az intenciója, de a félreértés elkerülése végett, amelyet én a sajtóban látok, hangsúlyoznom kell, hogy a nemzeti kultúráért a középiskola terén a legtöbbet az 1883 : XXX. te. tett, amely a kiváló Kármán Mórnak a tantervét 1879-ből kodifikálta tisztán nemzeti alapon. Az a tanterv, amely ennek a nyomán fakadt, amelyet Kármán Mór alkotott, éppen a nemzeti nyelvet, irodalmat és történelmet tette meg a tanterv középpontjává. Ha nézem az 1890 :XXX- tc.-ket, az abban bevezetett görögpótló is ennen a magyar nemzeti irodalmat tanította bizonyos óraszámban. Az 1924 :XI. te. alkotója pedig éppen a neonácionalizmus programmjának volt a szerzője. Ha valaki Klebelsberg Kunó grófnak akár beszédeit, akár cikkeit olvassa, az tudja, hogy őt tisztán nemzeti célok irányították kultúrpolitikájában. Már most mit látunk? Egyszer csak ^ váj dőlni kezdik a középiskolát, hogy nem eléggé nemzeti. Olvastam például egy újságcikket egy tanártól, hogy mikép lehet az, hogy a magyar történelem fi órával van képviselve, a világtörténelem pedig 11 órával. A dolog természetesen nem így áll, mert mi — bocsánat, hogy »mit« mondok, mert oly reformokról van szó: quorum pars aliquantula fui — a régebbi »tanterv«-ben a világtörténelembe beolvasztottuk az egész szerves magyar történelmet, úgy, hogy a világtörténelemmel szinkronisztikusan tanulták tüzetesen a magyar történelmet. Az indokolás pedig úgy hangzik, mintha a magyar történelmi oktatás el lett volna hanyagolva a világ-