Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-253

Az országgyűlés képviselőházának 253. veket, amelyeken a most (benyújtott javaslata felépült. Már akkor, 1923 decemberében megjelölte azt az irányt, amelyben nagy nemzeti közgyűjteményeink fejlődésének haladnia kell. Már

5 akkor, a Gyűjtemény egy etem megalakulásának idején követelte annak olyan .szervezeti módosítását, amelynek végső láncszemeként a Magyar Nemzeti Múzeum nagymultú és nemes hagyományokkal ékes történeti neve koronázhatja meg közgyűjteményeink egyetemét. Eitka halandónak jut osztályrészül az a kivételes szerencse, hogy felelős politikai állásban saját maga javasolhatja gyakorlati megvalósítását annak a tudományos igazságnak, amelyet egy decennium előtt mint szaktudós ugyancsak maga foglalt össze pontokba. De csaknem ugyanilyen ritka próbája az elméleti igazságnak cLZ cl több, mint tízesztendős gyakorlat, amely a Nemzeti Múzeum főigazgatói székében a kultuszminiszter úr meggyőződését programonjának j gyakorlati helyességében is megerősítette. A i kultuszminiszter úr a Nemzeti Múzeum egységes autonómiájának olyan kiépítését vallotta főigazgatói céljául, amelyben az intézetek közvetlen vezetése azok igazgatóinak a feladata. Ezt a programmját íme beváltotta. Néhai gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter úr az 1922:XIX. te. indokolásában, amely törvénycikk a Gyű jteményegy etem önkormányzati szervezetét megteremtette, többek közt a következőket írta (olvassa): »Törvénnyel természetesen csak önkormányzati szervezetet lehet létesíteni, az önkormányzati szellemet azoknak a férfiaknak kell magukkal hozniok, akikből az új intézményt vezetni hivatott kollégium alakul.« A kultuszminiszter úr, aki akkor még az Országos Széchenyi Könyvtár igazgatója, röviddel később pedig a Nemzeti Múzeum főigazgatója volt, ezzel a javaslatával bebizonyította, hogy a miniszteri székbe is magával hozta ezt az önkormányzati szellemet. Tisztelettel kérem a Házat, hogy a törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék. (Elénk helyeslés é$ éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Kíván-e még valaki szólni

I (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kíván szólni. Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Midőn az előadó úrnak hálás köszönetemet fejezem ki a törvényjavaslat alapos és részletes taglalásáért, köszönetemet kell kifejeznem a Háznak is, mert a hallgatásból a »qui tacet, consentire videtur« elve alapján a helyeslést és a hozzájárulást vélem kiolvashatni. (Ügy van! Ügy van!) Ennek következtében a javaslatról sok mondanivalóm nincs. A t. Ház tagjai, ahogy hallgatólagos beleegyezésükből látom, helyesléssel vették tudomásul azt a javaslatot és annak indokolását, amelyet a Ház elé terjesztettem közgyűjteményeink új szervezete tárgyában. Ezt az indokolást bővebben kiegészítenem egy nagyobb történeti visszapillantással felesleges. Mégis hangsúlyozni kívánom, hogy a „magyar nemzet múltjának, történeti éleiének és a törvényihozás életének is igen kiemelkedő és magasztos mozzanatai voltak mindig, amikor a nemzeti múlt emlékeit gyűjtő közgyűjtemények ügyéről intézkedett. Áz első ilyen, nem ugyan törvényes, de törvényszámba menő intézkedés, amely Magyarországon közgyűjtemény létesítéséről gondoskodott, az az egyesség volt, amelyet Mátyás kiülése 193 U március 20-án, kedden. Öli rály fia, Corvin János herceg kötött az ország rendéivel 1490-ben, apja halála után, és amelyben az ország rendéi korukat megelőző érzékkel és intuícióval egy nemzeti közgyűjteményt létesítettek. Ebben az egyességben ugyanis megállapították, hogy mi illeti Corvin Jánost apja vagyonából és mily javak jutnak az ország kezére, az ország gondozása alá; ez utóbbiak között szerepel Mátyás király világhírű könyvtára, a Corvina, amely akkor nemzeti könyvtárnak ismertetett el és Corvin Jánosnak csupán az a jog tartatott fenn, hogy abból könyveket kölcsön vehet és olvashat. Ez az első magyar nemzeti közgyűjtemény, amelyet ma már — sajnos — csak roncsaiban ismerünk és birtokolunk. Ez adott alkalmat a maga világhírével arra, hogy a magyar törvényhozás tagjai először foglalkozzanak közgyűjteményi, könyvtári, múzeumi kérdéssel. Azóta sokszor történt ilyen törvényhozási intézkedés, és ezek között talán a legjelentősebb az 1808:

VIII. te, amelyre jelen javaslatom 1. §-ában hivatkoztam és amellyel a magyar nemzet, a magyar országgyűlés elismerését fejezte ki a felett az áldozatkészség, a felett a gondolat felett, amellyel gróf Széchenyi Ferenc megalapította a nemzet első közgyűjteményét. Amikor a magyar országgyűlés ezt az elismerését kifejezte a Magyar Nemzeti Múzeum törvénybeiktatásával, egyben kifejezésre juttatta a felett a nagy tény felett érzett örömét, hogy ez az ország, amelynek — sajnos — nincsenek fejedelmek által alapított világhírű nagy közgyűjteményei, a maga társadalmának, áldozatkészségével r és hazafiságával, kis eszközökkel mégis létrehozza a maga nagy nemzeti intézményeit. A különbség a mi közgyűjtemény ügyünk és a kontinentális Európa többi nemzeteinek közgyűjtemény ügye között éppen az, hogy a mi gyűjteményeink nem fejedelmi gyűjteményekből később alakultak át és fejlődtek nemzeti gyűjteményekké, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) hanem a nemzeti társadalomnak, a nemzeti társadalom kiváló tagjainak áldozatkészségéből jöttek létre. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ebben rokon a mi intézményünk, a Nemzeti Múzeum a nagy angol nemzet hasonló intézményével, a British Museum-mal, az angol tudományos életnek e kiváló intézményével, mert miként a British Museum, a Magyar Nemzeti Múzeum is más elgondoláson alapszik, mint a többi európai nemzetek nagy közgyűjteményei. Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és a többi államokban látunk nagy közgyűjteményeket, amelyek nemzetközi értelemben gyűjtenek, ment alapítójuk — az a fejedelem — valamilyen irányban, akár a művészet, akár a régészet^ akár a természettudományok irányában érdeklődő lévén, bizonyos irányban a világ minden részéből összehordott muzeális értékeket. Ezzel szemben a British Museum alapítóihoz hasonlóan, a mi Magyar Nemzeti Múzeumunk alapítói, tudva, hogy minden nemzet csak akkor lehet nagy a 'kultúrában • és a tudományban, ha a maga specialitásait, ^ a maga különlegességeit ápolja, műveli és óvja, olyan intézményt létesítettek, amely a magyar nemzet emlékeit, a magyar történet, r a magyar faj, a magyar föld összes megőrzésre és tanításra méltó emlékeit gyűjtötte össze, f tehát egy szószoros értelemben vett összefogó nagy »nemzeti« múzeumot létesítettek. Ennek az intézménynek fejlődése később, túlságosan nagy 72*