Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-253
524 Az országgyűlés képviselőházának 25 áthatja. (Propper Sándor: Ne tegyék szóvá, hanem csinálják meg! Önöké a hatalom, csinálják meg!) Es bátor voltam rámutatni az üres lakások nagy számára. Sőt nem 12.000 üres lakást említettem, amint azt a nagygyűlésen mondták és amint most igen t. Bródy képviselőtársam is említette, hanem én 16.000 üres lakásról beszéltem, mert úgy voltam tájékozva, hogy 16.000 lakás üres. Vitám is támadt közbeszólott Peyer Károly igen t. képviselőtársammal, amikor ezeket elmondottam, amiket most Bródy Ernő igen t. képviselőtársam mondott, hogy elvégre, ha 16.000 üres lakás van, ki építsen, ki fog építeni. (Propper Sándor: Bizzák rájuk, majd jelentkeznek!) Építeni pedig kell,, (Ügy van! a baloldalon.) mert az építőipart, az iparosokat, a munkásokat munkához kell juttatni. (Bródy Ernő: Ejz úgy van!) Azt is mondottam, hogy én a jövőre nézve megfordítanám az adókedvezményt, vagyis nem új épületekre vonatkozóan adnám meg. Ez vonatkozik Budapestre. Mert szerintem ezt a kérdést kétfelé kell választani. Bár vannak az országban j nagy városok, amelyek esete analóg talán Budapesttel, de mégis kétfelé kell választani a főváros és a vidék szempontját. Ügy, hogy bátor voltam rámutatni -arra, hogy ki fog építeni, ha már most is 16.000 üres lakás van és éppen ezért azt mondottam, hogy meg kell fordítani az adókedvezmény rendszerét, nem az új épületre kell adókedvezményt adni, (Bródy Ernő: Helyes, a lebontottra!) mert ha új épületet húzok fel, ha telekspekulációnak további teret engedek a hegyvidék felé, ezzel csak kiüríteném a Belváros régi, rozoga házait, mert hiszen természetes dolog, hogy akinek pénze van, az vágyik a levegőre, napra és a szép vidékre és építtet magának villát. (Ügy van!) Annak, hogy 16.000, vagy 12.000 [ üres lakás van Budapesten, két oka van. Egyik ok az, hogy egyrészt drága'-a lakás, (Bródy Ernő: így van!) nem bírják megfizetni, sokan vannak olyanok, akik tényleg odúban, vakondtúrásokban laknak, másrészt pedig sokan vannak olyanok, akik megunták a Belváros, vagy 'belterület régi, rozoga épületeit, elmentek a jó levegőre és a napra. Magam proponáltam, és magam mondottam, hogy az adókedvezményt és az adómentességet főkép annak kell a jövőben megadni, aki rozoga épületét lebontja és helyébe újat épít. (Helyeslés.) Nagyon örülök, hogy ebben a kérdésben semmiféle differencia nincs köztünk, nagyon örülök azonban annak is, hogy el méltóztatik ismerni, hogy ezt a kérdést elsősorban innen, a kormánypárt részéről tettük szóvá. Méltóztassék elhinni, (Propper Sándor: Megcsinálni, nem szóvátenni! — Bródy Ernő: Mi csak beszélünk, önök döntenek! — Elnök Csenget.) hogy ez a kormány éppen szociális érzéstől vezettetve, mindent el fog követni arra, hogy ebben az országban senki se éhezzék, hanem megkapja a munkát, és a mindennapi kenyeret. (Propper Sándor: Régen mondják!) Elnök: Szólásjoga többé senkinek sem lévén, a vitát bezárom. Az elnöki napirendi indítvány meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik az indítvány- és interpellációskönyvek felolvasása. Kérem a jegyző urat, hogy először az indítványkönyvet szíveskedjék felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa) : »Gál Jenő: Indítvány minden év március 15-én ülés tartásáról és annak oly napirendjéről, ame3, ülése 193U március 20-án, kedden. lyen az 1848-iki és a szabadságjogokat tartalmazó törvények méltatandók.« Elnök: A képviselő úr indítványát írásban benyújtotta, az a házszabályok kellékeinek megtelel, javaslom, hogy az indítvány kinyomattassék és a képviselő urak közt szétosztassek- Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Haz ilyen értelemben határoz. Most pedig kérem a jegyző urat, szíveskedjek az interpellációskönyvet felolvasni. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): »1. Pallavicini György őrgróf — a miniszterelnökhöz — Magyarország külpolitikai helyzete tárgyában. (Szóval. Nem halasztható.) 2. Vázsonyi János — a kereskedelemügyi miniszterhez — a távbeszélő drágasága ügyében. (Szóval. Nem halasztható.) 3. Kéthly Anna — a belügyminiszterihez — egy hadirokkant rokkantsági százaléka csökkentése különös körülményei tárgyában. (Szóval. Nem halasztható.) 4. Eber Antal — a fölmívelésügyi miniszterhez — a tűzifa szállítási igazolványok körüli bizonytalanságok tárgyában. (Szóval. Nem halasztható.) 5. Festetics Sándor gróf — a belügyminiszterhez — egyes hatósági személyeknek a magyar nemzeti szocialista párttal szemben tanúsított magatartása tárgyában. (Szóval. Nem halasztható.) 6. Sándor István — a miniszterelnökhöz és a földmívelésügyi miniszterhez — a paprikatermelést szabályozó rendeletek kényszerítő és korlátozó rendelkezései tárgyában. (Szóval Nem halasztható.) 7. Csilléry András — a kormányhoz — az élő-vad monopólium tárgyában. (Szóval. Nem halasztható.) 8. Mojzes János — a pénzügyminiszterhez — az ország egyes vidékein folyó kíméletlen adóvégrehajtások tárgyában. (Szóval.) 9. Mojzes János — a pénzügyminiszterhez — illetékügyi rendelkezések tárgyában. (Szóval.) 10. Mojzes János — a pénzügyminiszterhez — az autók és egyéb gépjárművek benzinadójának behozatala tárgyában. (Szóval.) 11. Vázsonyi János — a belügyminiszterhez — a pestszentlőrinci főjegyzői állás betöltetlensége tárgyában. (Szóval.) 12. Farkasfalvi Farkas Géza — a pénzügyes földmívelésügyi miniszterekhez az újonnan kiadott vámőrlési rendelet tárgyában. (Szóval.) 13. Müller Antal — a kereskedelemügyi miniszterhez —• a vasárnapi és ünnepi munkaszünet tárgyában. (Szóval.) 14. Kóródi Katona János — a pénzügyminiszterhez — a trafikengedélyek revíziója tárgyában. (Szóval.) 15. Klein Antal — a belügyminiszterhez — a gyógyszrtár-engedélyezések tárgyában. (Szóval.) 16. Klein Antal — a pénzügyminiszterhez — a gazdatartozások fizetéséről szóló 14,0000 sz. rendelet hiányai tárgyában. (Szóval.) 17. Müller Antal — a pénzügyminiszterhez — a teherautófuvarozó-iparosok felemelt közúti adójának eltörlése tárgyában. (Szóval.) 18. Homonnay Tivadar — a kereskedelemügyi miniszterhez — a Budapesti Kisipari Hitelintézet fokozottabb támogatása tárgyában. (Szóval.) — 19. Homonnay Tivadar — a kereskedelemügyi miniszterihez — a Máv. konzum súlyos gazdasági helyzete tárgyában. (Szóval.) • 20. Dinnyés Lajos — a kormányhoz — a