Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.

Ülésnapok - 1931-252

442 Az országgyűlés képviselőházának 2. Mit szólna azonban Apponyi ma, az ő kifinomodott közjogi érzésével, ha hallotta volna és kénytelen lett volna olvasni a miniszterelnök úrnak azokat a megállapításait, amelyek szerint a főpolgármester nem is csak a mindenkori kormányhatalomnak, hanem egyenesen a kormány pártjának az exponense. Hiszen sajnos, igaz az a megállapítás, hogy a politikai szabadságjogok tekintetében úgy van 'az embe- . riség, hogy az ilyen abszolutisztikus törekvésekkel szemben először felháborodik, azután megretten s legvégül megszokja. Mi is végigmentünk körülbelül ezeken a fázisokon. Emlékszem arra, hogy még ebben a Házban is sokkal kisebb jelentőségű közjogi elbotlásotknál, elcsúszásoknál micsoda viharzó felháborodás keletkezett. (Ügy van! balfelől.) Aztuttán a terrorizálás időszaka jött és ma már a megszokás időszakába léptünk be. Megszoktuk és egy kézlegyintéssel tovább megyünik az ilyen politikai kisiklás felett s azokat egészen egyszerűen természetesnek fogadjuk el. Mindezekből a szempontokból kiindulva, nem fogadom el az 1. §-t és különösen a további törvényes rendelkezések tudatában, arra az álláspontra helyezkedem, hogy méltóztassék a főpolgármesteri állást mellőzni, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és méltóztassék az ilyenformán már bizonyos garanciákkal körülvett polgármesteri személyt bízni meg a törvényben precízen megállapított feladatokkal, az állami közigazgatás körül az önkormányzat ellenőrzésével és mondjuk, az önkormányzatnak a kormánynál való szószólási jogával. Ha ezt el méltóztatnak fogadni, akkor takarékoskodtunk és meg is szüntettünk &gy igen kellemetlen szituációt. Mert kellemetlen szituáció az, ha ilyen nyilvános deklarálás után ott kell ülni a törvényhatósági tanácsban, vagy a törvényhatósági bizottságban és a főpolgármester úr személyében mindig a mindenkori kormányzópárt exponensét kell tekinteni. (Petrovácz Gyula: Pártjelvénye is van.) Pártjelvénnyel a kabátján kell respektálnunk közjogi méltóságában, de egyúttal pártfőügynöki vagy pártexponensi minőségében is. Elhiszem, hogy az egységespártnak akkor is kell központi .szervező. Méltóztassék egy központi szervezőt ugyanilyen ünnepélyes jelenségek között kinevezni és méltóztassék őt az alapszabályokkal biró párt kasszájából fizetni. (Helyeslés a bal- és a gzélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Képviselőház! Ennek a törvényjavaslatnak megalkotásánál és parlamenti vitájánál egyáltalán nem a legutolsó szempont volt a takarékosság követelése. Takarékoskodni a városi gazdálkodás minden területén, takarékoskodni ott, ahol lehet, sőt ott is, ahol nem lehet: ez volt a jelszó. Ennek az elvnek konzekvens és minden vonalon való keresztülvitelére égető szükség volna a fővárosnál. A főváros népe valóban éhes és rongyos. Akár a munkásnépet, akár az iparost, akár a kereskedőt vagy akár a szabadfoglalkozásút nézzük, mindegyiknél azt látjuk, hogy nincs meg az a darab kenyere, amelyre szüksége van. Most azonban, a törvényjavaslatnak ennél a szakaszánál azt látjuk, hogy ennek az éhes, rongyos és mezítláb járó városnak megint cilindert csapnak a fejébe. Amint a néger törzsfőnök, aki ugyan mezítláb jár, de azért büszkén hordja a fényes kürtőkalapot, büszkén hordja a fehér inanzsettát, amelyért elcserélte értékesebb javait, úgy Budapest is el 2. ülése 193 U március 16-án, pénteken, fogja cserélni a maga autonóm jogait ezért a cilinderért, amelyet a fejébe csapnak. (Peyer Károly: Legalább köszönni tud.) T. Képviselőház! Nem is tudom megérteni, hogy nem érzik ki ebből a iszakaszból az urak azt, hogy a főpolgármesteri állás a-mai időben irészben nevetséges, részben pedig kihívás. Nevetséges már csak azért is, mert ez az állás nem jár tulajdonképpen egyedül. Amikor a főpolgármestert kinevezik, amikor a főpolgármesteri állást kreálják, az nem jelenti egyetlenegy személy kinevezését. Itt már előttem elmondották azt, hogy a főpolgármesteri állással egy egész ezredre való suite jár együtt, mert altisztje, titkárja és titkárnői vannak, soffőrje van, beosztott személyzete van, úgyhogy valósággal eszébe juttatja az embernek azt az anekdotát II. József császárról, aki a bécsi Burg egyik folyosóján találkozott egy emberrel és azt megkérdezvén, hogy kicsoda az illető, azt mondotta, hogy ő az udvari kályhafűtő segédjének a vicéje. (Derültség a szélsőbaloldcblon.) Erre a császár adott neki egy aranyat és azt mondta, hogy: fogadjon maga is egy vicét magának. (Derültség a szélsőbaloldalon.) A főpolgármesterrel kapcsolatiban ugyanez az alárendeltség, ez a segéd- és vicesorozat áll be. Ez a dolog nevetséges része. A kihívó rész pedig ennyi embernek a fizetése, ennyi embernek az eltairtása, ennyi embernek a főváros terhére való fizetése. Aki a főváros közgyűlésében s a főváros életében részt vesz, az tudja és emlékszik arra, hogy esztendőről-esztendőre a legkeservesebb harcokat vívtuk az ebédeltetésért, az ebédeltetési akció kiterjesztéséért, nyáron pedig a gyermeknyaraltatási akció kiterjesztéséért. Minden héten újra meg kellett vívnia legkeservesebb küzdelmet azért, hogy a fővárosban a proletár gyerekek ne maradjanak a bűzös bérkaszárnyák udvarán, 'hanem kimehessenek falura, vagy a Hűvösvölgybe. A legkeservesebb harcokat vívtuk meg karácsony táján a segélyezésért és amikor egy falattal nagyobb kenyeret vagy egy pár emberrel nagyobb létszámot követeltünk, a visszautasításnak mindig az volt az indoka, hogy: nincs rávaló pénzünk. Nos, ha most újból visszaállítják, megerősítik, a főpolgármestert egész nagy kíséretével, akkor vájjon milyen indokkal fogják megint megtagadni a népkonyhai ebédeltetést, milyen indokkal fogják leszállítani a gyermeknyaraltatást, hogyan fogják azt állítani, hogy nincs pénzük, amikor erre a rengeteg személyre van elegendő pénzük. Igaz, be kell vallani, meg kell mondani, hogy a főpolgármesteri állással együtt járt az is, hogy Ferenc napkor, vagy Aladár napkor, vagy bizonyos névnapokkor mindig volt a népkonyhán egy »Festessen«, amelynek költségeit a főpolgármester a saját zsebéből fizette; vagy egy kicsit nagyobb húsadagot kaptak, vagy azon a napon egynéhány száz emberrel többet fogadtak he a népkonyhába, hogy megemlékezzenek a főpolgármester úr névnapjáról. De én azt hiszem, hogy sokkal racionálisabb volna, ha ezeknek a népkonyhai ebédeltetéseknek a költségeit egyenesen a népkonyhához juttatnók, (Farkas István: Ügy van!) nem pedig annyi retortán keresztül, kerülő úton, először a főpolgármesternek kifizetik, hogy a főpolgármester azután adja viszsza, mint a saját magánjótékonyságát a népkonyha számára. Tessék zálogba csapni azt ja, cilindert s vegyenek rajta kenyeret és cipőt azoknak, akik