Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-258

Az országgyűlés képviselőházának 258. Én e tekintetben mint hites tanú szólhatok, mert egyrészt Klebelsberg Kuno mellett jó magam készítettem el a nyolcosztályú középiskola törvényjavaslatát, másrészt pedig tavalyi és előző költségvetési beszédeimben is mindig hangoztattam, hogy restelkednünk kell Európa fórumai előtt, mert Magyarország az e/tétlen állam, amelyben 12 éves korral befejeződik a mindennapi iskolajárás. Ez azonban pénzkérdés. Körülbelül 50 millióba kerül a nyolcosztályos elemi iskola, ez a törvényjavaslat pedig — fájdalom — semmibe sem kerüL mert voltaképpen egy formális szintézis. Igaz, hogy valódi reformokat pénz nélkül nehéz véghezvinni. Abból a jelentőségből, amelyet az előbb bátor voltam vázolni, következik egyszersmind az, hogy nagy körültekintéssel, óvatossággal kell hozzányúlni a középiskola kérdéséhez. 1883-ban, tehát immár több mint félszázada, amikor az 1883 :XXX. törvénycikk elkészült, Trefort miniszter tízszer adta be 1873-tól kezdve javaslatát s amint Berzeviczy Albertnek nemrég megjelent emlékirat-részletében olvasható, nagynehezen tudták csak rávenni 1883-ban, hogy nyújtsa be végre újra ezt a törvényjavaslatot, ö félt ettől, mert annyi nemzetiségi és felekezeti kérdés bogozódott akkor össze ebbe a problémába, hogy úgylátszott, hogy ezzel a nagy kérdéssel szemben nem tudja a megfelelő megoldást megtalálni. Sikerült azonban ezt megtatalálni. Sikerült először is a nemzet közfigyelmét az akkori középiskolai javaslatra sokkal jobban ráterelni, mint ma, mert ma — fájdalom — a szelekció kérdését kivéve, nem látjuk, hogy a nemzetben a művelődési javak természete, ökonómiája iránt, ami lényege a középiskolai törvényeknek, valami nagy érdeklődés mutatkoznék. Annakidején egy hónapig foglalkozott a Képviselőház ezzel a kérdéssel, két hétig tartott az általános vita s két hétig a részletes vita; három testes kötetben olvasható ez. A Felsőház is két hétig csak ezt a kérdést tárgyalta. Most pedig ünnepélyesen hajtsuk meg zász« lónkat az 1883. évi XXX. törvénycikk alkotói előtt, mert ezzel az alapvető törvénnyel biztosították először is a magyar középiskola nem, zeti szellemű továbbfejlődését, ami akkor még igen kétes kérdés volt, ha akkori iskoláink statisztikai nyelvi viszonyait figyelembe veszszük. Mi már abban a korban nőttünk fel. amikor automatikusnak tűnt fel ez a • fejlődési 1 irány, ez azonban nagy adminisztratív és tanügyi munka eredménye volt. Biztosította ez a törvény másodszor az állami felügyelet, szigorúbb ellenőrzés útján az akkor nagyrészt^ felekezeti iskolák szellemi és anyagi színvonalát; harmadszor nem uniformizálta mereven a középiskolát, hanem a történeti fejlődés vonalát meghagyva, meghagyta nekik sajátos színűket, sajátszerű különbségeiket s nem esztergályozta laposra a magyar középiskola ügyét. Végül negyedszer — és talán ez a legfontosabb — a tanárképzés és tanárvizsgálat útján megteremtette a magyar középiskolai tanári rend egységes szellemét. A következő törvények mind ennek nyomán haladtak. Az 1890. évi XXX. törvénycikk a szellemi javak egy mixtum compositumát, az úgynevezett görögpótlót helyezte a görög nyelv helyébe, az 1924. évi XI. törvénycikk azután a modern nyelveket állította előtérbe és minthogy az akkori gimnázium a görögpótlós törvény óta már úgyis reálgimnázium volt, a reálgimülése 193U. évi április 10-én, kedden. 145 náziumot önállósította és ez lett a legkedveltebb iskolafaj. Már most az a kérdés, vájjon aktuális-e ez a törvényjavaslat, van-e rációja, vezet-e bennünket valami szükségesség arra, hogy most ezt a törvényt megalkossuk. Őszintén megvallom és nyiltan megvallottam az előző hónapokban is, hogy szerintem talán még nem érkezett volna el az idő arra, hogy ilyen átfogó törvényjavaslattal jöjjünk. 1924 óta, .tehát ezen tíz év alatt ugyanis annyi reform ment végbe, a középiskolában olyan nyugtalan szellem ágaskodott, a tanterv minden évben, vagy két évben megváltozott, úgyhogy egy pillanatig mégis aggodalomba ejtett, vájjon szükséges-e most a kíméleti időt meg nem hosszabbítva, újabb reformmal foglalkozni. Viszont azonban a miniszter úrnak igaza volt abban, hogy annyira át vannak már lyuggatva az eddigi törvények, hogy bizonyos fokig jogosultnak látszik egy ilyen átfogó szintézis megalkotása, úgyhogy ezt a kérdést tovább nem tárgyalom. Most az a kérdés, mi ennek az új törvényjavaslatnak az alapvonása, mi az a centrum, amelynek sugaraiból látjuk azt a nóvumot, amelyet be akar vezetni a mi középiskolai oktatásunkba? Ez a nemzeti szellem fokozottabb érvényesítése. Ezzel a korszellem világsodrába kerül a .törvényjavaslat. Mert ha nézem, akár a nagy nemzeteknél, akár a kis nemzeteknél, az 1920. óta végbement törvényhozási intézkedéseket, középiskolai reformokat, azt látom, hogy .mindenütt a nacionalizmus a verbum regens. A liberalizmus kultúrpolitikája a világháború előtt a nevelésnek, a művelődésnek individualista vonását helyezte előtérbe, a személyiség-kultúrát, azaz a minél magasabb individualitást. Innen van az a didaktikai materializmus, amely az akkori tanterveket eltölti : a minél több anyag, a minél több szellemi javakban való részesítés. A világháború óta azonban tapasztalható valami változás az egyes nemzetek tanügyi reformjában. A világháború óta a liberalizmus kultúrpolitikájának ez az individualista vonása mindenütt háttérbe szorult, mert az egyén nem önmagáért van, hanem az egyén feletti, halhatatlan nemzetért. Mindenütt a nemzeti-politikai művelődési eszmény lépett .tehát előtérbe, mert a nevelés csak arravaló, hogy az egyén a nemzetnek egyén feletti akarat szervezetébe minél harmonikus abb an illeszkedjék bele. Nézzük mi történt Franciaországban, Olaszországban és Németországban? Franciaországban 1923-ban a nacionalista Poincaré-kormány alkotta meg a maga középiskolai reformját. Ennek a középiskolai reformnak alapgondolata a francia történelmi hagyományok kultusza. Arra való a lycée, a francia középiskola, hogy a fiatal francia nemzedéket áthassa annak tudatától, hogy egyrészt a francia műveltség a földközitengeri antik kultúrának folytatása, hogy a római impériumnak a franciák az örökösei, másrészt pedig mint művésznemzet ugyanolyan irányító befolyást gyakorolnak századok óta Európa, sőt a világ művészetére, mint valamikor a görögség, ők tehát a római impériumnak és a görög kultúrának egyenes folytatói. Ezt indokolásában Léon Berard miniszter kiemeli és ezért elrendeli, hogy a negyedik osztályig minden francia gyermek latinul tanuljon, a harmadik és negyedik osztályban pedig minden francia gyermek, kivétel