Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-253
502 Az országgyűlés képviselőházának . munkások, aíuitoimatagépeken dolgozó munkások es az asztalosipariban is .rendelkezésire állanak a legkiválóbb szakmunkások. A napokban néztem -meg- Győrben egy asztalos árúgyárat, _aan©ly Magyarországról Angliába exportal. Ez a gyár semmit sem ad el itt Magyarországon,, hanem mindent Angliába exportál. Konnyen is exportálhat azok mellett az alacsony bérek mellett, amelyeket itt Magyarországon fizetnek. De azt a munkát, amelyet ezek a szakmunkások végeznek, meg lehet nézni. Minden darab, amit előállítanak, az ízLésnek, a csínnak, az emberi ügyességnek remeke. De ugyanezt látni a bőriparban, a díszmüiparban, a nyomdaiparban, a sokszorosító iparban is, ahol szintén a szakmunkások tízezrei állnak rendelkezésre. Azonban ezeknek a szakmunkásoknak nagyrésze ina munka nélkül van és nem talál megfelelő foglalkoztatást. Ez a hiba, ez a baj. Ezt a nemzeti vagyont, amelyet ezek a szakmunkások képviselnek, konzerválni, fenntartani kellene, mert ez olyan kincs, amelyet nem lehet pénzzel pótolni. Ennek a kifejlesztéséhez idő kell: 15—20—30—40— 50 év, hiszen 50 év alatt növekedett fel és: alakult ki Magyarországon is egy ilyen ipari rnunkásgeneráció. Emlékszem még fiatalkoromból arra, hogy a Székelyföldről felhozták ide a fiúkat s itt, a különböző gépgyárakban tanították őket gépészekké, lakatosokká, esztergályosokká és egyebekké. Ezek az emberek ma 40^50—60 éves korukban itt vannak, egyikük-másikuk kiváló szakmunkás ... Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Peyer Károly: ....— rögtön befejezem — sajnos azonban nagyrészük munka nélkül van és az állam nem gondoskodik róluk. Ne engedje a miniszter úr sem a Gyosz., sem más által magával elhitetni azt, hogy itt Magyarországon magasak a munkabérek. Statisztikailag ki lehet mutatni azt, hogy Magyarországon a legalacsonyabbak a munkabérek még a vásárlás szempontjából, még a megélhetési index szempontjából is, tehát ne teremtsünk itt olyan szomorú állapotot, hogy az emberek egyformán koldusokká váljanak. Elnök: Szólásra következik 1 ? Dinich Ödön jegyző: Petrovácz Gyula. Petrovácz Gyula: Igen t. Ház! Amikor e nagyjelentőségű javaslat vitájában az utolsó nagyjelentőségű szakasznál felszólalok, ezt nem abban a reményben teszem, hogy módomban lenne elérni a szakasznak a törvényjavaslatból való kihagyását, amint azt indítványozni 'bátorkodtam. Mindenesetre azonban kötelességemnek érzem, hogy megindokoljam azt az ál' láspontoniat, hogy miért lehetne ezt a szakaszt kihagyni ebből a javaslatból anélkül, hogy a miniszter úr intenciói a legkevésbbé is csorbát szenvednének. A miniszter úr számára az 1930. évi XVIII. törvénycikknek a költségvetésről szóló szakaszai megadják azt a módot és azt a jogot, hogy a főváros költségvetésének egyes tételeit törölheti, más tételeket módosíthat és a törvényes rendelkezéseken alapuló egyéb tételeket oda beilleszthet. Az az igénytelen véleményem, hogy ha a miniszter úr aggodalommal van a székesfőváros háztartásának egyensúlya tekin : tétében, akkor a miniszter úr ezt a háztartási egyensúlyt egyszerűen a költségvetés jóváhagyásával kapcsolatban helyreállíthatja, mert hiszen a miniszter úrnak jogában áll minden olyan tételt törölni a költségvetésből, amelyet a maga részéről feleslegesnek, helytelennek, vagy túlzottnak tart. Ezt a jogot a törvény a 25 3, ülése 193% március 20-án, kedden. miniszter úr számára biztosítja és ha a miniszter úrnak már van egy elgondolása a saját tervezetéről, akkor tudja is már ma, hogy melyek a székesfőváros költségvetésében a túlzott tételek, melyek azok a tételek, ahol megtakarítást lehet elérni, amelyek feleslegesek vagy túlzottak és módjában van most, még ebben a hónapban, amikor a költségvetést jóváhagyja, ezeket a tételeket vagy törölni, vagy pedig redukálni arra a mértékre, amennyi megtakarítás a költségvetési egyensúly érdekében szükséges. Tudom, hogy a költségvetés tauácsi tárgyalásánál, amikor arról volt szó, hogy eltüntesse-e a tanács a 10 millió pengő deficitet,'felmerült ti/i cl gondolat, hogy ne tüntessük el azért, mert a belügyminiszter úr el fogja tüntetni a jóváhagyással kapcsolatban és így az ódiumát a miniszter úr vállalja magára, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ez rendes szeimpont volt!) A mélyen t. miniszter úr ezzel a szakasszal sokkal nagyobb ódiumot vállal magára, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Készséggel!) mert hiszen világos dolog, hogy azok a rendelkezések, .amelyeket a tervezettel kapcsolatban méltóztatik elgondolni, sok ermber érdekébe, húsába, vérébe vágnak és nem lesznek alkalmasak arra, hogy a kormány iránt való ragaszkodást erősbítsék hanem igenis, kifelé a kormány népszerűségének rovására lesznek politikailag. (Jánossy Gábor: Fő az, hogy a főváros javára legyenek!) Talán politikailag ki is fogják használni ezeket a rendelkezéseket, de mindenesetre a miniszter úr rendelkezésének ez vagy az. a formája az én megítélésem szerint egy és ugyanazt jelenthetné. Ha a miniszter úr a költségvetéssel kapcsolatosan végezi el ezt a redukciót, vagy a takarékosság szempontjából szükséges intézkedéseket, akkor az, ha a költségvetést jóváhagyó leiratával kapcsolatban bizonyos gazdaságossági kérdésekre felhívja a főváros figyelmét, egy olyan módja lenne a kérdés megoldásának, amely minden törvényhozási út mellőzésével lehetséges volna. T. Ház! Szeretném természetesen tudni és mindenki szeretné tudni azt, hogy mit tartalmaz a belügyminiszter úr tervezete, mert kétségtelen, hogy azok által a célok által, amelyeket méltóztatott a törvényjavaslatban körülírni és amit az indokolásban méltóztatott kifejteni, mi a tervezetet három irányban látjuk előre fixírozva. Ez a tervezet tartalmaz létszámredukciót, fizetés-, illetve bérredukciót és feltétlenül tartalmaz intézményredukciót is, mert másként nemcsak a deficit eltüntetése nem lehetséges, de főkép nem lehetséges > az, amit a miniszter úr elérni kíván, hogy a jövő számára egy olyan gazdálkodási rendet honosítson meg, amely biztosítsa a fővárost abban a tekintetben, hogy jövőben nem lesz deficitje. T. Ház! A létszámiredukció roppant fájdalmas dolog a mai óriási munkanélküliség mellett, amikor előttünk van egy felnövekvő, feltörekvő ifjúság. En nemcsak a diplomás ifjúságról beszélek, hanem a többiekről is, akik természetszerűleg a fővárosban való elhelyezkedésüket igen nagymértékben a főváros révén várják. Most tehát egyrészt alkalmazottakat meglévő egzisztenciájukból kiemelni s a munkanélküliek csoportjába^ sorozni, másrészt az ifjúságnak azon része elé, amely szeretne elhelyezkedni, ismét nagyobb falat állítani az elhelyezkedési lehetőségek tekintetében, ez írendkívül nehéz, rendkívül odiózus, a mai korszellemmel
