Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-253

Az országgyűlés képviselőházának 253. ülése 193% március 20-án, kedden. 523 köresni, nem tudnak vásárolni. Ilyenkor a kormánynak ,nem azt kellene tennie, hogy éppen ezt a magasabb bért 'követelő munkásréteget akadályozza törekvéseiben, amikor csak egy pár, a kapitalizmus vonalán álló gyár fejt ki ellenállást, míg a kisipar, a kézműipar egyetért & követeléseikkel, hanem oda kellene állania a munkások mellé, elő kellene segítenie, hogy a munkásság jövedelme emelkedjék, fogyasztóképessége nagyobbodjék. Ezeket el kellett itt mondani. Hiszen ne beszéljünk kormányzati politikáról, ha nem tudunik ezen a nyomoron segíteni, ha nem tudjuk azt enyhíteni, ha nem tudunk munkát teremteni, hanem minden lejjebb és lejjebb megy. Gondolkozzanak ezen az urak és kényszerítsék a kormányt, hogy ne látszatpolitikát csináljon, ne cirkuszt csináljon, hanem reális gazdasági és szociálpolitikát, amely megszünteti a nyomort és amely lehetővé teszi, hogy a magyar nép keressen és megéljen. (Úgy van! a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Képviselőház! Én is résztvettem azon a vasárnapi vigadói gyűlésen, mint hallgató, mint vendég, amelyet az építőipari, érdekeltségek és az iparostestületek hívtak össze és amelyen kérték a kormányzatot, nem arra, hogy az állam maga építsen, még csak azt sem kérték, hogy az állam kölcsönöket adjon, mert az államnak nehéz ma a pénz ügyi helyzete, hanem csak azt kérték, hogy a magyar állam egyáltalában tegye lehetővé az építkezést, hogy a magyar állam ne kárhoztassa passzivitásra azokat, akik építeni akarnak, hanem tegye lehetővé, hogy a tőke építkezésekbe fektesse pénzét, ha ehhez neki kedve van és ha ez rentábilisnak mutatkozik. Hiszen az, amit a kormány jelenleg ebben a kérdésben elfoglal, passzivitás, számkukacok bürokráciája, amely itt mindenféle holt statisztikákat dob ki és azt mondja, hogy 12.000 lakás áll üresen. De ez csak holt szám, mert emellett ott van az élet, amely megmondja, hogy a 12.000 lakásból mennyi a barlanglakás, pincelakás, hogy vannak ott összezsúfolva az emberek, hogy nem emberhez méltó lakásokban tengődik a főváros népének egyrésze. A passzivitás pedig halála mindenük. Hogy mondhatja egy kormány, hogy ne építsenek? Hogy lehet azt mondani, hogy ne dolgozzanak? Ez nem az építőipar kérdése, ez nem az iparosérdekeltségek kérdése, ez a magyar közgazdasági életnek és az egészséges vérkeringésnek kérdése. Azzal nem érünk semmit, ha toasztokban dicsőítik a kisiparosokat, azzal nem érünk semmit, ha interjúkban elismerik az iparosérdekeket. Csak egy módon lehet exisztálni, — amint nagyon helyesen mondta Farkas István barátom is — ha munkalehetőségek és munkaalkalmak révén megélhetéshez jut az iparosság és a kereskedelem. Ez az építőipari társadalom, általában az iparostársadalom nem is azt kéri, amit például megkapnak az agráriusok, akik 175 millió pengőt kapnak; a városi ki.kosság, az ipar és kereskedelem csak azt kéri, hogy ne rideg bürokráciával intézzék a dolgát, hanem rentábilissá engedjék tenni az építkezéseket, adják meg az adómentességet, mert adómentesség révén emelkedhetnének itt az épületek. Hiszen Budapesten bérkaszárnyák vannak, Budapesten ezrével vannak egészségtelen lakások. Budapesten ... (Farkas István: Londonban lebontják őket! — Propper Sándor: És vakondtúrások vannak a kiserdőben, a lóverseny téren, meg a Tripoliszban. Oda menjen ki Tabódy képviselő úr, ott szervezze az embereket!) Elnök: Propper képviselő urat kérem, engedje meg, hogy a szónok befejezze a mondatát. Bródy Ernő: Budapest belső városrészei ben bontásra kellene felemelni a csákányokat, mert a belső városrészben rothadt épületek vannak. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Budapest épületeinek 50%-a ötven éves, de vannak olyan^ épületek is, amelyek hatvanévesek. Hatvan és ötven évvel ezelőtt épült épületekben nem lehetnek ma megfelelő lakások. Hiszen ez az előbb említett statisztika azért mutat ilyen nagy számot, mert nem veszi figyelembe, hogy meg nem felelő, lakhatatlan, rossz

1 lakások vannak, amelyek nem méltók arra, hogy azokban emberek lakjanak. En tehát azért emeltem itt szót a vasárnapi vigadói gyűlés kapcsán, hogy ezzel a felszólalásommal is súlyt adjak annak a mozgalomnak, amelyet ott mérnökök, építészek és iparosok közös erővel megindítottak, hogy itt a parlamentben is visszhangja legyen annak és visszihangja legyen a magyar hivatalokban, a minisztériumokban is. A minisztériumok ne folyton azon gondolkozzanak és ne azon törjék a fejüket, hogyan gáncsolhatják el az egészséges ideákat, amint megtették ezt most legutóbb is. Amikor az Erzsébet sugárutat akarják megnyitni, akkor azt kérdezik a pénzügyminisztériumban, hogy miért nem Rókus kónházat építenek, amikor a Rókus-kórház építéséről van szó, akkor megint mást találnak ki, A magyar (minisztériumok és a pénzügyminisztérium .tehát ne azon gondolkozzék, hogy mikor és milyen indokkal gáncsolhat el egy tervet, hanem az egész magyar kormány gondolkozzék azon, hogy miképpen segíthet rendes és (becsületes módon a magyar iparosságon, a magyar kereskedelmen és a városi lakosságon. En a vidék nehéz helyzetét elismerem, látom és

1 tudom a vidék súlyos gondjait, de méltóztassék elhinni, hogy itt Budapesten borzasztó nyomor van, itt elesett emberek százai és ezrei élnek. A fényes lakások és a fényes külső mögött rettenetes szenvedések, rettenetes nyomorúságok vannak itt. Amikor tehát ez a város élni akar, amikor ez a város dolgozni akar, akkor a kormány vegye ezt észre és adjon módot az embereknek arra, hogy becsületes munkájukkal, becsületes exisztenciát teremthessenek, fenntarthassák magukat i|8

: családjukat, hogy ezáltal az államot is segítsék. Ez az én kérésem. Kérem az illetékes minisztériumokat, hogy a budapesti iparosságnak és a budapesti építészeknek jajkiáltásait hallják meg s ne azon gondolkozzanak, hogyan gáncsolják el ezeket a törekvéseket, hanem legyenek azon, hogy felsegítsék azokat, akik hozzájuk fordulnak. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Tabódy Tibor! Tabódy Tibor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Végtelenül örülök annak, hogy a mai napirendi vitában éppen a nagyjelentőségű vasárnapi megnyilatkozásokból idehozták^ t. képviselőtársaim az építőiparosság és az építő munkások érdekében ezt a kérdést, mert bátor vagyok le szegezni, hogy a fővárosi törvényjavaslat általános vitájánál mindezeket majdnem szószerint elmondottam. Leszögezem azt, hogy ezt a kérdést tehát elsősorban innen, kormánypárti oldalról tették szóvá még pedig szóvátették annál a szociális érzéknél fogva, mely a kormánypártot és az egész kormányt