Képviselőházi napló, 1931. XX. kötet • 1934. február 21. - 1933. március 20.
Ülésnapok - 1931-252
Az országgyűlés képviselőházának 252. Most sincs erre szükség-, mégpedig annál ke- i vesbbé, mert hiszen főpolgármesternek ezek után azt választja meg a törvényhatóság a kormány befolyása következtében, akit éppen a kormány kíván. Nem tudom tehát megérteni, miért szükséges a főpolgármestert kinevezni. Az eddigi gyakorlat is az volt, — ezt őszintén meg kell mondanom többi ellenzéki képviselőtársaim előtt és velük szemben — hogy mi magunk is azt választottuk meg főpolgármesternek, akit az igen t. 'kormány kívánt. (Rassay Károly: Mi tudtuk ezt! Sohasem volt kétségünk benne!) Az ellenzék egy része is a hármas jelölés alapján azt választotta meg főpolgármesternek, aki a kormány előterjesztése alapján első helyen szerepelt a kormányzó hármas kijelölésében. Semmi indoka sincs tehát annak, hogy a jövőre ne a régi bevált rendszert tartsák fenn. Van azonban ennek a rövid 1. §-nak egy ránk nézve nagyon megdöbbentő kitétele, amely minket a legmélyebb aggodalommal tölt el, mikor azt mondja a szakasz, hogy a főpolgármestert a belügyminiszter előterjesztésére 'az államfő nevezi ki és őt állásától az államfő ugyancsak a belügyminiszter úr előterjesztésére bármikor felmentheti. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy kormány kormányt követve, a főpolgármesternek esetleg még hathónapi felmondási időt sem engednék, ami egy vezető. magánalkalmazottinak is kijár, hanem az igen t. mindenkori belügyminiszter akár kellő kvalitás, akár kellő egyéniség hiánya miatt, aikár más okoikból íkifolyólag a főpolgármestert egyszerűen fel fogja menteni. De nemcsak a kormányok változása okából van kitéve a főpolgármester az állásától való felmentésnek, hanem — ha mondjuk — egy kormányzatnak, amely hosszú ideig ül a helyéin, kívánságát neon teljesíti vagy nem tudja teljesíteni a főpolgármester, a belügyminiszter úr egyszerűen olyianirányú előterjesztései fog élni, — mert a törvény szerint élhet — hogy a főpolgármester máról-holnapra mentessék fel. Igen t. Ház! Sokat beszéltek a tekintélyről. Milyen tekintélye lehet egy állaimi funkcionáriusnak» egy kormány bizalmi férfiának, egy főpolgármesternek a főváros autonómiája, a főváros vezetősége előtt, ha tudják azt, hogy bármelyik pillanatban felmentheti a kormány a f »polgárimestért ? Milyen lelkiismeretességgel, milyen pontossággal, imilven nyugodtsággal és 'nyugodt lelkülettel teljesíti az a főpolgármester kötelességét, amikor tudja azt. hogy nemtetszése esetén őt a. mindenkori belügyminiszter máról-hdlnapra felmentheti és ha bemegy a hivatalaiba, akkor fogja olvasni a hivatalos lapban, hogy egészségének helyreállítása címén szabadságot kért, vagy kérte a nyugdíjazását. (Simon András: De kár ezzel tölteni az időt!) A képviselő úr akkor még nem ült mostani helyén, aimikor már volt hasonló precedens, amikor egy államtitkár, hívták népjóléti államtitkárnak — kérdezze meg az önök padjai sorában, most nem ül itt, miért nem jött be — maga olvasta a hivatalos lapban, hogy ő egészségének helyreállítása érdeikében lemondott állásáról. (Simon András: Képviselő úr, az egész kormányt is el lehet bocsátani azonnal! Hogyan lehet tehát ilyeneket mondani?) De kérdezem, hogy az a főpolgármester milyen programmot dolgozhat ki lelkiismeretesen és milyen ambícióval dolgozhat, amikor a kormány kegyéhez vian kötve az ő pozíciójának, állásának megtartása? (Zaj balfelől. — Strausz István közbeszól.) Nagyon megköszönném képviselőtársamnak, h!a lenne szíves ebben KÉPVISELŐHÁZI- NAPLÓ XX. ülése 198% március 16-án, pénteken. 137 a r kérdésben segítségünkre jönni abban az irányban, hogy győzzön meg bennünket a zárszámadásokon kívül arról is, hogy a főpolgármester úrnak állásából máról-holnapra való kilib'bentése mennyire van az autonómiának előnyére, mert a mi belső meggyőződésünk szerint.. % (Stransz István: Kifejtettem, hogy az államfő nem eszköz a kormány kezében. Csajk akkor fogadja el a kormány előterjesztését, ha az egyetemes nemzeti érdek!) Képviselőtársam, ügylátszik, ambicionálja, hogy ezt nekünk 'megmagyarázza, mert ezt egy rövid mondatból nem értjük meg. Méltóztassék felszólalni és azt köszönettel fogjuk venni. (Jánossy Gábor: Béke legyen a baloldalon!) Elnök: Csendet kérek! Homonnay Tivadar: Az eddigi rendszer az volt, — bölcsen méltóztatik tudni — hogy a hármas jelölés alapján a törvényhatóság választotta a maga főpolgármesterét és hat esztendőre választotta. Kormányok jöttek, kormányok mentek ... (Zaj a baloldalon. — Buchinger Manó: Ez a kormány nem megy?) Elnök: Csendet kérek! Homonnay Tivadar: Igaz, hogy a főpolgármester rendszerint kötelességének érezte a kormány lemondása után, — minthogy félig-meddig politikai állást tölt be — hogy állását az új kormánynak felajánlja ós távozzék helyéről. De ebben az esetben nem ez fog történni. Ebben az esetben az a főpolgármester egyszerűen kiszolgálója lesz a belügyi kormányzatnak és az egész kormányzatnak. A főpolgármester ezekután nemcsak a kormánynak, hanem — ahogyan itt egyik-másik megjegyzést hallottam — a kormányzópártnak is bizalmi embere lesz. A főpolgármester úr objektivitása folytán sokszor eltért a jelenlegi tanács ellenzéki oldalra is a maga álláspontjától, mert azt láttuk és azt éreztük, hogy a főpolgármester mindig objektív és nem viszi bele a törvényhatósági életbe a politikát. De ha akár ez a főpolgármester, akár a jövendő^ főpolgármester — reméljük, hogy nem lesz változás — erről az útról letér, a törvényhatósági tanácsban, a jövőre nézve pedig az annak helyét elfoglaló pénzügyi bizottságban, valamint a véleményező szervben azonnal szemben fogja magát találni azokkal a fővárosi vezetőkkel, akik a nagy kérdésekben a pártpolitikát nemcsák, hogy mindenkor igyekeztek kikapcsolni, hanem ki is kapcsolták az autonómia életéből. (Strausz István: A királyi bíróságok tagjait ki nevezi ki és hogyan nevezi ki? Az államfő az igazságügyminiszter előterjesztésére. Azért a bíró független marad! - Zaj.) T. képviselőtársam, legyen szíves jobb hasonlatot mondani, mert ez nagyon sántít. T. képviselőtársam nagyon jól tudja, hogy a kormány nem bocsáthat el kúriai bírót vagy táblabírót. Ezt a Számszék volt elnöke, úgy látszik, elfelejtette. De méltóztassék megjegyezni, hogy a Legfőbb Számvevőszék szempontjából sem mindegy az, hogy a Legfőbb Számvevőszék elnöke és a fővárosi számvevőszék elnöke ezen a héten ezzel a kormánybiztossal, a jövő héten pedig másik kormánybiztossal dolgozik és nem mindegy az, hogy a főpolgármester akár gazdasági vonatkozásokban programmot dolgoz ki, amelyet a jövő héten már új főpolgármester elgondolásával kell számolni. (Strausz István közbeszól.) Elnök: Csendet kérek, képviselő úr. Homonnay Tivadar: Amikor tehát nekünk súlyos aggályunk van abban az irányban, hogy a főpolgármester bármikor felmenthető, 63