Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-258

Az országgyűlés képviselőházának 258. ről Petrovácz t. képviselőtársunk bőven szólt, i elvileg pedig szerintem az 1883-as törvényből kell kiindulnunk. Az első eltérés az iskolát fenntartó egyházak egyenjogúsítása. A niult költségvetés vitája alkalmával a kultusztárca tárgyalásánál voltam bátor a miniszter urat arra kérni, hogy az iskolákat fenntartó egyházak egyenjogúsítását az új középiskolai törvényben méltóztassék keresztülvinni. Nem hiszem, hogy félreérteném ennek a javaslatnak 2. és 7. §-át, amely, szerintem, ezt az egyenjogúsítást biztosítja az elkövetkezendő új törvényben. 1883-ban ezt még nem lehetett kodifikálni, mert 1883-ban a függetlenségi párt vélt autonómia-sérelmek érvéivel támadta a javaslatot, azzal vádolván a kormányt, hogy osztrák parancsra és osztrák utasításra dolgozott, azonban már 1883-ban a javaslat előadója és a miniszter kijelentették, hogy nézetük szerint szükség van arra, hogy minden iskolafenntartó egyház egyenjogúsíttassék azokban a jogokban, amelyekkel az iskolafenntartó egyházak az iskolafenntartás révén bírnak. Mindannyian elismerjük, mindannyian mély hálával köszönjük meg az iskolafenntartó egyházaknak a nemzet kultúrtörténetében teljesített értékes szolgálatait, azonban elismerjük az államnak azt a jogát, hogy az iskolafenntartás terén jogaiból annyit ád az egyházaknak, amennyit éppen jónak lát, de amit ad, azt kérjük, hogy egyforma mértékkel biztosítsa valamennyi egyháznak. Ez olyan nóvum ejbfcen a javaslatban, amelyet a magam részéről örömmel és hálával üdvözlök és köszönök. A második nóvum a javaslatban az alsó •. négy osztály egységesítésének a kérdése. Az indokolás elmondja, hogyan tolódott ki a pályaválasztás kérdése a tizedik évről a tizennegyedik évre. Azt hiszem, mindannyian nagy öröanmel helyeseljük, mindannyian általános megelégedéssel vesszük tudomásul, hogy a jövőiben legalábbis a 14 éves korig egységes típusban halad az oktatás menete. A bizottságban történt az a változtatás, amelynek , Kornis Gyula képviselőtársunk adott kifejezést, amely a magyar pedagógusoknak és a magyar — majdnem azt mondhatnám — taníttató, oktattató szülőknek mintegy kirobbanó vágya volt, amely azután a felsőbb osztályok bifurkálására^ vezetett. Kötelességemnek vélean itt, a plénumban, ezt is megköszönni a .miniszter úrnak, hogy hozzájárulásával valamiképpen lehetővé tette az iskolák egységesítését. Egyszerű a kérdés itt Budapesten, ahol az egyes kerületek szerint lehetőség van a választásra, hogy melyik kerületbe Írassa be valamelyik szülő a gyermekét, de egészen más a J helyzet vidéken, ahol tulajdonképpen kény^ szerpályára való indulást jelent a csak egy reálgimnázium, vagy egy gimnázium és egy reál. Az iskolába jelentkező és tóduló gyermeth- kek egy része természetszerűen bejut a gimná4 ziumba, másik része pedig a reálba. Tehát a tízéves gyermek, függetlenül attól, hogy volt-e hozzá kedve, vagy sem, bekerült az illető középiskolába, hogy ott esetleg humanisztikus, esetleg reális oktatásiban részesüljön. Amilyen öröimmel és hálával tudom fogadni a törvényjavaslatnak eddig említett három újítását, annyira aggodalmasnak tartom ebben a javaslatban a szelekció keresztülvitelét. Vázsonyi képviselőtársunk ebben burkolt ülése 19Sí. évi április lÖ-én, kedden. 141 numerus clausust vél látni. Azt hiszem, hogy ebben téved. Ez a gondolat távolról sem járt a törvényhozóknak, a javaslat megalkotóinak az eszében. Itt ugyanis arról van szó, hogy nyolc évi tanulás után az illető maturandus olyan vizsgára kerül, amely — valljuk be — éppen annak súlyos konzekvenciái miatt, életének majdnem legfontosabb vizsgájává válik. A szelekció végrehajtásának vizsgához kötése akár a negyedik osztályban a rostavizsga formájában, akár a nyolcadik osztály« ban, szerintem, — mert emberek vagyunk — mindig feltétlenül igazságtalanságokat von maga után. Ellene voltam a negyedik osztályban tervbevett rostavizsga-rendszernek is, mert semmiképpen sem tartottam alkalmasnak arra, hogy amikor a tizennégyéves gyermeket alapos ijesztgetések után rostavizsgára bocsátjuk, ez a vizsga döntsön a gyermek élete és további fejlődése felett, de nem tudom, — mert végén csattan az ostor — vaijon nem lesz-e sokkal veszélyesebb ez a megoldás a gyermek egész jövője szempontjából. Vegyük pelclaui egy tanulóim esetét. Egy tizennegyéves fiú mégis jobban bele tud helyezkedni az új környezetbe, ha a tanulás után más pályára, valamely szakpályára kerül, szakirányú nevelést kap, mint egy 18 éves fiú, aki abban a reményben élt, hogy az egyetem kapuját mégis eléri, midőn 18 éves korában törnek össze reményei. Kérdezem, vájjon egyrészt szociális, másrészt pszichológiai szempontból nem vétek-e, nem túlontúl kemény ítéletet mondanak-e felette, amidőn őt az egyetem látogatásának lehetőségétől eltiltják? {Mgu hang balfelől: A szülőket is érinti!) Ha a szülő- *^ ket veszem tekintetbe, ebből a szempontból is súlyos szociális probléma, ha a fiú elbukik, ha az első alkalommal nem kapja meg az egyetemi felvétel záradékát. A törvény nem diszponál, nem intézkedik errevonatkozólag és rendeletre bízza, vájjon járjon-e tovább a gimnáziumba a bukott tanuló, ismételje-e az osztályt, — ezt a szót kell használnom — vagy pedig nem kell, hogy ismételje, nem kell, hogy újból jelen legyen a nyolcadik osztályban, hiszen a nyolcadik osztályos bizonyítvány a kezében van, sőt talán kezében van az érettségi bizonyítvány is. A javaslat megfelelő szakasza úgy rendelkezik, hogy az érettségi bizonyítvány minősít mindazokra az állásokra, amelyekre az 1883. évi I. törvény 1. §-a minősít. Voltam bátor megnézni ezt a törvényszakaszt. Végrehajtónak, és — ha jól tudom — árverési becsüsnek minősít ez a törvény, a többi lehetőség, ami ott szerepel, csak egy-egy képesítési fok arra, hogy az illető mehet a vasutastanfolyamra, postás-, számvevőségi és egyéb tanfolyamokra, aminő a jegyzői tanfolyam is, de amint nagyon jól tudjuk, maga a gimnáziumi érettségi a mai specializálódott világban egyedül minősíteni, kenyeret adni nem igen fog. T. Ház! A törvényjavaslat nem intézkedik arra vonatkozólag, hogy vájjon az érettségi az összes főiskolákra fogja-e minősíteni a leérettségizett tanulót, vagy pedig a főiskolák egyegy fakultására. Ebben az irányban ketten is megkértük a bizottságban a mélyen t. kultuszminiszter urat, jó magam és Kelemen Kornél t. képviselőtársam, hogy az a készülő rendelet, amelyet az államfő útján akarunk kiadatni, mondaná ezt ki, mert nem lehet, hogy a gimnázium, amely 8 évig foglalkozott ugyan a növendékkel, minősítsen a főiskolákra, mondván: erre a fakultásra beiratkozhatsz, a má21*