Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-252
Az országgyűlés képviselőházának 252. ülése 19$ If március 16-án, pénteken. 411 a törvényhatóság: által közvetített állami közigazgatás érdekei felett.« Mint méltóztatik látni, ez a törvény ebben az esetben is sokkal precízebb volt, sokkal pontosabban körülírta a főpolgármesteri hatáskört. Most az 1930. évi XVIII. te. van és marad életben, amely a belügyminiszter úr interpretációja mellett a következőkben szabja meg- a főpolgármester 1 hatáskörét (Olvassa): »A főpolgármester szószólója a minisztériumnál a törvényhatóság érdekeinek, viszont a székesfőváros közigazgatása köirében őrködik az állam érdekei felett.« Ebben a meghatározásban felhívja figyelmemet az a körülírás, hogy »szószólója a törvényhatóság érdekeinek.« T. Ház! Soha olyan alkalom nem lett volna a főpolgármester számára, hogy szószólója legyen a törvényhatóság, az önkormányzat érdekeinek, mint ennek, a törvényjavaslat megalkotásánál (Ügy van! Ügy nan! a baloldalon.) és iime, megtörténik furcsa eset, hogy az igen t. főpolgármester úrnak halvány fogalma sem volt arról, hogy javaslat készül, fogalma sem volt áriról, hogy ebben a javaslatban mi van. Ilyenformán a kormány maga kimutatta és bizonyította, hogy a »szószólásra« nem nagy súlyt fektet, mert nem is hozta abba a helyzetbe a főpolgármester urat, hogy szószólója legyen a törvényhatóság felfogásának és érdekeinek. Amikor az igen t. belügyminiszter úr beszélt a főpolgármester jogköréről és hivatásáról, felvetvén azt a szónoki kérdést, hogy: »Ki is a főpolgármester és mire van ő hivatva 1 ?«, akkor bátor voltam közbeszólni: Hogy fő-ügynöke legyen a kormánypártnak. Az igen t. belügyminiszter úr rögtön elhárította ezt a megállapítást. Emiatt szólalok én fel tulajdonképpen, hogy igazoljam azt, hogy tőlem ez nem malicia volt, én csak elfogadtam a történetileg igazolt tényállást. (Jánossy Gábor: Elszólás volt csak!) A történetileg igazolt tényállást fogadtam el. Méltóztatik imég emlékezni Taibódy Tibor t. képviselőtársam megdicsőülésének napjára a Tattersalban; (Zaj és derültség a szélsőbaloldalon.) mondóim, ezen a t képviselőtársamra oly fontos napon egy ünnepélyes jelenet Játszódott le. (Peyer Károly: Szenttéavatás!) Mint akkor a lapok közölték, nagy zaszloerdőben a miniszterelnök úr megjelent és átnyújtotta Budapest népét Huszár Aladár főpolgármester úrnak. A lapokban le van írva, hogy a reflektorok a kritikus pillanatban teljes erővel rávilágítottak az ünnepelt személyekre és azután a miniszterelnök úr ünnepi beszéd kíséretében Budapest polgárságát átnyújtotta a főpolgármester úrnak. Az igen t miniszterelnöik úr akkor 'beszédet is mondott és ebben a beszédben körülírta a főpolgármester hatáskörét is, mondván (olvassa); »A nemzeti egység pártjának alapszabályai értelmében minden nagy közületben, amelynek elén főispán vagy főpolgármester áll, ő a part központi exponense.« Valamikor nagy vita volt a magyar közjogban, hogy mekkora érvénnyel bírnak az uralkodóház'házszabályai; a magyar közjog sohasem akarta elfogadni, hogy törvényes érteikkel és erővel bírnának. (Jánossy Gabor: Nem is fogadta el!) Nem is fogadta el. De változott az idő; most már egy közjogi funkcionárius működési körének megállapításánál nem elég a törvény. Amit nem tudtunk arról a miniszterelnök úr kijelentéséből^ értesültünk, hogy az egységespártnak alapszabályai is vannak, pedig mi eddig mindig azt hittük, hogy a jog- értelmében politikai pártnalk nem kellenek alapszabályok. (Sztranyavszky Sándor: Csinálhat magáinak, csak nem köteles!) Ügy van, éppen azzal akartam befejezni, hogy a miniszterelnök: úr óvatos ember és bár nem kellenek alapszabályok, ő alapszabályokat csinált az egységespárt részére. (Jánossy Gábor: Programm! — Peyer Károly: Cé*? jegyeztetni »kell!) A 95 pont? Kiderült, hogy ezen alapszabályok szerint a főpolgármester és a főispán a párt központi exponense. Nem akarok itt az idegen szavak értelmezése felett vitába bocsátkozni, de azt hiszem, nem vétettem nagyot a helyes nyelvészeti szabályok ellen, amikor az exponenst magyarul ügynöknek fordítottam. (Jánossy Gábor: Megbízott, nem ügynök! — Peyer Károly: A Kohn és Társa öég megbizottja vagy ügynöke! — Egy hang a jobboldalon: Az ügynök ágens, az exponens nem ágens!) Engedelmet kérek, ezek csak árnyalati különbségek. A párt exponense, ezt mondotta a miniszterelnök úr és költői szavakkal fejezte be ezt a megállapítást, és hogy rögtön gyakorlati értéket is adjon ennek a megnevezésnek, mint Napoleon, levette a maga melléről a kitüntetést és ráakasztotta Huszár Aladár főpolgármester úrra, mondván (olvassa): »Ezért, továbbá azért, mert én Huszár Aladár főpolgármester úrban megbízható barátomat és munkatársamat látom és mert tudom, hogy ő teljesen átérzi azoknak a gondolatoknak jelentőségét, amelyeknek én hirdetője vagyok, őt szemeltem ki arra, hogy Budapest székesfőváros nemzeti egység pártjának elnöke legyen. Viharos éljenzés.« (Petrovácz Gyula: Éljen! — Jánossy Gábor: Egyetértünk az élj énben!) Ez nagyon ünnepélyes dolog volt. Majd így folytatta a miniszterelnök úr (olvassa): »Ide szólítom őt most magam mellé és azt kívánom tőletek, hallgassatok az ő mély magyar lelkiismeretére . .,« (Homonnay Tivadar: A V-zászló mellé?) Mély magyar lelkiismeretre hallgatni, kicsikét szokatlan, de Istenem! (Tovább olvassa) ».).. nagy szociális érzékére, azokra a magyar sóhajtásokra és szívdobbanásokra, amelyek engem is eltöltenek^ és akkor bizonyos vagyok benne, hogy a fővárosi párt szervezkedése oly irányba terelődik, hogy haszna lesz abból nemcsak a fővárosnak, hanem az országnak is. Ezennel átadom neki a főváros vezetését.« (Homonnay Tivadar, Tabódy Tiborhoz: Tibor, mit szólsz ehhez? — Peyer Károly: Hányan vezetnek már minket?). Igen t. miniszter úr, engedje meg nekem, hogy e történeti tények alapján és az eddigi tapasztalatok alapján, megállapítsam azt, hogy a főpolgármester alapjában véve politikai pozíciót tölt be, de nem a kormányhatalmat képviseli a mai felfogás szerint és az alapszabályok szerint; nem a kormányhatalmat képviseli, hanem a nemzeti egység pártját. Eszembe jut, t. Ház, néhai gróf Apponyi Albertnek egy beszéde, amelyet itt ebben a padban hallgattam, amikor a megyei törvényhatósági javaslat mellett szólalt fel és azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy vájjon mikép biztosítható a közigazgatás politikamentessége. Akkor arra a konklúzióra jutott, hogy a magyar közigazgatás politikamentessége akkor bukott meg, amikor a főispáni állást kreálták és amikor a főispánt, mint politikai pozíciót betöltő egyént a vármegye élére állítottak.
