Képviselőházi napló, 1931. XXI. kötet • 1934. március 21. - 1934. április 27.

Ülésnapok - 1931-258

Az országgyűlés képviselőházának 258. féle Organisations-Entwurf nem a magyar szempontokat, tolta előtérbe, nem a magyar történelem alapján állott, hanem igenis egy osztrák típust importált ide Magyarországra és ha megállapítjuk, hogy a differenciálás itt történt meg először, itt következett be a nyolcosztályú gimnázium mellé még a hatosztályú reáliskola felállítása, (Kornis Gyula: Hát Széchenyi miért követelte kérem!) — azonnal rátérek Széchenyire is — akkor meg kell állapítanunk, hogy ez nem magyar talajból nőtt iskolatípus volt. Magyar talajból nőtt az az iskolatípus, amelyet a jezsuiták és a kegyesrendiek alapítottak Magyarországon a XVI. században. Ez volt a magyar iskolatípus, a Thun-féle iskolatípus ellenben tipikusan osztrák, német iskolatípus volt, amelynek igaz, hogy vannak előnyei is és ezek közé az előnyök közé kell sorolnom a magasabbfokú középiskolai oktatást, a régi táblabírói oktatási rendszernél ismeretek dolgában bizonyos ( magasabb oktatást, de ide kell sorolnom hátrányaiul a magyar nyelvi oktatás teljes mellőzését, a magyar történelemnek csak átvitt formában való ismertetését és ide kell sorolnom (Kornis Gyula: Magyart tanítottak 1844-ig?) azt a Gesammt-Monarchie elvi alapján álló oktatási módot, amely tehát semmi esetre sem a magyar talajból fakadt magyar középiskolát jellemzi. Eötvös József báró határozottan azon az állásponton volt, hogy az alsó tagozatokban egységes középiskolát kívánt és csak a felső tagozatban kívánta a differenciálást Az ő középiskolája háromszor hármas tagozású, amelynek alsó foka három évfolyam grammatikából, középső foka három évfolyam humaniorából állott — ez az egységes alapépítménynek megfelelő struktúra — és ő az iskola harmadik csoportjában próbálta csak három részre specializálni ezt az iskolát: a jogi oktatás irányában, a természettudományi oktatás irányában és nyelvészeti, valamint teológiai irányban. Ezekből a gondolatokból azonban törvény sohasem lett, mert az akkori államférfiak tépelődése, habozása, illetve a feletti töprengése, vájjon ezek a reformok beválnak-e, sokszor lehetetlenné tette egy-egy miniszternek, hogy akaratát érvényesítse és tervét megvalósítsa. Így történt ez Eötvös József báróval is, akinek törvényjavaslata csak a bizottsági tárgyalásig ért el és a parlament elé sohasem jutott. Trefort az 1883-as iskolatörvényben tulajdonképpen nem tett egyebet, mint hogy az addig nem egyenrangú reáliskolát a gimnáziummal egyenrangúvá tette, — ugyancsak nyolc osztályúvá tette és ugyancsak érettségivel látta el — de ő maga a differenciálásnak volt a híve, és érdekes, hogy az ő felfogása szerint az egységes középiskolának nincsen semmi különösebb létjogosultsága. 1883 március 5-én Trefort a Képviselőházban tartott nagy beszédébon, amellyel javaslatát bevezette, az egységes középiskola öntudatos ellenségének mutatkozott. Azt mondotta, hogy az egységes középiskola lejárt eszme, amely nem fog tudni sohasem életet nyerni. Méltóztatnak látni, hogy a jóslások nem mindig szoktak beteljesedni. Viszont Csáky Albin határozottan az egységes középiskolának volt a híve; ő átmenetet keresett a humanisztikus gimnaziális oktatás és a realisztikus természettudományi oktatás között és ezt úgy vélte megtalálni a görögpótlóval, hogy ez a megoldási mód senkit ki nem elégített, sem az egyik, sem pedig a másik felet. Ennek következtében olyan iskolareformmal jött, amelyet ülése 19$

If. évi április 10-én, kedden. 125 az élet soha be nem vett és amelyet az élet éppen úgy, mint a szülők, a tanulók éppen úgy, mint a tanárok, a maguk részéről visszautasítottak. Ezek után az előzmények után következett tíz esztendővel ezelőtt a Klebelsberg-féle kiegyenlítő javaslat, amelynek egy kitűnő, ma is elfogadható és aláírható megoldási módja volt: a reálgimnázium bevezetése. A reálgimnázium bevezetése a Klebelsberg-féle törvényjavaslatnak egyetlenegy helyes, bevált, jó oldala volt. Hogy ő ennek ellenére teljesen hibás úton^ járt, azt ma nem kell különösebben bizonyítani, mégis tartozom önmagamnak is, aki ebben a vitában ugyancsak élénk részt vettem, és aki a magam véleményét mind a bizottságban, mind a plénumban elmondottam erről a részről azzal, hogy ezeket a részleteket legalább kivonatosan felolvassam, mert hiszen ezek roppant érdekesek a tekintetben, hogy mi történik sokszor az alkotás és az akarás hevében, amikor nem lehet meggyőzni valakit álláspontja helytelenségéről. Ö a differenciálás gondolatában annyira ment, hogy még ott is differenciált, ahol azelőtt cem volt differenciálva a középfokú oktatás, a leányközépiskoláknál; ahol azelőtt csak egyetlenegy egészséges típus volt, a leánygimnázium, ott is megcsinálta — ad normámfiúiskolák — a hármas tagozást. Hiába mondtuk, hogy vannak olyan eszméi, amelyek sohasem fognak beválni, a miniszter úr nem volt kapacitálható és hogy később mi lett belőlük, azt valamennyien tudjuk. Ö úgy gondolta megoldani a kérdést, hogy nem egységes középiskola, — majd idézem szavait — hanem egységes minősítés kell. Ez az egységes minősítés — szerinte — az a szérum, amely minden bajt eloszlat, és amellyel a középfokú oktatásnak minden sebe meggyógyítható. Nem vette észre, hogy az egységes minősítés semmit sem öld meg, mert nem azon fordul meg a kérdés, hogy valaki reáliskolai érettségivel mehet-e orvosi egyetemre, hanem azon, hogy elő van-e készítve arra a stúdiumra, amelyet ő az egyetemen magára kell, hogy vállaljon. És akkor kiderült, hogy óriási nehézségek voltak ezen a téren, nemcsak a tanulók részéről, akiknek bizonyos gyorsforraló kurzusokon kellett valami színleges tudományt magukba szívni, hogy az egyetemen munkájukat folytatni tudják, hanem maga az egyetem is védekezett az ilyen egységes minősítéssel bejövő reálistákkal szemben, mert hiszen, maga az egyetem, amikor jogában állott válogatni, inkább azokat választotta ki a sok folyamodó közül, akiknek tudása alapos és nyolc középiskolai osztályon keresztül szerzett, mint azokat, akik ilyen schnellsieder-kurzussal próbáltak az egyetemen elhelyezkedni. Az 1924. évi tárgyalások folyamán a bizottságban próbáltuk a miniszter urat az egységes középiskola mellé állítani. Ez nem sikerült. A miniszter úr azután, hogy itt a parlamentben a vitát lehetőleg korlátozza, vállalkozott arra. hogy mindjárt a vita elején az előadó után azonnal felszólalt és háromórás fényes beszédben védte, illetőleg ismertette az ő javaslatát. Akkor az egységes középiskoláról a következőket mondotta (olvassa): Európaszert3 vita anyaga szokott lenni az, hogy vájjon differenciáljuk a középiskolai típusokat, állítsunk fel egészen sajátságos jelleggel bíró különféle iskolatípusokat, vagy pedig teremtsünk egységes középiskolát. Minthogy azonban az egységas középiskola eszméje teljes kifejlődésében az egész 19*